szabadidő

szerkesztés

Városi Séták x Othernity: Déli pályaudvar

Program adatok

A rendkívül értékes budai telek, amelyen a Déli pályaudvar áll, a XIX. századtól került vasúti hasznosításra. Több épület előzte meg a jelenlegi épület-együttest, amely mai formájában 1977 óta működik pályaudvarként. A Kővári György tervei alapján megvalósult, több ütemes fejlesztés modern víziója ma csak az igazán figyelmes szemlélők előtt tárul fel. A négy szinten kialakított közlekedési csomópont, amely egyedi tereiben, rétegeiben változatos szolgáltatási funkciókat fogadott magába, kiemelkedő alkotása a 60-as 70-es évek magyar építészetének. A séta során felfedezhetjük azokat a dinamikus formai és koncepciózus elemeket, amelyek azzá teszik a Délit, ami: korabeli pompájában egy elegáns, részleteiben gazdag, de mégsem hivalkodó, nagy jelentőségű épület. Ezen túl szó lesz történeti kontextusba ágyazva hasznosítási elképzelésekről, átalakítási víziókról és persze a sanyarú sorsról, ami a Buda szívében gyökerező épületnek jutott.

A Kortárs Építészeti Központ Városi Sétáinak egy része idén új irányt vesz. Az eseménysorozat által a 2021-es Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjának, az Othernity-nek a középpontjába helyezett 12 budapesti épületbe engednek betekintést.

Sétavezető: Mónus Noémi építész, aki 2011-ben diplomatémájaként a Déli pályaudvar átalakítását és rehabilitációját választotta

Hasonló tartalmak

Admin mode