Évről évre sok-sok minden ismétlődik az életünkben. Így van ez a húsvéti sonkától a karácsonyfán keresztül a Mikulásig. Megunni egyiket sem tudjuk, de azért valamit változtatni rajtuk, azt talán lehet. Legalábbis így gondolták a
BSI
újításokra mindig kész munkatársai. Nos ebben az évben az az ötlet pattant ki a fejükből, hogy
Mikulás
ruhába öltöztetnek mindenkit, akinek csak kedve szottyan
2,7 km-en
át futva viselni a piros sipkát és köntöst, s a hozzá járó fehér szakállat is. Itthon most lesz ilyen először! A Mikulás-szerelést a rendező Budapest Sportiroda (BSI) biztosítja minden indulónak. Fuss együtt annyi Mikulással, amennyiről még álmodni se mernél! (Már csak azt kell kitalálni, hogy magyarázod meg a g yerekednek, azt, hogy ma már a Mikulás sem csak egy.)
Országos Mikulás csúcstalálkozó készül a IX. kerületben a
Corvinus Egyetem
körül (a rajt december 6.-án 15 órakor, s csak egy futam lesz!). A futóverseny miatt azonban ezúttal nem elkerülni ajánlott a
Fővám
teret és a környéket, ellenkezőleg, érdemes lesz oda seregleni, hogy minél többen élhessék át a Rossmann Mikulás futás, a közös futás és szurkolás mámorító örömét. Hagyományainak megfelelően a helyszínen a BSI jótékonysági gyűjtést is szervez (játék, iskolaszer, irószer), amiről a futanet.hu oldalon ad játékoztatást. Egy vidám esemény Budapesten, ahol több ezer Mikulás teremt új hagyományt. (Krampuszok kíméljenek!) Talán kár lenne elmulasztani, nem?




Nevezés: 
www.futanet.hu