Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

A floridai rockbanda vadonatúj turnéja Budapestet is érinti, első magyar koncertjüket június 18-án adják a Barba Negra Trackben.

Az énekes és dalszerző Brent Smith az ezredforduló elején megkapta az esélyt, hogy lemezszerződése legyen. Csakhogy hiányzott egy működő zenekar mellőle. Az Atlantic Records azonban meg volt győződve Smith tehetségéről karizmatikus énekesként és kiváló zeneszerzőként is, ezért beleegyeztek, hogy kiadják a dalait, amint megfelelő zenészeket talál a bandájába. A barátai bemutatták Jasin Todd gitárosnak és Brad Stewart basszusgitárosnak. Barry Kerch dobost pedig meghallgatáson választották ki – és a Shinedown végre megkezdhette működését.

Ez a felállás átment pár változáson a 2000-es évek végére, így az alapítótagok közül már csak Smith és Kerch vannak jelen, mellettük jelenleg Zach Myers gitározik és Eric Bassjátszik basszusgitáron. Smith és csapata eddig 5 stúdióalbumot adott ki.

A banda hatodik albuma Attention, Attention címmel május 4-én fog megjelenni. A Shinedown eddig több mint 10 millió albumot adott el világszerte és 11 daluk vezette a Billboard Rock listáját.

Hasonló tartalmak

Látnivalók és kultúra

Dante Casino x Z Paradigma–Füge Produkció: Tyúkdráma

December 8-án és 9-én nézhetjük meg Georgita Máté Dezső rendezésében a Tyúkdrámát, a Jurányi Házban.

Látnivalók és kultúra

Jótékonysági felolvasás az Utcajogászért

December 8-án a FUGA-ban jótékonysági felolvasóestet tartanak az Utcajogász Egyesület adománygyűjtő nagykövetei, akik közül többen írók. A decemberi eseményen Garaczi Lászlóval, Czakó Zsófiával, Bakos Gyöngyivel, Vajna Ádámmal, Aradi Péterrel, Puskás Pannival és Rojik Tamással találkozhatunk.

8. Karácsonyi ronda pulcsis futás

Elő a ronda pulcsikat a szekrényből! Az idei lesz a nyolcadik alkalom, hogy a leggiccsesebb felsőnket magunkra öltve futhatunk a jótékonyság jegyében.

Gasztró

Gőzgombócnap a Majorban 2023

December 9-én finomságok várnak a majorban: reggel 8:30-tól bruncholásra számíthatunk, majd 12:00-től nápolyi pizzák és a már jól ismert gőzgombócok közül választhatunk. Lesz klasszikus szilvalekváros és nutellás-mascarponés is.

Neked ajánlott

A