Az utóbbi időben elég szép karriert futott be a hamburger fővárosunkban. Ezzel semmi gond nincs, sőt... Másrészt viszont a bőség zavara lassan nyomasztó. Nem túlzás, követhetetlen, ami Budapesten ezen a téren zajlik. Éppen ezért gondoltuk azt, hogy az alap street food arcok és cukrászok után a fontos hamburgeresek vágjanak rendet és nyilatkoztassák ki ők, hogy az elmúlt egy évből szerintük melyek azok a (nem elsősorban éttermi) burgerek, amelyekkel mindenképpen érdemes kezet-szájat összemaszatolni. Ha ők mondják, akkor nekik tuti hihetünk.

1/8

Németh Ádám (a Konyhafőnök győztese)

A magyar gasztrorealityk legvállalhatóbbikának győztese legszívesebben a saját maga által kreált karamellizált hagymás, kéksajtos, rukkolás, gyömbéres ketchupos-mustáros, 21 napig érlelt darált marhanyakból mediumra sütött hamburgert tolná mindenkinek. Szívfájdalom, hogy ahol (DOB3 söröző) ezt a produkciót bemutatta, már bezárt, de azóta van nekünk egy Zingünk, ami visszahozza – pláne angus burgerével – ezt az ízvilágot.

A saját brandjét építgető Ádám ekképp ad szakmai elemzést Susánszky Ádámék legjobbjáról: karamellizált hagyma (semmi sallang, édeskés, karamelles hagymaíz), dijoni mustár (picit csíp és ez az édeskés hagymával biztos kombó), saját sütésű zsömle (az angolszász briós vonal és nem a magyar puffancs), angus hús (minimális fűszer, igazán marha íz, omlós, nagyobbra darálva, mediumra sütve), chili mayo (házi mayóból icipici csípősséggel).

2/8

Veégh Attila (Bridges Food Bar Budapest, Mangalica és Társai)

Attila nemcsak az itthoni street food színtér nagy tudója, de jó mélyen bele is nyúl abba. Magyarország első (2006-os!) food truckjával (Snackmobil) ugyan megelőzte az időt, de a többek mellett általa indított Mangalica Fesztivál nagyon megy és az egyik fiával közösen szervezett Hamburger Days-re sem lehet panasz. Ez jövőre már az ötödik felvonásánál tart.

Nincs kérdés, a legbiztosabb hamburgerpont az Akácfa utcai Tuning Bar&Burger. Hihetetlen elszántságról és tökéletességre való törekvésről beszél velük kapcsolatban. Mindenkori kedvence a libamájas verzió. Hatalmas libamáj tuningolja a burgert, a máj is, a hús is megfelelően sült, nagyon kellemes állagú a buci, puha, enyhén édes, ami Attilának mindig bejön. A majonéz harmonizál a máj ízével.

3/8

Szabadfi Szabolcs (Szabadfi Szabolcs)

A „Bazsalikom-birodalom” szépen terjeszkedik, a legkülönlegesebb tagja a Katona József utcai egységSzabadfi Szabolcs viszi, a hazai pékek egyik legjobbika. Kedvenc streetfood-úttörője a Kandalló, a hamburger-ébredés központi helyszíne. A Classic Burger azért százas, mert az édes, a sós, a keserű és a savanyú íz után az ötödik ízként számon tartott umamit nagy mennyiségben tartalmazza, ez pedig itt bizony extrán belekerül a burgerbe, a Kandalló umami ketchupjának köszönhetően. A hús közepesen átsült, kellemesen fűszerezett, az összhang megvan, tökéletesen működnek együtt az összetevők.

Legyen egy helynek állandó specialitása, de azt Szabolcs nagyon jónak gondolja, ha szezonális, limitált ajánlat is van. Ilyen a Bamba Marha, ahol minden hónapban kitalálnak valami újat: a november pedig mi másról szólhatott volna, mint a libáról. Nagyon jól kombinált burgernek látja a libamájas bambaburgert: a klasszik marhahúspogácsa felturbózva grillezett, „szájban olvadós” libamájjal, szintén grillezett almával, karamellizált hagymával, sült fokhagymás majonézzel, rukkolával, és extrán megbolondítva szarvasgombás gaudával. Francia szürkemarha, 180 grammos édeskés, finom húsíz, grillezett camembert, pirított diós majonéz és egy kis vörösboros hagymalekvár – ez a Kedvenc Bisztró gourmet burgere gourmand-oknak, így Szabolcsnak is.

4/8

Jancsa János (Bamba Marha)

A Burgerpápa fehér füsttel azért nem megerősített pontifikátusa jó ideje tart már, és a sok-sok burger-élmény lecsapódik a Bambában, ami nem hátrány. János áldását adja Háda Imre királyságára (Pesti Burger és Bár) és a Tuning leicester-változatára („a burger húspogácsája zseniális, mint mindig, a zsömle kellemes textúrájú és finom, ropogó… az enyhén füstös baconszalonna és a grillezett cukkini további ízeket adnak hozzá az ezekben amúgy sem gyengélkedő kompozícióhoz.”). És bár a múltba való révedésnek, afféle old school zsinati nyűgnek is tarthatjuk egy klasszikus burger beválogatását a top3-ba, ha nem tudnánk, hogy a Kandalló classic-ja több mint burger, lélekmelegítő.

János szent jobbja még egy burgert emel magasba: a tavasszal a Soroksári úton újranyíló BearGrill food truckjáét. Idézzük: „A zsemle kellemesen könnyed, ízletes, majonézzel kenve kiváló keretbe foglalja a történéseket. A húspogácsa finom, szaftos, és kellően nagy darab. Én még kértem rá plusz cheddart, illetve bacont is, ez utóbbi kis kockákban érkezett. Zöldség téren pedig saláta, paradicsom, és savanyú uborka gondoskodtak az egészséges ízvilágról. A legjobb gondolat pedig a grillhagyma volt, ami belekerült, ez adott még egy plusz svungot az egész karakternek.”

5/8

Lázár Péter (Burger House)

Péter is korán ébredt, az elsők között nyitotta meg éttermeit, 2011-ben már a másodikat. Az első hamburgeres volt, aki truckkal kigurult, azóta pedig már hat helyen találkozhatunk a brandjével. Elég nehéz túljutni az ingerküszöbén, mert szinte az összes budapesti helyet kipróbálta már, nem is egyszer. Többeknek azért sikerül (leginkább anno a Robinson Étteremnek a josperben készült marhaburgerrel), így például manapság a Revoluciónnak a BBQ-burgerükkel. Balogh Daniék saját maguk készítik a bucijaikat, Péter ezt érzi a legerősebb pontnak, kellően puha és az általa is kedvelt, könnyedebb, vajas vonulatot képviseli. A húson csak só és bors, ellenben az egyéb összetevők, mint a bivalyfeta, a bacon és a BBQ-szósz egy nagyon kellemes összhatást eredményeznek. (És nem szabad elfeledkezni az egyéb kiegészítőkről sem, mint a grenailles burgonya és a házi csalamádé.)

A The PeP Burger elsősége pont a bucin (és a harissa majonézen) vérzik el, de a hús kiváló – teszi hozzá Péter, kiemelve, hogy a kéksajt tökéletesen passzol a házi guacamoléhoz, ami a burger legnagyobb erőssége. Gál Attila is bucijának köszönheti, hogy „csak” a harmadik, mert az „alapból médiumra sütött hús szaftos, hál’ istennek ezen sem rontanak a fűszerek, nem fasírt ez és a chillis mangós szósz mindent visz.

6/8

Balogh Dániel (Revolución)

Ha hamburger, akkor Dánielnek exmunkahelye, az azóta már bezárt Baldaszti’s Grand jut eszébe. Házi buci, 20dkg-os hátszín húspogácsa, majonéz alapú burger szósz, bacon, coleslaw, kétszer sült burgonya. Élete első és legmeghatározóbb kézműves hamburgere, de, hogy olyan is legyen, amit esélyünk van megkóstolni, a nagy merítésből („szoktam mondani: az újságos is hamburgert árul!”) háromra hívja fel a figyelmet.

A Kandalló itt is előkerül, viszi a prímet a húsaival, a Budapest Burger Company (ex-Beer and Burger) folyamatosan újít, ráadásul jól (francia gourmet illetve a japán umami burger), a Burger House pedig olyat dobott az idei Hamburger Days-en, amitől mindenkinek leesett az álla. A bucit és a húst (kategória győztesek) is smoker-ben készítették, cheddar, madársaláta, baconchips és sült paradicsom is került bele házi szósszal.

7/8

Sváby András (Paneer)

rántott sajtot az ezeréves átoktól megszabadító András is (hasonlóan Lázár Péterhez) a Piknik UtczaBáros Gál Attila burgereinél érzi minden esetben azt, hogy markánsan más, mint az összes többi. Ennek ellenére nem esik át a ló túlsó oldalára és nem próbál valami burgerhez nyomaiban sem hasonlító szendvicset hamburgernek eladni. Sok jó burgert evett már nála, de a legemlékezetesebb a mangós-chilis.

A klasszikus burgerek közül bármikor jöhetnek a Morzsa, a Zing vagy a Burger House alapvariációi.

8/8

Regölyi Lilla és Regölyi Péter (Vegan Love)

Nincs még fél éve, hogy szélesre tárult Stőhr Gréta Great Bistrójának kapuja, de már komoly népszerűségnek örvend – nemcsak vegán körökben. Az életmód-tanácsadó útmutatásai komoly szerepet játszanak abban, hogy Regölyi Lilla és Regölyi Péter fő cégérként már nem feltétlenül a Magic Burgert, hanem a Vegan Love-ot használják, így nem meglepő, hogy Gréta lencsés burgere a top kiszemelt.

A vegán burger összetétele saláta, paradicsom, vegán sajt, veganéz (fokhagymás illatú szósz) és karamellizált hagyma (inkább hagymalekvárra hasonlít). A lényeg a lencsepogácsa, ami egy füstös, lencséből készült finomság, kívül ropogós, belül krémes állagú. A vegán sajt remekül ráolvad a tetejére, harmonizál az édes hagymalekvárral, és a friss zöldségekkel. A buci egy barna, vegán zsömle, megpirítva.