A Vasarely Múzeum rendhagyó kiállítással emlékezik meg a holdra szállás 50. évfordulójáról. A tárlat a hidegháború legkiélezettebb időszakában megvalósult, a technológiába vetett bizalom eufóriáját közvetítő alkotásokon keresztül mutatja be a művészet és a világűr kapcsolatát. Az Egyesült Államok űrrepülési programjának Apollo–11 küldetésében részt vevő pilóták 1969. július 20-án történelmi tettet hajtottak végre azzal, hogy leszálltak a Holdra. A sikeres landolást és a két űrhajós, Neil Armstrong és Edwin „Buzz” Aldrin sétáját – melyet élőben sugárzott az egész világon a televízió – az emberi civilizáció egyik mérföldkövének és a legnagyszerűbb tudományos eredmények egyikének tekintjük. Az eseménynek ugyanakkor szimbolikus üzenete is volt. Egyre többen kezdtek el gondolkozni a földön kívüli kultúrákkal való kapcsolatfelvétel lehetőségéről, melynek esztétikai problémái a művészeket is komolyan foglalkoztatta.

A kiállítást keddtől vasárnapig, 10:00 és 17:45 között lehet megtekinteni