Lágymányos kulturális terei című beszélgetés szervezőinek munkahipotézise, hogy nem véletlen, hogy a progresszív, kísérletező kultúra úgyszólván az 1960-as évektől a kerület identitásának szerves része. Május 14-én, szerdán Lágymányosi Közösségi Ház kerül a középpontba Berek Péter és Kovács Gerzson Péter beszélgetésén keresztül a Művházban. Az esemény során többek között a ház, s annak a korabeli progresszív kulturális közegben betöltött szerepéről, az itt megszervezett koncertekről, kiállításokról, tánc és színházi eseményekről lesz szó, de a beszélgetés keretében kitérnek a 2000-es évek elejétől az épületben működő MU Színházra is, aminek gyökerei mélyen benyúlnak a közösségi ház történetébe. Szó lesz a váltás okairól és szükségszerűségéről, valamint arról, hogy a színház miképp viszi tovább az elődintézmény progresszív hagyományát. Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

(Borítókép: Juhász Norbert - We Love Budapest)

Címkék