Néhány napja vált jogerőssé, hogy az Auróra hirtelen történt bezáratása valóban alaptalan volt, így októbertől hivatalosan is újra megnyithatja kapuit a civil kezdeményezéseknek és feltörekvő művészeknek teret adó közösségi ház. Az Aurórának viszont még mindig szüksége van ránk, hiszen ahhoz, hogy ki tudjon nyitni, támogatásra van szüksége, amelyből fedezni tudják a költségeket.

Ebből a célból pedig egy árveréssel egybekötött bulit szerveznek. A Bánkitó Fesztiválon a résztvevők által közösen elkészült egy alkotás. A fesztiválozók egy kifeszített vásznon fejezhették ki gondolataikat az elnyomás és azon belül is az Auróra ügye kapcsán. A mű nem egyetlen jelentkezőé lesz, hanem mindenkié, jelképesen, aki egy pénzösszegben fejezi ki támogatását az Auróra és az ott működő civil szervezetek felé. A festett vászon később az Aurórában lesz kihelyezve, ezzel is jelezve, hogy a fennmaradás közösségi finanszírozásból valósult meg. Bárki, bármekkora összeggel tudja támogatni az ügyet.

Az est formális része után pedig koncertekkel fokozódik a hangulat, melyről az esemény Facebook oldalán osztanak majd meg információkat!