A Ludwig Múzeum 2019-ben ünnepli budapesti megalapításának 30. évfordulóját. A Peter és Irene Ludwig kezdeményezésére 1989-ben létrehozott közgyűjtemény, egyébként az első az egykori vasfüggönyön túl, Magyarország első kortárs múzeuma volt. Az eltelt három évtizedben több száz kiállításra és ezernél is több programra került itt sor, a múzeum célja azonban a kezdetek óta változatlan: a kortárs művészetet közelebb vinni és érthetőbbé tenni a látogatók számára, mindezt izgalmas és újszerű módon.

A kerek születésnap alkalmából egy kiállítás- és programsorozatra kerül sor, ami rendhagyó módon foglalkozik a múzeum történetével, jelenével és jövőjével. Négy egymást követő, kéthetes periódusban lesznek majd láthatók kisebb léptékű kiállítások, emellett filmvetítésekre, előadásokra, sőt különleges koncertekre és exkluzív programokra is sor kerül. A programhoz kapcsolódóan egy magazin is készül.

Felülírás/Insert Grafitti – utca vs. műterem
Február 5.-17.

A zömében a nyolcvanas évekből származó, graffitit, illetve írásos elemeket tartalmazó alkotások a múzeum alapításának évtizedére utalnak, amikor a magas művészetben megjelentek a városi szubkultúra elemei.

Eszközök/Tools – Médiaművészet az elmúlt húsz évből
Február 19.- Március 3.

A második szakaszban az Eszközözök címen bemutatott médiaművészeti munkák a kilencvenes évektől napjainkig tartó korszak változásaira hívják fel a figyelmet: a tömegmédia hatására, az új médiumok – fotó, videó, digitális képalkotó technikák – tömeges elterjedésére és megjelenésére a képzőművészetben.

Share/Megosztás – Múzeumpedagógia a gyakorlatban
Március 5.-17.

A válogatás a művészetközvetítés módszereire, legfrissebb eredményeire fókuszál. A múzeumpedagógusok által válogatott művek befogadását és értelmezését különféle pedagógiai és kommunikációs eszközök segítik, komplex módon bontva ki a művekbe zárt jelentést.

Testreszabás/Customize – Kiállítás a látogatók szavazatai alapján
Március 19.-31.

A záró tárlat kísérleti jellegű, és elsősorban a kétezres évek fejleményeire reagál: az együttműködésen, illetve részvételen alapuló művészeti törekvésekre, valamint a múzeumok megnövekedett felelősségére. A látogatók egy előzetes szavazás során választhatják ki a gyűjteményből a számukra legérdekesebb, legfontosabb, legkedvesebb műveket, így aktívan részt vehetnek a múzeum tevékenységének formálásában.