Egy kalandos, egzotikus és végtelenül emberi törzsi történet Afrikából, az Omo völgyéből, amit az emberiség bölcsőjének is neveznek és máig tradicionális törzsek lakják. Az On the Spot elmúlt 10 évének talán legemlékezetesebb filmjében az etióp szavanna közepén, egy apró fakunyhóban született meg az erbore törzs legfiatalabb tagja Cseke Eszter és S. Takács András kamerái előtt. A kislányt Eszter után Esther Gino Gidónak neveztek el, az alkotók pedig megígérték, hogy 7 éves korában visszatérnek, és az apja kérésére finanszírozzák a tanulmányait, hogy ő legyen az első lány a törzsből, aki iskolába mehet...

Hét évvel később az azóta Arany Nimfa-, Prima Primissima és Pulitzer-emlékdíjas filmesek már családként vágtak neki az etióp expedíciónak az Omo völgyébe, hogy folytassák ezt a hihetetlen történetet, amelyet a magyar nézők azóta sem felejtettek el. Eszter és András laptopról vetítette a törzsnek a filmet a kislány születéséről (ez az egyik utolsó pontja a világnak, ahol még nincs tévé!), és természetesen most sem hagyták otthon a fìukat, aki három éves korára 30 országban járt.

A rendezvény résztvevői elsőként láthatják a közel egy órás dokumentumfilmet, majd a vetítés után közvetlenül az alkotókkal, Eszterrel és Andrással Szabó Béla, a Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója beszélget olyan társadalmi kérdésekről, mint a családi szerepek, családi összetartás és összedolgozás fontossága.

Regisztrálni ezen a linken lehet!