Egyre elfogadottabb a tudatos táplálkozás – ahogyan például a veganizmus –, így viszont még érthetetlenebb, hogy az általunk vásárolt ruhákra nem fordítunk hasonló figyelmet. Pedig a divatiparban is egyre fontosabb lesz a tudatosság és fenntarthatóság, arról nem is beszélve, hogy a bőrünknek sem mindegy, mivel érintkezik nap mint nap. Szerencsére egyre több magyar márka fordul az ökotudatos, de mégis urbánus, megbízható alapanyagokkal dolgozó, de egyben laza irányba. Mi pedig összeszedtük a kedvenceinket.

1/10

Müskinn

„Már a márka alapításakor voltak arra vonatkozó vágyaink, hogy minél fenntarthatóbbá tegyük azt. Persze ez már abban is megnyilvánul, hogy egy kis vállalkozás vagyunk, lokálisan gyártatunk rendes körülmények között, és nem olcsó alapanyagokból készült tömeggyártott termékeket árulunk. Igyekszünk a termékeinket minél jobb alapanyagokból készíteni és minél időtállóbbá tenni, hogy ne kelljen folyamatosan újat vásárolni. Ezenkívül az újrahasznosított anyagok használata/kutatása is mindig fontos volt számunkra, már csak azért is, mert egyszerűen ezt látjuk a jövőnek” – mesélte nekünk Tóth Eszter, a Müskinn egyik alapítója a velük készített interjúnkban

A logójuk szivacsa például csomagolóanyag-maradványból van, ami a gyárban hulladéknak számít, de már az alapkollekciójuk legújabb változatai is részben újrahasznosított (és vegán), valamint Magyarországon gyártott természetes alapanyagokból készülnek. Tavaly pedig a Küss Mich-kel közös kollekciójuk részeként egy lemeztáskával álltak elő az ökotudatos DJ-k legnagyobb örömére. Ráadásul rendszeresen jelentkező workshopjaikon mi is készíthetünk különböző kiegészítőket, ahelyett, hogy csak simán megvennénk egy rosszabb minőségű alternatívát valamelyik boltban.

2/10

Printa

„Gyerekkorom óta érdekel a környezetvédelem és az alkotás. Miután lediplomáztam a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, 2006-ban megnyitottam az első üzletemet, a Printa elődjének tekinthető Boltot – amit három évvel később követett a már említett hely. Leginkább az foglalkoztat, hogy hogyan tudnék gyönyörű és egyedi dolgokat alkotni úgy, hogy az a lehető legkisebb ökológiai lábnyommal járjon – fogalmazta meg az alapító Majoros Zita a Printa modus operandiját.

A majd egy évtizeddel korábbi kezdetekhez képest a márka limtált kollekciói közt már vannak szuvenírek, különböző ruhadarabok, kiegészítők, és még sok más is, a legtöbbjük ráadásul kézzel készül, organikus alapanyagokból, és kiváló alternatívát nyújtanak, ha már unjuk a fast fashiont. Vagy ha ötletesebb szuvenírt keresünk, mint egy – a Parlament fotójával díszített – képeslap: egy egész limitált kollekciójuk van a fővárosi ihletésű ajándéktárgyakból, legyen az poszter, konyharuha vagy éppen vászontáska.

3/10

Botanika

„Számomra a Botanika a modern alkímia, a természetes színek alkímiájának ünneplése” – meséli a márka alapítója, Hajgató Sára. Az általa készített ruhák karakterét ugyanis a gondos textilfestési eljárások adják, amelyet zömében saját termesztésű festőnövényekkel, kézzel végez a mai napig. A végeredmény pedig csodás, finoman egymásba folyó természetes színek, valamint finom tapintású natúr anyagok kavalkádja. Az aprólékos munkával előállított tárgyak, sálak, szatyrok, táskák vagy kendők ráadásul olyan harmóniát árasztanak magukból, ami minden évszakban és korban jól jöhet. 

„Napjainkban, amikor tonnaszámra termeli a világ a textilhulladékot, hogyan lehetne minél tudatosabban, fenntarthatóbban, kíméletesebben és körültekintőbben ökodizájnerként és természetes textilfestőként idő- és értékálló tárgyakat létrehozni? Hónapok óta készül a válaszom erre a kérdéskörre: létrehoztam egy kollekciót, amelyben fehér és natúr színű vintage ruhadarabokat válogattam össze, amik már kiszolgáltak valakit, de gondos odafigyeléssel és a növényi színek erejével új életet kaphatnak” – árulta el a legfrissebb, ∞ heirloom ∞ névre keresztelt kollekció darabjairól.

4/10

PINKPONILO

A Paloma udvarban működő PINKPONILO több, mint varroda: közösségi tér, közvetítő, kreatív stúdió és különböző workshopok helyszíne. Ha gondoljuk, segítenek a kedvenc darabunk rendbehozásában, de a különböző tanfolyamaikon mi magunk is megtanulhatjuk azokat, vagy ha már rendelkezünk a szükséges tudással, ki is bérelhetjük az egészet – akár kiállítások megrendezésére, vagy jógaórákra is. De tekintve, hogy az alapítók a fast fashion ipar kritikáját, és a fenntarthatóságot is szem előtt tartották a megalapításakor, sok a zero waste workshop, a textilhulladék pedig náluk garantáltan nem a szemeteskukában végzi.

5/10

PLANTETHICS

„A plant ethics a növényetika az élővilág és az etika kérdéseivel foglalkozó bioetika egyik ága, amely az emberek és a növények kapcsolatát, a két terület egymásra gyakorolt hatását vizsgálja az egészen pici léptékektől kezdve a nagyipari, nagyobb volumenű dolgokig. Én elsősorban azzal foglalkozom, hogy a növények hogyan képesek az ember életében pozitív változásokat előidézni, legyen szó akár egy saját szobanövény gondozásáról, arról, hogy milyen élelmiszert fogyasztunk, milyen lakókörnyezetet választunk, vagy akár arról, hogy miként teszünk aktívan a környezettudatosság ügyéért” – meséli Dénes Barbara, a márka neve mögötti gondolatiságról.

Készített már lehullott ágakból, és fahulladékból fülbevalókat vagy brossokat, lepréselt növényekből nyakláncokat, de a Sophie Bello kozmetikai márkával közösen például egy natúr-szójagyertyás sorozattal álltak elő. Emellett rendszeresen tart workshopokat is, a brand honlapján pedig rengeteg hasznos tudnivalót találhatunk a növények gondozásával kapcsolatban. Ráadásul hamarosan érkezik a legújabb, WanderWoman nevű, a fenntartható luxusékszerekre fókuszáló kollekció – amin keresztül Barbaráék egy új réteget remélnek megszólítani. „Azoknak szánjuk, akik jól élnek, sokat utaznak, de szinte alig vagy egyáltalán nem foglalkoztatja őket az ökológiai lábnyomuk. Az etikusan előállított, fair trade és újrahasznosított nemesfémből készített ékszereinkkel, valamint az általuk közvetített üzenettel ezt szeretnénk megváltoztatni. Azt reméljük, hogy így mindenki elgondolkodik azon, hogy még egy lépést tegyen egy nyugodtabb, lassabb élet felé, miközben a világot és a természetet járja.”  – árulja el Barbara.

6/10

ÁERON

Lászlóffy Vivient két éve a Forbes beválasztotta a legfigyelemreméltóbb harminc alatti európai kiskereskedelmi céget vezetők körébe, aminek kapcsán interjúztunk is vele és Áron Eszter tervezővel. Már akkoriban is fontos volt számukra a fenntartható divat, ami megnyilvánult például abban, hogy a munkafolyamatok szinte mindegyikét igyekszenek Magyarországon tartani, valamint az anyagok kiválasztásában. „Alapvetően természetes matériákat használunk. Bőrök közül egy kezeletlen, nem hagyományos, nagyon puha báránybőrrel dolgozunk, s  jó néhány éve szerepelnek innovatív japán anyagok is a palettán” – mesélték, de az idei őszi-téli kollekciójuknak fontos eleme lesz a száz százalékig vegán műbőr is.

7/10

Undersea Bikini

Tóth Móni és Szomolányi Szandra régóta az óceán szerelmese; búvárkodásaik során ezért egyre inkább aggódva figyelték, hogy mennyi hulladék kerül a vizekbe, visszafordíthatatlan károkat okozva. Érezték, hogy valamit tenni akarnak ez ellen, a figyelemfelhívásnak azonban egy igen szokatlan módját választották: Undersea Bikini néven elkezdtek fürdőruhákat gyártani, nem épp a leghétköznapibb alapanyagokból.

Az ECONYL önkéntesei által a felszínre hozott elhasznált halászhálókat, és nejlonzacskókat újrahasznosítják, majd fürdőruhát készítenek belőle. Amiknek a címkéje ráadásul magpapírból van, így el is ültethetjük, hogy vadvirágok nőjjenek belőle. Az pedig külön dicsérendő, hogy az elhasznált darabjainkat visszaküldve 25%-os kedvezményt kapunk a következő fürdőruhánk árából.

8/10

Touch Me Not

A Touch Me Not egy olyan magyar ruházati márka, ami minősített, organikus alapanyagokból állít elő etikus úton különböző ruhadarabokat. A GOTS (Global Organic Textile Standard) textilekből készülő termékeket ráadásul minden esetben a két alapító, Bilau Dea és Sáhó András fejezi be a saját műhelyükben, legyen szó sapkáról, ingről, pólóról vagy épp pulóverről, amiket egy-egy trükkös nyakmegoldás vagy színes zseb teszi egyedivé és fiatalossá. Ugyan az áruk – akárcsak sok másik, a listában szereplő márka ruháié – jóval a megszokott fölött van, a tudat, hogy amit veszünk, csökkenti az ökológiai lábnyomunkat, és hosszú ideig velünk marad kárpótol érte.

9/10

Renaichance

„Minden termékem újrahasznosított textíliákból – nem hordott, vagy hibás ruhákból, lakástextilekből, csipkékből – készül, és mindegyik hordható, funkcionális új szerepet kap, hogy továbbra is ruhaként, táskaként, bármilyen kiegészítőként használhasd akár a régen szeretett, de elhordott, kinőtt, megunt darabjaidat is” – foglalja össze Katona Dóra Julis a renaissance és chance szavakból összegyúrt nevű márkával kapcsolatos tudnivalókat. A műhelyében a különböző ruhák mellett készülnek táskák, pénztárcák, ülőpárnák, övtáskák, csipkekesztyűk, sőt még játékfigurák is. Elhozhatod hozzá a saját anyagaidat, a javítástól a teljes átalakításig szinte mindenre nyitott, így pedig a gardróbod mérete sem fog kezelhetetlenre duzzadni.

10/10

Sharolta

Tripolszky Saroltának már tíz évesen volt környezetvédelmi faliújságja az iskolában, így egyáltalán nem túloz, mikor azt mondja, hogy egész élete erről szól – ahogy az sem, hogy az általa tervezett táskáknál is ez az egyik fő szempont. Amikhez akár 90%-al kevesebb energia és nyersanyag kell, mint egy új darab előállításához. Hogyan, kérdezed? „Mi megvesszük, vagy begyűjtjük a használt farmert itt Magyarországon, és csak a varráshoz szükséges minimális energia az, amit elhasználunk” – magyarázza.