A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi előadásának színészei Ember Márk, Fesztbaum Béla, Medveczky Balázs, Wunderlich József és Zoltán Áron június 29-én visszatérnek a Budapest Parkba. Dés László és Geszti Péter közönségkedvenc betétdalai mellett hazai és nemzetközi feldolgozásokkal is készül a különleges zenekar, amelynek tagjai már alig várják, hogy egy estére a Parkba költöztessék a számukra is sokat jelentő grundot. A Park színpadán két új saját dal premierje is várható a csapattól, amelyek különlegessége, hogy soha nem adták ki őket, a közönség kizárólag élőben, a koncerteken hallhatja azokat. A június 29-i fellépésükre pedig terveik szerint elhozzák harmadik közös szerzeményüket is, amely ott debütál majd. Nem ez lesz azonban az egyetlen meglepetés: a zenekar a tavalyi évhez hasonlóan idén is Dés Lászlóval kiegészülve lép majd színpadra, akivel szintén új, közösen előadott feldolgozásokkal készülnek. Felejthetetlen dallamok, színházi varázs és egy fergeteges rock koncert egy színpadon – ez várható A GRUND – vígszínházi fiúzenekartól!
(Borítókép: Udvardi Attila)