Keresés EN

November 18-án a MANYI-ban egész nap izgalmas workshopok várnak. Részt vehetünk többek között linómetszésen, készíthetünk ékszert dióból, és még a horgolás csínját-bínját is elleshetjük. A kézműves foglalkozások mellett nappali ütemek gondoskodnak a hangulatról, és egy film premier előtti vetítésébe is beleleshetünk ezen a szombaton.

Cimkék

Hasonló tartalmak

0036 MARK: Beszél majd az utókor...

Szuper kiállítással várnak az Easy-ben december 12. és január 6. között: 0036 MARK annak a gondolatiságnak képviselője, mely szerint a művészetet nem szabad elrejteni és múzeumokba zárni, hanem azt az életünk, mindennapi tereink szerves részeként kell értelmezni. Számára tulajdonképpen az egész világ egy nagy vászon, művészi kifejezésvilágával, mesefigurákat posztmodern kontextusban ábrázoló ragasztott képeivel lépten-nyomon találkozhatunk a városban, ha felnézünk a telefonunk képernyőjéről.

Kultúra

Tandori 85

December 9-én Tandori Dezsőre emlékeznek a Három Hollóban. A költő 85. születésnapja alkalmából szervezett összművészeti esten lesz Tandori gombfocitorna, kerekasztal olyan művészekkel, mint 6363, Simon Márton, Závada Péter, 19 órától pedig koncert zárja a programokat.

Kultúra

Nyílt nap a Kelenhegyi úti Műteremházban

December 10-én egy egyszeri programsorozaton való részvételre nyílik lehetőségünk: a Kelenhegyi úti Műteremház kapuja kitárul, az alkotó művészek lakásajtajai megnyílnak, és betekintést nyerhetünk műtermeikbe, lakásaikba. A ház belső és külső terei is életre kelnek: lesz lépcsőházi kiállítás, művészettörténeti és építészettörténeti séták, felolvasószínház és gyermekprogramok is.

Neked ajánlott

A