Több újhullámos kávézó már a karantén idején is működött elviteles formában, de mindenki tudja, hogy a kávézás beülős-leülős, ráérős élményét nem pótolhatja egy sebtiben felkapott papírpohár. A kijárási korlátozások enyhítésével aki tudta, rögtön megnyitotta kisebb-nagyobb teraszát; a teljesség igénye nélkül összeszedtünk néhányat.

1/11

Kaffeine

Vártuk már nagyon, hogy a Lövőház utcai sétálóövezetben nyugodtan le lehessen telepedni. Nagy kedvencünk itt a Kaffeine, amelynek már több egysége is van városszerte, a Nagymező utcában és a Kálvin téren is, illetve az Allee-n belül és a BudaWest irodaháznál. 

2/11

Coyote

A Batthyány tér és környékének legrégebbi specialty kávézója, amely a karantén idején is nyitott egy kis ablakot az Iskola utcára. Ételek terén is igen erős a kínálatuk, bageljeiket, újhullámos sütijeiket, vegán és egyéb harapnivalóikat immár a teraszon is elfogyaszthatjuk. 

3/11

Kelet

A Bartók Béla út egyik legrégebbi törzshelye a karantén idején is megtalálta az utat a vendégekhez online és a személyesen átvehető étel- és italrendelésekkel, de senki sem bánja, hogy immár a teraszra is le lehet telepedni. A belső térben megrendezett irodalmi és kulturális programokra még várni kell, illetve az Eleven Tavasz programsorozat is online fut az idén. 

4/11

My Little Melbourne

Újra miénk a Madách tér! Legalábbis az újhullámos ausztrál kávékultúra előtt nevével is tisztelgő My Little Melbourne előtti teraszon. 

5/11

Mantra

A „meditációs kávészentélyt" az V. kerület szívében találjuk, apró teraszukról a macskaköves Veres Pálné utcát tarthatjuk szemmel. Továbbra is folyamatosan rukkolnak elő az italkülönlegességekkel, például a jég, kókuszvíz, lime-os mangószósz és matcha kombójából álló Matcha Librével.

6/11

Budapest Baristas

A Budapest Baristas nemcsak a specialty kávé, hanem a jó reggelik, amerikai palacsinták, saláták miatt is ajánlott. A Múzeum körútra és az ELTE BTK épületére nyíló kilátást egy kisebb kiülős részen tudjuk élvezni, de a Facebook-oldalukon 30 perces etapokra osztva van lehetőség online asztalfoglalásra. 

7/11

Waycup

Újlipótváros egyik legfontosabb újhullámos kávézója (a korábbi Ébresztő) fizikai értelemben is megkerülhetetlen a Pozsonyi út elején: hívogat a kellemes kávéillat, a pult mögött sorakozó finomságok. Napi ebédmenü is rendelhető náluk, és Nespresso-kompatilis kávékapszulát is árulnak specialty tartalommal megtöltve. 

8/11

Espresso Em

A banknegyed elegáns környékén különösen szeretjük a „kávénagykövetség" tágas belső tereit, de bőven beérjük azzal, hogy az Arany János utcára kihelyezett asztaloknál pótoljuk a koffeinhiányt. A profiljuk nemcsak a kávéból áll, a különböző harapnivalók mellett az utóbbi időben elkezdték árulni a  2Spaghi tésztáit is.

9/11

fek

Az Astoria rejtett zugában, egy belső udvarban kell keresni a fekete üzlethelyiségét, ami szuper lehetőség arra, hogy intim teraszán a világtól elszeparáltan kortyolgassuk a kávénkat, gyönyörködve a régi gangos polgári házak építészetében.

10/11

Mada

A külföldi sajtó által is méltatott kávézó a Ferenciek téri egységen túl még két helyen, a Hollán Ernő utca elején és az Alkotmány utcában is rendelkezik üzlethelyiséggel a Good Coffee. Good Karma mottó jegyében, és mindháromnak megnyílt a terasza a kijárási korlátozások enyhítésével.

11/11

flow spe

Az Andrássy út Nagykörúton túli felén már jóval kevesebb a vendéglátóipari egység, mint a Deák térhez közelebbi részén, de a a Flow-nak hála, ezen a környéken is le tudunk már telepedni egy jó kávéval vagy vegán finomsággal (a menüben csak húsmentes fogások szerepelnek). A kávézónak az utcafronton, illetve a 100 négyzetméteres belső udvarban is van terasza.

Címkék