Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

November 5-én és 6-án ötödik alkalommal rendezik meg a Csekkold! fesztivált. E két nap alatt az ostravai Petr Bezruč Színház és a Pod Palmovkou Színház magyarországi vendégelőadásait láthatja a közönség. A színházi előadások mellett a két felolvasószínházi produkciót is bemutatnak a Katona színészeinek előadásában. A fesztivált a budapesti Cseh Centrum szervezi a prágai Művészeti Intézet – Színházi Intézettel és a Divadlo Unlimited egyesülettel együttműködésben. A kortárs cseh drámairodalom és színház immár hagyományosan a budapesti Katona József Színházban mutatkozik be.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Szabadidő Szponzorált

GOBUDA Advent

Óbuda legnagyobb bevásárlóközpontja a GOBUDA Mall családi programokkal vár bennünket december 6. és 9. között: ingyenes Gryllus Vilmos és Kovácsovics Fruzsina gyerekkoncertre számíthatunk, és lesz népzenei hangszersimogató adventi rézfúvós koncerttel, valamint digitális játéksarok, kézműves foglalkozás és arcfestés is.

Shopping

ReClaim Vintage – Advent Night Shopping

December 3-án, advent első vasárnapján hosszabbított nyitvatartással, este 23:00-ig várnak a Király utca új vintage boltjában, a ReClaimben. Lesz süti, karácsonyi zene, és 15% kedvezmény jár minden teljes árú termékre, amennyiben a kasszánál bemondjuk a Rudolf jeligét.

Kultúra

Pulpbrother (US): Sorry I forgot the pizza I was supposed to deliver

November végén amerikai kultművész érkezik a budai minigalériába, a Start Galéria Budapestbe, amit érdemes megnézni a pop-art kedvelőinek. Ha Pulpbrother sikerének titkát boncolgatjuk, olyan címkék kerülnek elő, mint a humor, olykor a fekete humor is. Rendkívül profán, szarkasztikus, csípős és mindig flegma – mégis áthatja az életigenlés.

Shopping Kultúra

PANEL Contemporary: Karácsonyi képzőművészeti kiállítás és vásár

A Faur Zsófi Galéria karácsonyi képzőművészeti kiállítással és vásárral könnyíti meg az ünnepek előtti ajándékhajszát: december 22-ig minden hétköznap 12:00-től 18 óráig nézelődhetünk a galéria művészeinek alkotásai között.

Neked ajánlott

A