Keresés EN

Keresés

314 találat

Pezsgő, színes ismerősünk, Budapest – Ilyen a város 14 kortárs festő szemével

április 8., 10:49

Pezsgő, színes ismerősünk, Budapest – Ilyen a város 14 kortárs festő szemével

14 kortárs alkotó munkáinak segítségével ismerhetjük meg a 151 éves Budapestet.

Kencék, gold kiwi és pho – Ezt kapjuk a Lehel Csarnokban

március 28., 10:02

Kencék, gold kiwi és pho – Ezt kapjuk a Lehel Csarnokban

Bejártuk a város egyik legnépszerűbb piacát, egyben legmegosztóbb épületét, hogy feltérképezzük, mit és milyen áron szerezhetünk be most itt.

Fonódó villamos jár majd Újpest és Újbuda között, elbontják a Nyugati téri felüljárót is

március 19., 13:55

Fonódó villamos jár majd Újpest és Újbuda között, elbontják a Nyugati téri felüljárót is

A beruházással 2,3 kilométernyi új villamosvágány épül, 6 megállót alakítanak ki, a Nyugati téren elbontják a felüljárót, felújítják az aluljárót.

Fedezd fel Budapest környékét! – Kalandozás Zebegényben

március 14., 14:17

Fedezd fel Budapest környékét! – Kalandozás Zebegényben

Szecessziós főtemplom, lélegzetelállító kilátás a Dunakanyarra, rétes és Mókus – idén se hagyjuk ki Zebegényt!

Az 1838-as jeges ár, amelytől elpusztult, majd újjászületett Pest

március 13., 16:59

Az 1838-as jeges ár, amelytől elpusztult, majd újjászületett Pest

Az egyik legnagyobb természeti katasztrófa, ami a fővárost valaha sújtotta, szörnyű károkat okozott, de a modern Pest kialakulását is elősegítette.

Új látnivaló az Állatkertben – Hamarosan megnyílik az első budapesti teaültetvény

február 29., 15:15

Új látnivaló az Állatkertben – Hamarosan megnyílik az első budapesti teaültetvény

Májustól újabb látnivalóval vár az Állatkert, 230 cserjével megnyílik az első budapesti teaültetvény.

„A fiatalok éhezik a hitelességet” – Interjú a Korda házaspárral

február 26., 15:29

„A fiatalok éhezik a hitelességet” – Interjú a Korda házaspárral

Életműkoncertre készül az ország egyik legismertebb házaspárja. Hitelességről, profizmusról és a régi Budapestről is beszélgettünk velük.

Budapest és a bűvös 7-es szám

február 16., 11:23

Budapest és a bűvös 7-es szám

Rejtélyes oknál fogva a 7-es számot misztikus titokzatosság lengi körül. Ezért megnéztük, mi az, ami kötődik vagy kötődött ehhez a számhoz Budapesten.

„A lakóhelyemet igazítom az életemhez, nem fordítva” – Akik inkább visszajöttek az agglomerációból

február 16., 10:14

„A lakóhelyemet igazítom az életemhez, nem fordítva” – Akik inkább visszajöttek az agglomerációból

Meddig nyomnak többet a latban az előnyök, mikor válnak hangsúlyossá a hátrányok?

„10 forintot sem kreditirozol nekem, te nyomorult!” – A Haris közi brutális gyilkosság története

február 15., 13:58

„10 forintot sem kreditirozol nekem, te nyomorult!” – A Haris közi brutális gyilkosság története

A jószívű örömlány, a szegény takarítónő, az élvhajhász huszártiszt, a rideg orvos és a pszichopata találkozása a Haris Bazárban.

Fotógaléria a múlt század legbájosabb hölgyeiről

február 6., 09:55

Fotógaléria a múlt század legbájosabb hölgyeiről

Bő száz év alatt a divat sokat változik, ám a budapesti nők éppen olyan szépek most, mint egykor voltak.

Újdonságok a városban – 15+1 gasztrohely, amit januárban teszteltünk

február 1., 12:52

Újdonságok a városban – 15+1 gasztrohely, amit januárban teszteltünk

Egy helyen gyűjtöttük össze nektek azokat az éttermeket, pékségeket, street food helyeket és gasztrokocsmákat, melyeket januárban teszteltünk.

Megfizethető és finom pizza a Váci utca közepén – Megnyílt a Passata 2.0

január 8., 14:48

Megfizethető és finom pizza a Váci utca közepén – Megnyílt a Passata 2.0

Megfizethető, finom és közérthető. Korrekt nápolyi pizzák a Váci utcából.

„A frakk és a tüdő folytonos veszélyben forogtak” – A régi pest-budai bálok fénykora

január 7., 00:00

„A frakk és a tüdő folytonos veszélyben forogtak” – A régi pest-budai bálok fénykora

Életveszélyes átkelések a jeges Dunán, elképesztő költségek, lehetetlen formájú, kincset érő táncrendek – elődeink mindent megtettek az ismerkedés érdekében, melynek terepe a bál volt.

A plázák és a szupermarketek előtt – Így vásárolt Budapest régen

január 6., 11:33

A plázák és a szupermarketek előtt – Így vásárolt Budapest régen

Szatócsbolt, hentes, fűszeres, és áruház – így vásároltunk Budapesten a múlt században.

Mit nézzünk meg januárban – 5+1 színházi előadás

január 1., 08:38

Mit nézzünk meg januárban – 5+1 színházi előadás

Mi az a fenntartható színház és milyen a lassúság öröme? Fontos kérdéseket feszegetnek a budapesti színházak januári előadásai, most 5+1-et ajánlunk!

Karácsonyi minivilág az üveg mögött – A legszebb ünnepi kirakatok

2023. december 22., 11:07

Karácsonyi minivilág az üveg mögött – A legszebb ünnepi kirakatok

Nem is lenne igazi a karácsonyi város az ünnepi díszbe öltözött kirakatok nélkül. Összegyűjtöttük kedvenceinket a belvárosból és környékéről.

Mesevilág az üveg mögött – Régi karácsonyi kirakatok és bennük gyönyörködő gyerekek

2023. december 20., 10:00

Mesevilág az üveg mögött – Régi karácsonyi kirakatok és bennük gyönyörködő gyerekek

A téli szürkeségben a városkép uralkodó elemei a színes, fényes kirakatok, amelyekbe karácsony előtt szívesen belefeledkezünk. Fotógalériánkból látszik, hogy nem volt ez másképp régen sem.

Mikor a Duna jegén sorakoztak a fenyőfák – Így várta régen a karácsonyt Budapest

2023. december 18., 10:40

Mikor a Duna jegén sorakoztak a fenyőfák – Így várta régen a karácsonyt Budapest

Tömeg, hideg, fenyőillat, drágaság – az elmúlt 150 évben nem sok minden változott a fővárosban, már ami a karácsonyi vásárokat illeti. Vagy mégis? Múltidéző cikkünkben ennek jártunk utána.

Hétvégi programajánló – Múzeumok Karácsonya, MOST brunch & vásár, 0036 MARK-kiállítás

2023. december 13., 15:33

Hétvégi programajánló – Múzeumok Karácsonya, MOST brunch & vásár, 0036 MARK-kiállítás

December 14. és 17. közötti ajánlónkban megtalálhatjátok azt a programot, amely a legjobban kikapcsol titeket az ünnepekre való készülődésben.

Korzó és gasztroközpont – Mautner Zsófival a Pozsonyi útról és környékéről beszélgettünk

2023. december 13., 14:36

Korzó és gasztroközpont – Mautner Zsófival a Pozsonyi útról és környékéről beszélgettünk

Podcastünk legfrissebb epizódjában Mautner Zsófival a Pozsonyi úton kalandoztunk.

Ragyogó varázsvilágok a téli Budapesten – 7 csodás fényművészeti attrakció a fővárosban

2023. december 6., 16:45

Ragyogó varázsvilágok a téli Budapesten – 7 csodás fényművészeti attrakció a fővárosban

Csöppenjünk a sötét szürkeségből egy ragyogó varázsvilágba a város legszebb fényművészeti attrakcióinak segítségével.

A Véndiák minél idősebb, annál fiatalosabb

2023. december 6., 11:01

A Véndiák minél idősebb, annál fiatalosabb

Az 1938 óta működő Véndiák mindenki számára tud olyat nyújtani, ami után elégedetten távozhat: magyaros ebédet, hamburgert, desszertet vagy koktélt.

Megtaláltuk az új kedvenc „nappalinkat” – Megnyílt a Kollab a Mammutban

2023. december 1., 15:42

Megtaláltuk az új kedvenc „nappalinkat” – Megnyílt a Kollab a Mammutban

A Kollab a Mammutban egy kísérleti hely, ami hol kávézóként, hol coworking helyként, hol kultúrtérként és lazulóhelyként vár mindenkit.

Ezeken a helyeken kóstolhatod meg Budapest hivatalos születésnapi tortáját!

2023. december 1., 14:58

Ezeken a helyeken kóstolhatod meg Budapest hivatalos születésnapi tortáját!

Húsz cukrászati műremek versenyzett a Budapest hivatalos születésnapi tortája címért, melyet a Belvárosi Auguszt Cukrászda alkotása nyert meg.