Keresés EN

Keresés

27 találat

Ahol a legnagyobb az egy négyzetméterre jutó Bösendorferek száma – A Zenetörténeti Múzeumban jártunk

január 17., 11:21

Ahol a legnagyobb az egy négyzetméterre jutó Bösendorferek száma – A Zenetörténeti Múzeumban jártunk

A Magyar Tudományos Akadémia 1974-ben hozta létre a Zenetudományi Intézetet, mely a Várnegyedben található, és része a Zenetörténeti Múzeum is.

Újra megnyílt a Fekete Holló Kisvendéglő, amely visszahozza a piros kockás, igazi budai vendéglátást a Várba

2023. október 18., 11:53

Újra megnyílt a Fekete Holló Kisvendéglő, amely visszahozza a piros kockás, igazi budai vendéglátást a Várba

A legendás Fekete Holló szeretné visszahozni az igazi, hamisítatlan kisvendéglők hangulatát a budai Várba autentikus magyar fogásokkal, korrekt minőségben és árakkal.

Ebben az arborétumban akár 154 erdőt is bejárhatunk egyszerre

2023. július 4., 13:26

Ebben az arborétumban akár 154 erdőt is bejárhatunk egyszerre

A Gödöllői Arbo-park az ezerarcú erdőt mutatja meg nekünk, ahol a kikapcsolódás és rekreáció mellett a játszva tanulás, a vezetett séták és a különféle programok egyaránt megférnek.

Ezen az Andrássy úti palotán az ország legnagyobb mesterei dolgoztak, és itt volt a nyugatosok kedvenc kávéháza is

2023. június 8., 11:21

Ezen az Andrássy úti palotán az ország legnagyobb mesterei dolgoztak, és itt volt a nyugatosok kedvenc kávéháza is

Az Andrássy úti Krausz-palota egy fekete-fehér, Lotz Károly készítette sgraffitót rejt, amit a tervek szerint hamarosan bárki megcsodálhat.

Grecsó Krisztián, Harcsa Veronika és Szalóki Ági vár a Müpa meglepetés-weboldalán

2022. december 5., 14:48

Grecsó Krisztián, Harcsa Veronika és Szalóki Ági vár a Müpa meglepetés-weboldalán

A Müpa karácsonyi meglepetés-weboldalán dalválogatások, koncertfelvételek, sztárok receptjei, ünnepi művészpárbaj, és fenntartható tippek várnak ránk, de jótékonysági akcióban is részt vehetünk.

A művész(et) halála – Megnéztük A zseni című előadást a Kamrában

2022. november 16., 14:01

A művész(et) halála – Megnéztük A zseni című előadást a Kamrában

Tadeusz Słobodzianek darabja hátborzongató intellektuális játék. Bár a közönség kuncog és közben árgus szemekkel figyeli a színpadon folyó szellemi párbajt, a vége mégis rettegés meg halál.

Moderat-koncert, éjszakai SUP-ozás, Beck–Vecsei: Kártyajáték – Programajánló (07. 21–27.)

2022. július 21., 15:01

Moderat-koncert, éjszakai SUP-ozás, Beck–Vecsei: Kártyajáték – Programajánló (07. 21–27.)

Ebben a kánikulában legszívesebben mind egy árnyékos helyen vagy vízparton lazulnánk, de ha a nyaralás későbbre van ütemezve, ajánlunk nektek jó néhány programot a kikapcsolódásra.

Városi séták #9: Irodalmi kalandozások

2021. december 1., 11:17

Városi séták #9: Irodalmi kalandozások

Ady, Babits és Kosztolányi a mai napig a legtöbbet emlegetett szerzőink közé tartoznak, így hát nem hiányozhatnak az irodalmi kalandozásainkból sem.

„Egy körülbelül harminc éve Pesten élő vidéki vagyok” – Interjú Fekete Ernővel

2021. szeptember 14., 10:22

„Egy körülbelül harminc éve Pesten élő vidéki vagyok” – Interjú Fekete Ernővel

Már fut a mozikban az Így vagy tökéletes című romantikus komédia, melynek egyik főszereplőjével, a Katona József Színház színészével, Fekete Ernővel beszélgettünk.

Ha két ember utálja egymást, abból szerelem lesz! – Megnéztük az Így vagy tökéletes című romantikus komédiát

2021. augusztus 13., 10:31

Ha két ember utálja egymást, abból szerelem lesz! – Megnéztük az Így vagy tökéletes című romantikus komédiát

Az Így vagy tökéletes című új magyar film üdítő kivétel és egy valóban szórakoztató darab a hazai romantikus vígjátékok egyre bővülő kínálatában. Irány a mozi!

Hogy nevessük ki a diktatúra abszurditását? – megnéztük az Oscar-díjas Deák Kristóf első nagyjátékfilmjét

2019. december 20., 11:56

Hogy nevessük ki a diktatúra abszurditását? – megnéztük az Oscar-díjas Deák Kristóf első nagyjátékfilmjét

Egyszerre abszurd és félelmetes történelmi dráma, mégis megnevettet – megnéztük az Oscar-díjas Deák Kristóf első egész estés filmjét, amely a Rákosi-korszak Budapestjén játszódik.

Előbb-utóbb mindenkit megtalál a szerelem - megnéztük a Seveled című, új magyar romantikus komédiát

2019. december 5., 12:40

Előbb-utóbb mindenkit megtalál a szerelem - megnéztük a Seveled című, új magyar romantikus komédiát

December 5-től játsszák a mozik Orosz Dénes harmadik filmjét, ami ugyanúgy romantikus vígjáték, mint az előző kettő (Coming Out, Polygamy). A Seveled tökéletes kikapcsolódás az ünnepekre, az évvégére.

Az idős kutyák is voltak tündéri kölykök – érzékenyítő kampányt indít a Vigyél Haza Alapítvány

2019. november 19., 11:59

Az idős kutyák is voltak tündéri kölykök – érzékenyítő kampányt indít a Vigyél Haza Alapítvány

A Vigyél Haza Alapítvány kampányában olyan idős kutyákat fiatalítanak meg, akik koruk miatt már nehezen találnak otthonra, sokszor hosszú éveken vagy egy életen át kell várniuk.

Szokatlan még a látvány, de újra két ép tornya van a Petőfi téri ortodox templomnak

2019. november 4., 16:14

Szokatlan még a látvány, de újra két ép tornya van a Petőfi téri ortodox templomnak

Hetvenöt év után állították helyre az Ybl Miklós tervezte tornyok szimmetriáját.

Az emberi lélek élveboncolása – utazás Csáth Géza elméjének mélyébe

2019. május 16., 14:59

Az emberi lélek élveboncolása – utazás Csáth Géza elméjének mélyébe

Csáth eredeti naplóit, leveleit, visszaemlékezéseit végigböngészve a saját szemünkkel győződhetünk meg arról, mi lakozott az író fejében.

Jógaoktató volt, éttermet nyitott: Deli Zsófia vegán birodalma az Allee-nál

2018. február 16., 14:21

Jógaoktató volt, éttermet nyitott: Deli Zsófia vegán birodalma az Allee-nál

Újbudán most már eggyel több opció áll rendelkezésre egy tisztességes húsmentes ebédhez: az Allee melletti utcában találjuk a Deli’s Vegant, amely tavaly ősszel nyílt meg.

Hétvégi programajánló (01. 18 - 21.)

2018. január 18., 15:08

Hétvégi programajánló (01. 18 - 21.)

Ismét összeválogattuk az előttünk álló négy nap kihagyhatatlan programjait – ajánlunk többek közt interaktív jazz-színházat, lemezbörzét, fény-báb-színházat, filmvetítést és persze akad kiemelkedő koncert és party is. A tanulság: Budapesten továbbra sem éri meg otthon maradni a hétvégén.

Szurkoltunk, és nem csalódtunk: megnéztük a Brazilokat

2017. április 5., 11:47

Szurkoltunk, és nem csalódtunk: megnéztük a Brazilokat

Igyekeztünk kerülni az "aranyos" és "szívmelengető" szavakat, még akkor is, ha a filmre leginkább ezek a jelzők illenek.

Beválthatja a reményeket az új Kincsem-film

2017. március 14., 09:16

Beválthatja a reményeket az új Kincsem-film

Kincsem volt a világtörténelem legeredményesebb versenylova, a róla készült film pedig a magyar filmtörténet legdrágább filmje. Megnéztünk, és meglepődtünk.

Híres budapesti rejtélyek – a kofferes gyilkos

2017. március 13., 11:45

Híres budapesti rejtélyek – a kofferes gyilkos

Új cikksorozatunkban régi, már-már elfeledett, de akkor nagy port kavart eseteknek jártunk utána. Gyilkosságok, bűntények, izgalmak, az egykori fővárosban.

Új vietnami étterem a Nagyvárad térnél – Hànội Xưa

2016. augusztus 2., 18:00

Új vietnami étterem a Nagyvárad térnél – Hànội Xưa

Ellátogattunk a város legújabb vietnami éttermébe, ahol óriási adagokkal és könnyen megjegyezhető ízekkel találkoztunk.

Jön az Irodalom Éjszakája – színészek olvasnak fel Budapest különös helyein

2016. március 24., 15:45

Jön az Irodalom Éjszakája – színészek olvasnak fel Budapest különös helyein

Március 31-e estéjén színészek felolvasásaiba futhatunk bele Budapest rejtett színhelyein.

Budapesti kultúrkalauz hétvégére

2013. október 10., 02:00

Budapesti kultúrkalauz hétvégére

Szeretnél elvarázsolódni, új kalandokat keresni? Ebben a rovatban értékes és komoly, egyben szórakoztató dolgokat ajánlunk.

Elindult a Társas játék 2. évada - beszélgettünk a készítőkkel

2013. október 9., 02:00

Elindult a Társas játék 2. évada - beszélgettünk a készítőkkel

A Társas játék 2. évada kapcsán felkerestük az HBO co-executive producerét, Krigler Gábort, illetve a három forgatókönyvírót, Baráthy Györgyöt, Jeli Viktóriát és Vészits Andreát, hogy beszélgessünk kicsit a sorozatról.

Hétvégi programajánló – Halloween Run, Műtárgybújócska, 21. Olasz Filmfesztivál

2013. szeptember 27., 02:00

Hétvégi programajánló – Halloween Run, Műtárgybújócska, 21. Olasz Filmfesztivál

A We Love Budapest rendet vág a hétvégi programok között, kiemelve a legjobbakat.