Noé – amellett, hogy népes családját mentette az özönvíz elől – bárkájába terelte az összes létező állatot. Jóvoltából élünk ma is állatokkal. És mint mindent mi környezetünkben van, az állatokat is megjelenítjük, ábrázoljuk. De mintha nem lenne elég a létezőek megidézése, fantáziánk szabadon engedésével újakat kreálunk. Vajon mi célból? Nyilván ennek sok oka van, elborzasztás, gyönyörködtetés, kíváncsiság, esetleg mágia, vagy csak egyszerűen szórakoztatás.
Az altamirai ember barlangfestményeinek ős-bölényeitől a Dürer ecsetje hegyén született vadnyúlon át El Kazovszkij holdra vonyító szellem-kutyájáig, létező és kitalált állatok imázsai kísérnek és kísértenek bennünket. Jelentésük, látás- és előadásmódjuk változik, de létrehozásuk késztetése örök, amíg az utolsó modellünket is el nem pusztítjuk.
Viszont: nézzünk csak bele egyik-másik ilyen mű „arcába”! Ugye ismerősnek tűnnek? Valóban, olykor kedvesünk mosolyog ránk, máskor ellenségünk gyűlölt pofája vicsorog, de sokszor saját rejtett énünk tekint vissza.
Az idén 25 éves Wladis Galéria kamarakiállítása szélesen pásztázó válogatást mutat be állatfigurákból, keleti porcelánokat, faragványokat, európai klasszikus műveket, vásári- és népi cserepeket, régi játékokat és természetesen a legújabb Wladis ezüstöket, melyek történetesen állat-alakosak.
