A terasz és a kerthelyiség kategóriákba sok minden belefér Budapesten. Szokták vele illetni a kopottas hátsó udvarokat, a járda felét elfoglaló két darab asztalt vagy a sétálóutca forgalmának kitett placcokat is. A város nincs eleresztve az igazán szép, gondos kezek által ápolt kerthelyiségekkel, ahol természetközelben és háborítatlanul vacsorázhatunk vagy iszogathatunk. Megmutatjuk, nekünk melyek a kedvenceink.
1/15
Bereg Bár
A zajos Széna tértől csak egy ugrás a nyugalom szigete. A Hattyúház belső udvarán bújik meg az étterem és bár, amelyet teljesen véletlenül fedeztünk fel annak idején a Batthyány utcában járva, belesve a kanyargós, útjelző táblákkal jelzett ösvényre, amely ide vezet. A kalandos út valóban átjáró egy másik világba, mert a hely az ország “legészakkeletibb” csücskének, a beregi régiónak a nagykövete. A tájegységet ételek és italok képviselik, és a pultnál turisztikai érdekességeket is megtudhatunk. Kézműves sörökben is erős a bár, este pedig a lampionok fokozzák a hangulatot. Szellősen elhelyezett asztaloknál, de akár egy függőágyban is helyet foglalhatunk, a miliő családi bográcsozásra vagy akár esküvői ebédre is alkalmas.
2/15
Pierrot Cafe Restaurant
A Budai Vár macskaköves utcáinak igazi kincse az 1982-ben nyílt kicsi étterem. Az elegáns, műalkotásokkal és portrékkal gazdagon díszített enteriőr is lenyűgöző, a hátsó udvarra kilépve pedig egy elvarázsolt, romantikus kertben találjuk magunkat. Virágzó hortenziák, falakat borító borostyán – ilyennek képzelnénk el az álomkertünket is, ahová elvonulhatunk a világ elől egy jó könyvvel, a szerelmünkkel vagy egy üveg borral. És nemcsak a miliő, hanem a minőségi alapanyagokra építő, kísérletező konyhája miatt is ajánljuk a Pierrot-ot.
4/15
Émile
A Gerbeud Kávéház budai testvérét köszönthetjük a rózsadombi villában. Az egész házat alárendelték a gasztronómiai élvezeteknek: a fölszinti fine dining étteremben csúcsgasztronómiai színvonalon étkezhetünk, a galérián szuper villásreggeliket fogyaszthatunk el, de kávézásra, üzleti találkozóra vagy estéhez bemelegítő pezsgőzésre is alkalmas. A földszinti pultban desszerteket és péksütiket találunk, a kertben pedig háborítatlan nyugalomban, valóban zöld környezetben dőlhetünk hátra a nap minden szakaszában, ráadásul a napsütés elől kaptár alakú, párnázott „jurtákba” is visszahúzódhatunk."
7/15
Pótkulcs
Bár kétségkívül Buda jobban teljesít zöldterületek, így kerthelyiségek terén is, a pesti belváros közepén megbúvó oázis az egyik legintimebb hangulatú kert Budapesten. Kívülről ennek semmi jelét nem látni: a Csengery utca düledező téglafalai mögé csak annak jut eszébe belépni, aki ismeri a város egyik legrégebbi romkocsmájaként számon tartott Pótkulcsot. Mielőtt kocsma és étterem lett volna, egy köszörűs család birtokolta az épületet négy dinasztián át. A Pótkulcs tulajdonosa már a kezdetekkor jelen volt, az ő munkája a kissé kaotikus kert is, ahol a köszörűkövek még mindig asztalként szolgálnak.
8/15
Czakó Kert
A budai lankák között elbújva, a Tabán egyik legrégebbi épületében, egy teljesen átalakított és modern elemekkel ötvözött parasztház udvarán találjuk a Czakó Kertet. A rusztikus hangulatot eltolható üvegfalak és fémből készült építészeti elemek dobják fel, és működik itt cukrászat és szezonális fogásokat felszolgáló bisztró is. Szombatonként termelői vásárrá alakul az udvar, ahol kistermelőktől, biogazdaságokból származó portékákat vásárolhatunk.
9/15
A Kert Bisztró
Pesten nem a Pótkulcs az egyetlen említésre méltó kerthelyiség, Zuglóban a Thököly úton találjuk az elég egyértelmű nevet viselő A Kert Bisztrót, amely jóval letisztultabb, rendezettebb és talán kicsit sterilebb is a belvárosban burjánzó Pótkulcsnál. Az egykori borház helyén a tulajdonosok fiatalos, igényes éttermet hoztak létre trükkös, talán leginkább a fine bisztró műfajába illeszthető, ennek ellenére megfizethető fogásokkal, változatos grill étlappal és business lunch ebédmenü-ajánlattal. A szomszéd udvarokból százéves fák szegélyezik a kertet, ahol vakítóan zöld a fű, és ahol még filmvetítésbe is belefuthatunk.
11/15
La Perle Noire Étterem and Lounge
Nagykövetségek, elegáns villák közt, a Mamaison Hotel Andrássy aljában rejlik a modern, részben franciás-magyaros, részben pedig nemzetközi vonalat képviselő étterem. Mikor pár éve írtunk róluk, az Andrássy útra néző kertben még madáretetőt is tartottak, és süncsaládot is neveltek. A nyári időszakban egy grillmenüvel is kiegészül a menü, amelynek fogásait a hangulatos kertben felállított grillen készítik el. Esténként lampionjaival a környék leghangulatosabb helye.
12/15
Kéhli Vendéglő
Kevés étvágygerjesztőbb jelenet létezik a magyar filmtörténetben, mint mikor a Szindbád című filmben Latinovits Zoltán velőscsontot eszik. Az ínycsiklandó lakomák Krúdy Gyula színes és kifejező alkotásainak visszatérő motívumai, és az író maga is szívesen és rendszeresen hódolt az étel, az ital és a szebbik nem nyújtotta élvezeteknek, méghozzá az óbudai Kéhli vendéglőben. A Kéhli étlapján máig megtalálható több hagyományos magyar étel, amelyet Szindbád is nagy kedvvel habzsolt, a falakat pedig Krúdy ékesszóló sorai díszítik, a kicsike belső kert pedig varázslatos, Krúdy világához hasonlatos hangulattal bír.
14/15
Massolit Books & Café
A belváros talán legtitkosabb kertje a Massolité. Egy kávézó és egy könyvesbolt pazar fúziója, amely rámutat mennyire zöld városban is élhetnénk, ha közös, nagy kerttel lennének a bérházak összekapcsolva, mint ahogy a 70-es években a városfejlesztők elképzelték. A környező újabb házak udvarát ugyanis nem sok minden választja el, így a Massolit kertjébe egy csésze kávéval vagy könyvvel kiülve meglepően nagy zöld oázisban találhatjuk magunkat.