Egy rendkívül erős szezont csakis újabb nagy dobások zárhatnak a
Barba Negra Track
-ben. A budai oldal legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén a nyár folyamán igencsak nívós nevek tették már tiszteletüket, egyik záróakkordként pedig a
Tankcsapda
koronázza meg a 2015-ös Track etapot. A debreceni gépezet idén is megállás nélkül dübörög, a srácok folyamatosan járják nem csak az országot, de Európa különböző nagyvárosait is, s ahogy legutóbbi lemezük címe is mondja, jól láthatóan urai a helyzetnek. A korong, mely a Tankcsapda 13. stúdióalbuma októberben jelent meg, egy hónap alatt ötszörös platina lett, a szorzó pedig azóta is csak növekszik. Szeptember 19-én a Track-ben is az új dalok
on lesz a hangsúly, de persze nem maradhatnak el az elmúlt 26 év legnagyobb kedvencei sem.
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
