Keresés EN

Kultúra

Egy éjszaka a kulisszák mögött – 10 program a Színházak Éjszakájára

Szombaton Színházak Éjszakája: egy karszalaggal barangolhatjuk be a színházakat, és sok helyszínen még a kulisszák mögé is bejuthatunk.

1/11

-

Szeretünk színházba járni, ezt bizonyítja az is, hogy sok előadásra már hónapokkal előtte sem lehet jegyet kapni. És szeretjük az este zajló programokat, amikor már csak a kikapcsolódás a cél a napi robot után. Ezért is lehet az, hogy ekkora sikere van minden évben a Színházak Éjszakájának, melyet most szombaton, szeptember 17-én már ötödik alkalommal rendeznek meg Budapesten. Idén 30 színház lesz – nem csak – az esti helyszíne a színházzal, színházi élettel, színészekkel kapcsolatos programsorozatnak, amely minden évben egyszeri és megismételhetetlen.

Ezen a napon egyetlen karszalag megvásárlásával látogathatunk el a részt vevő színházak bármelyikébe, és azokon a programokon vehetünk részt, amelyeket a színházak és a társulatok speciálisan erre az estére állítottak össze. Most a számunkra legizgalmasabbnak tűnő programokból válogattunk, hogy könnyebb legyen eligazodnotok a rendezvény sűrűjében. A több mint 200 program délelőtt 11 órától hajnalig tart. Szigetkör futással indul a nap, majd Szonettrock, Slam poetry, Két nő és egy vizsgaelőadás zárja.

Napközben beszélgetések, felolvasószínház, kulisszajárás, bábjáték, impromaraton, táncóra, szülinap, színpadtechnika-show, szabadegyetem, szerepcsere, playback színház és több nyílt próba lesz. Idén fontos szempont volt az is, hogy a fogyatékkal élők is részt vehessenek az előadásokon, így néhány színháztól eltekintve mindenhol van „akadálymentesített” program audionarrációval, akadálymentes járatokkal és jeltolmácsok szerepeltetésével. Karszalagot a résztvevő színházak jegypénztáraiban és szervezésein lehet váltani. A belépők: 2.500 Ft /felnőtt, 1.500 Ft /diák, 150 Ft/gyerek. A programok itt találjátok.

2/11

Budapest Bábszínház

meséljünk el egy történetet, és ott a helyszínen megelevenedik. A te mesédet játsszuk címmel a Bábszínház a résztvevők meséiből készít egy előadást, és ebből születik bábszínház születik az ötlettől a megvalósulásig.

Mikor: 14:30–18:30
Hol: Játszó-Tér

3/11

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

A Jurányiban a nagy múltra visszatekintő árnyszínházasdi áll majd az egyik program középpontjában. Játsszunk a sötéttel! címen életre keltik majd az árnyak színházát közösen! A Színházak Éjszakáján mesebeli lényeket, árnyalakokat készíthetnek a kisebbek és a nagyobbak is, a Kisladikkal.

Mikor: 17.00–19.00
Hol: Udvar/játszószoba

4/11

Karinthy Színház

Sokak kedvence a Family Guy című rajzfilmsorozat. A Karinthy Színházban Fergetes Family Guy Fieszta címmel Szinkron Színház lesz ezen a napon, egy órán keresztül a Family Guy szinkronhangokkal lehetünk majd együtt.

Mikor: 14.30–15.30
Hol: Nagyszínpad

5/11

Katona József Színház

Az előcsarnokban Roald Dahl A barátságos óriás című meséje kerül terítékre, főleg a gyerekeknek, a Kolibri Kiadó és a Katona felolvasószínházában Kiss Eszter mesél majd.

Mikor: 11.00–13.00
Hol: Előcsarnok

6/11

Kolibri Színház

A Kolibriban Kézen fogva címmel a látássérült vendégek részére tartanak egyéni kulisszajárást. A Színházteremben pedig este fél 10-től olyan Kolibri-sztorikat és
személyes titkokat, élményeket mesélnek majd el nekünk, amiket az alkotók máskor nem árulnak el.

Mikor: 15.30–17.00, 21:30–23:00
Hol: Színházterem

7/11

Örkény István Színház

Az Örkényben a színészek egy hozzájuk közel álló témáról tartanak előadást. Mácsai Pál festő édesapjáról, Gálffi László Arthur Rimbaud-ról, Csuja Imre a mezőgazdaságról, Epres Attila pedig a szellemi, mentális és fizikai erőnlét fontosságáról beszél majd az Örkény Szabadegyetemen.

Mikor:
18.30–19.50, 20.30–21.30, 22.00–23.00
Hol: Nagyszínpad

8/11

Rózsavölgyi Szalon Arts & Café

A Rózsavölgyiben olvasókört tartanak, Grecsó Krisztián Jelmezbál című műve. A szervezők szerint tipikusan olyan regény, amiről beszélni kell, ez történik meg ezen a napon Morcsányi Gézával a Rózsavölgyi Szalonban.

Mikor: 11.00–13.00
Hol: Rózsavölgyi Szalon

9/11

Ódry Színpad

A kollégiumi túra során bepillanthatunk az SZFE legendás kollégiumának szobáiba, majd felvételizni is lehet az intézménybe, a vezető tanárok ugyanis nyílt felvételit tartanak, amelyre 2-3 verssel vagy monológgal kel készülni.

Mikor: 12.00–14:00, 14:00 –18.00
Hol: SZFE Kollégium, Nádasdy terem

10/11

Szkéné Színház

A Szkénébe ezúttal a Táp Színház veszi be magát, és Egyperces Színháza lebontja a színház negyedik falát. Egyetlen a néző a főszereplő is, akit a TÁP Színház színészei kalauzolnak egy 60 másodpercig tartó – meghökkentő, megnevettető, kizökkentő, bepróbálkozós – szituációban. Instant parti egyetlen percben.

Mikor: 18.00–19.00
Hol: Szkéné Színház

11/11

Trafó

A Trafóban Mundruczó Kornél és a Proton Színház Frankenstein-tervét mutatják be látássérültek számára, akadálymentesítetten. Kinek a bűne, ha odakozmál egy élet? Mikor kezdődik és hol ér véget egy apa-fiú viszony? Hova vezet a gyilkos szeretetlenség, avagy elkerülhető-e a végzet? Egyebek mellett ezekkel a kérdésekkel szembesít az előadás.

Mikor: 18:45–21:10
Hol: Külső helyszínen

Hasonló tartalmak

Kultúra

Oscar-nap a Művészben

Március 11-én 96. alkalommal díjazza az előző év legjobb filmjeit és filmeseit az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia. Nincs is jobb hangolódó program a gálára, mint a március 10-ei Oscar-nap a Művészben, amikor 13 órától estig jelölt filmeket nézhetünk meg.

Kultúra

Janikovszky-est a vaksötétben – avagy a lemez két oldala

A Bodor Tibor Kulturális Egyesület közreműködésével március 13-án a Lurdy Moziban egy egyedülálló képzeletszínházi előadásban lesz részünk, A lemez két oldala címmel: Janikovszky Éva írásainak segítségével teljes sötétségben, csak a hangokra és szavakra koncentrálva fedezhetjük fel mindennapjaink rejtett oldalait.

Kultúra

Mai Manó fotográfiái

A PaperLab Galériában kiállított 50 fotóból álló, ingyenesen megnézhető válogatásban olyan alkotásokat láthatunk, amelyeket Mai Manó fotográfus a budapesti műtermeiben készített a századforduló környékén.

Neked ajánlott

A