1971-ben Déry Tibor, 77 éves magyar író – bár sem Amerikában, sem rockkoncerten nem járt soha, ilyen zenét nemigen hallgatott – kisregényt írt egy képzeletbeli popfesztiválról. A néhány elébe sodródott képeslap elvakult tudósításából montírozott, a nyugati ifjúsági kultúra poklában bolyongó magyar disszidens pár elkerülhetetlen végzetéről szóló szöveg valószínűleg kultúrpolitikai sugalmazásra született, s a belőle írt popmusical már a rákövetkező évben szerepelt a Vígszínház jóváhagyott műsortervében. A Pós Sándor színpadi adaptációjára, Presser Gábor zenéjére és Adamis Anna szövegeire épülő előadást Marton László rendezésében 1973 márciusában mutatták be. A produkció példátlan szériákat élt meg, időről időre azóta is műsorra kerül.

A kerekasztal-beszélgetésen a regény és a musical keletkezéstörténetében és recepciójában megragadható társadalomtörténeti mintázatokról – így a rezsim tétova generációs képzeteiről, az ifjúsági kultúrához és az újbaloldalhoz fűződő zavarodott viszonyáról, továbbá a korszakban kínálkozó kollaborációs modellekről – lesz szó. A tervezett hozzászólások után kötetlen beszélgetés is várható.

Meghívott vendégek:


  • Jákfalvi Magdolna színháztörténész, Színház- és Filmművészeti Egyetem

  • László Ferenc zenekritikus, Magyar Narancs, Revizor

  • Reichert Gábor irodalomtörténész, ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet

  • Valuch Tibor társadalomtörténész, MTA Társadalomtudományi Kutatóintézet