Ha érdekel a divat, a formatervezés, a grafika vagy ezek határterületei, akkor valószínűleg már nagyon várod az ősz legnagyobb dizájnfesztiválját. Ha pedig még egyetlen programon sem vettél részt korábban, itt az ideje, hogy nyakig merülj a legkreatívabb, immár tíznaposra duzzadt dizájnfiesztában. Legyél akár dizájnhétrajongó, a témával csak most ismerkedő vagy éppen szakmabeli, mi már végigbogarásztuk az idei mustra 150 programjából azokat, ahova biztosan elmegyünk majd!

1/11

1. Nyitott Stúdiók

Hosszú évek óta ez a dizájnhét egyik legjobban várt és legnépszerűbb programja. Lássuk be, nem is ok nélkül. Idén tizenhét stúdió, illetve műhely nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt, amelyek között belsőépítészetre, formatervezésre, divattervezésre, grafikai munkákra szakosodott tervezőket egyaránt találhatsz majd. Mi a legjobban a Hello Wood csapatával közösen tölthető napot, a kelet-európai identitásra építő OST divatmárka bemutatkozását, a Iamart Magyar Cementlap Manufaktúra üzemlátogatását várjuk, amelynek keretében bepillanthatunk majd a dolgos manufaktúra mindennapjaiba, sőt a workshopok alkalmával egyedi cementlapok tervezésére, sőt kivitelezésre is lehetőség lesz. 

Ha pedig igazi unikumra vágynál, Az INDUSTREAL dizájnstúdió a NEUGA motorépítő csapattal közösen tart rendhagyó műhelynapot, ahol autó és motorkerékpár-kiállítás, motorépítés és persze -hegesztés is lesz!  

2/11

2. BOLDOG DÁNOK – kiállítás (előadás)

Dánia több területen is világelső helyet tölt be a világon. Létezik azonban néhány olyan felmérés, amely nem az egyes országok ipari termelését, a gazdaságban betöltött szerepét vizsgálja, hanem az emberi tényezőre fókuszál, és Dánia ezeken a megmérettetéseken is évek óta az első helyek valamelyikén szerepel. Élen jár például a szabadság, a jólét, a szociális biztonság, a bizalom, a munkakörülmények, a demokrácia, a munka-magánélet egyensúlya, a civil társadalom, a várostervezés és a fenntarthatóság terén. De vajon miért boldogabbak egyes társadalmak a többinél? 

A Design Hét díszvendégeként meghívott Dánia egy kiállítás keretében tesz kísérletet arra, hogy a fenti kérdésre választ adjon. A válogatást a beszédes nevű koppenhágai Boldogságkutató Intézet készítette, a megnyitón pedig Michael Birkjær, az intézet elemzője tart előadást arról, hogy miért is olyan boldogok a dánok! 

3/11

3. LÁMPA! – EGY DESIGNIKON A KORTÁRS MŰVÉSZET FÉNYÉBEN – kiállítás

A lámpatervezés a dizájn egyik legizgalmasabb területe, s már a modernizmus hajnalán, a Bauhaus iskolában is kitüntetett figyelmet kapott. A múzeum kiállításának fókuszában egy 1924-ben, a Bauhaus stílusban tervezett asztali lámpa, Wilhelm Wagenfeld, WG24 modellje áll, amelyet egyébként a klasszikus modernizmus meghatározó darabjaként tartanak nyilván. Az ikonikus modellt neves külföldi és magyar kortárs művészek átértelmezésében mutatják be. A helyi kontextust a Kiscelli egykori tulajdonosa, Schmidt Miksa bútorgyáros lámpaterveket ábrázoló rajzsorozata adja. 

A Kiscelli kiállításának időzítése azért is izgalmas, mert a híres Wagenfeld-lámpát ma is gyártó vállalat alapítója maga is gyűjtő, akinek Fluxus-gyűjteményéből éppen ezekben a hetekben látható egy kiállítás a Ludwig Múzeumban. 

4/11

4. MAGYAR VALÓSÁG: KÉK-FEHÉR HAGYOMÁNYOK AZ URBÁNUS KULTÚRÁBAN – kiállítás, divatbemutató, workshop

Négy női alkotónak a kortárs képzőművészet, a divat és a formatervezés határmezsgyéjén elhelyezkedő tárgyai láthatóak ezen a kiállításon, akik bár hagyományos technikákkal dolgoznak, napjaink aktuális társadalmi kérdéseire reflektálnak frissen és izgalmasan. A bemutatott munkák – kizárólag tradicionális kékben és fehérben tartott tányérok, öltözékek és falvédők ­– első pillanatra hagyományosnak tűnhetnek, ám alaposabb vizsgálat után már korántsem azok. 

A kiállításhoz közösségi falvédőhímzés is kapcsolódik, amelynek során a vállalkozó kedvűek egy „zsáner fiction” jelenetet fognak közösen kihímezni, ami a vidék, a messziről jött emberek és lények közös élményeiről szól, de lesz divatbemutató is a Piroshka márka –  a tradicionális magyar motívumkincsből és alapanyagokból kiinduló – öltözékeiből is.
Tervezők: Szilágyi Csilla, Boldizsár Zsuzsa, Szabó Eszter Ágnes, Hegedűs Anna – Piroshka. 

5/11

5. A VASÁRNAPI EBÉD – kiállítás

Góg Angéla munkájában különleges szerephez jut az emlékek és a személyes történetek megidézése. Legújabb projektjében a vasárnapi ebéd „műfaját” és komplett tárgyi világát értelmezi újra annak minden részletére kiterjedő figyelemmel, és természetesen egy formatervező szemével. Közel egy éves kutatómunka eredménye ez a kiállítás, ahol a kutatás részleteinek és a gyűjtés módszertanának megismerése mellett a történetek alapján megalkotott fogásokkal is találkozhat majd a látogató. A békebeli vasárnapok történeteit elemezve született meg ugyanis az a hat lépésből álló menüsor, amely a terített asztal elmaradhatatlan kellékeit mutatja be. 

6/11

6. HOGYAN KÉSZÜLT? – KÖVÉR DÓRA REA, SILLING ZSÓFIA ÉS SZILÁGYI SAPI KIÁLLÍTÁSA

A három fiatal ékszer- és tárgytervező bemutatóján a látogatók betekintést nyerhetnek a tervezők eltérő alkotói attitűdjébe, munkamódszerébe és inspirációs forrásaiba is. Minden tervező egy önálló kis univerzumot tár elénk más-más történetekből építkező ékszerekkel. Kövér Dóra Rea a klasszik pecsétgyűrűk jelentését vizsgálta, s új, szokatlan feliratokkal ellátott 3D nyomtatott változatokat készített az egykor oly divatos darabok ihletésére. Silling Zsófia FLUFF szériája az ékszer és viselője közötti interakcióra épít, és különleges anyagtársításokkal megvalósított, szélsőségesen kontrasztos darabokat hozott létre. Szilágyi Sapit az örökölt aranyékszerekhez fűződő érzelmek és az ékszerek megóvása foglalkoztatta, az eredmény pedig a fiatal generáció számára is vonzó műgyanta darabokban öltött testet. 

7/11

7. ENTRY – VADONATÚJ DESIGN – kiállítás

A Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület új kiállításán a Start tematikából kiindulva, a „restart” fogalmát állították fókuszba. A válogatásba olyan neves hazai dizájnereket hívtak meg, akik éppen egy tőlük szokatlan területen kezdtek el alkotni, új technológiával kísérleteznek, vagy egy teljesen új szemléletmód mentén tervezték meg legfrissebb kollekciójukat. A kiállításon látható lesz többek között Buzás Andrea tervezőgrafikus első ékszerkollekciója, Farkas Diána légies, lebegő vázája, Grünfelder Judit digitális technológiákat alkalmazó üveg-led fényinstallációi, Tramontini Dóra (Noteshell) ökonotesz-kollekciója és Varga Gergő interaktív ékszerkollekciója. A válogatás keretében természetesen más tervezők is bemutatkozási lehetőséget kapnak, ám a részletekre majd csupán a megnyitón derül fény! 

8/11

8. MOME FAIR – a MOME jelenlegi és alumni hallgatóinak dizájnvására és összművészeti programjai

Az egész napos vásár keretében az egyetem jelenlegi és volt hallgatóinak márkái és tárgyai mutatkoznak be a Környezet és Művészet, Trend és Fenntarthatóság jegyében. A felhozatalban ruhák, táskák, ékszerek, kerámiák és más dekorációs és lakberendezési kiegészítők, sőt szemet gyönyörködtető kulináris finomságok is helyet kapnak. Új és újraalkotott termékek, innovatív márkák, jól ismert és vadonatúj holmik. 

9/11

9. HARI – design brunch

A délelőtt során egy asztalhoz ülnek majd képzőművészek, dizájnerek és persze a közönség. A résztvevőket nem csupán különleges gasztronómiai élmények, de kulisszatitkok is várják, hiszen a három fogásos villásreggeli egyes tételeit a meghívott művészek munkái ihlették. Falatozás közben egy moderátor vezette kötetlen beszélgetés zajlik majd, amelynek során az alkotókkal közelebbről is megismerkedhetnek a jelenlévők – így, mire a desszertre kerül a sor, már egy baráti beszélgetés közepén érezheted majd magad. A reggeli témája ezúttal a művészi értelemben vett giccs lesz, amelyről a területet alaposan ismerő és elismerő fotós Szombat Éva és Endlein Zsófia textiltervező cserél eszmét a brunch házigazdáival, Fränk Barbarával, Korn Anitával és Kováts Nórával.   

10/11

10. Design Túrák

Az idei vezetett séták a start szlogen mentén keresnek fel három olyan izgalmas helyszínt, ahol a dizájn és a sport kéz a kézben jár. A Hard Body Hang tornaórán maguk az alkotók mutatják be azt a magyar fejlesztésű sporteszközt, amelynek segítségével saját súlyos edzések végezhetők. A Formatervezési Díjat is elnyert HBH-t – Budapest mellett – már számos sportparkban is használják világszerte. A Teqball szintén egy magyar fejlesztésű, futball alapú sporteszköz és egy új sport is egyben, amely a technikai tudás, a koncentrációs készség és az állóképesség fejlesztésére egyaránt alkalmas. A 2015-ben Red Dot díjat is nyert terméket a Teqball főhadiszállásán lehet kipróbálni. 

Ha pedig a focinál tartunk, a BORD Építész Stúdió által tervezett Hidegkuti Nándor Stadionba, Budapest egyik legújabb sportlétesítményébe is bekukkanthatsz. Az exkluzív bejárás alkalmával maga az építész, Bordás Péter vezeti körbe az érdeklőket a komplexumban.

11/11

10+1 AR City dizájnséták

Idén a már jól ismert vezetett séták mellett arra is lehetőséged lesz, hogy a saját tempódban fedezd fel Budapest dizájntitkait. A kiterjesztettvalóság-tartalmaknak (AR) köszönhetően mindössze a telefonodra lesz szükséged! Ha beszkenneled a programfüzet vonatkozó oldalát, megtalálod azokat galériákat, üzleteket, amelyek kirakatában, vagy belsejében AR City matricák rejtőznek. A matricákat beolvasva plusz információkhoz juthatsz az adott kiállításról, az alkotókról, de akár egy kiállítási tárgyat is megforgathatsz a mobilod képernyőjén. Érdemes minél több helyszínt felkeresni, hiszen így egy játékban is részt vehetsz, amelyben nyeremények is várnak rád!

  • A program nem vezetett séta, és október 10-én indul.
  • További információ a programfüzetben scannelés után érhető el!