A
kiállítás
-megnyitót különféle fogásokkal, hummusszal, friss pitával és italokkal kísérik a vendéglátók.
Popper Péter
Köves Tamás
ról:
Valamikor Abody Béla mondta: A humor? Tudod a humor a fény a csúcson. Mégis először kissé megriadtam, amikor Köves Tamás karikatúráit végignéztem.
Nem fogják-e a vallásos zsidók úgy érezni, hogy gúnyolják őket? A nem vallásosak – akár itthon, akár Izraelben - nem háborodnak-e fel: Hogyan azonosíthatnak bennünket az erősen kisebbségben lévő ortodoxokkal? Vajon markukba röhögnek-e a zsidógyűlölők: No lám, hát ők is ilyen anakronisztikus és komikus alakoknak látják önmagukat!
De azután elröstelltem magam. Mi ez bennem? Évezredek örökségeként felgyülemlett túlérzékenység, zsidó paranoia? És akkor észrevettem, hogy ezek a rajzok mosolygó szeretettel készültek, és megőriznek valamit régi idők zsidó kultúrájából. Még pontosabban: abból az elkülönülésből, amit a zsidóság évezredek során rendíthetetlenül vállalt fennmaradása érdekében. Népek sokasága tűnt már el a történelem, a népvándorlás forgatagában, de az örökké üldözött, egzisztenciájában korlátozott, pogromok során megtizedelt, lágerekben és munkaszolgálatokon megsemmisített milliók, és a jelenlegi zsidógyűlölők toporzékolása ellenére, a zsidóság ma is jelen van a világ népei, országai között.
Vajon, ha csak hűségesen betartotta volna a Tízparancsolatot és Mózes minden törvényét, létezne-e még? Nem az tartotta-e meg, hogy befedte a fejét, vasárnap helyett szombaton pihent, héberül imádkozott, a fiúkat körülmetélte Ábrahám Istennel kötött szerződése szerint, rituális ruhadarabjai voltak, saját ünnepeit ülte, kóser ételeket evett – vagyis mindaz, amit formális vallásosságnak, hagyományőrzésnek nevezünk.
S főként: Vállalta a kiválasztottságát, nem a hatalomra, nem az uralkodásra, hanem kizárólag a szenvedésre, hűségére az egyetlen Istenhez, amit szörnyű sorsa is bizonyít. Igazán nincs mit irigyelni rajta!
Nem lehet véletlen, hogy Köves Tamás ceruzája mindig hasonló figurákat teremt. Ez a zsidósággal való szolidaritás vállalásának egyik jele, s képviseli talán a legjellegzetesebb zsidó jellemvonást, az öniróniát, a hajlamot önmagunk megmosolygására. Ez azt eredményezi, hogy a zsidó populáció nem eposzokban, hősi legendákban mutatja be magát, hanem viccekben, Mert szerintem a zsidó vicceket a zsidók találják ki, és a zsidók tudják igazán ízesen elmesélni. Ez a sajátos „self presentation” jelenik meg ebben a kis karikatúra kötetben. Azt tapasztaltam, hogy növeli az otthonosság melegét, ha valakinek a birtokában van, néha nézegeti a rajzokat, és valahogy könnyebb lesz a szíve, este derűsebben alszik el.
Műfajában Köves Tamás jelentős művész és talán van némi ezoterikus szerepe is: vigaszt, jókedvet csempész az emberek lelkébe. Korunkban ez talán az egyik legfontosabb misszió.
Jó, hogy megszülettek ezek a rajzok, még jobb, hogy könyv alakban is megjelennek. Kérem, ne tegyék a könyvespolcra, hanem hagyják heverni az éjjeliszekrényükön, és nyúljanak ki érte, ha nyomasztó, szorongó éjszakájuk lenne. Megtapasztalják majd gyógyító erejét.
