Keresés EN

Keresés

18 találat

Így változott a Római-part több mint 100 év alatt – Képgaléria

március 22., 13:33

Így változott a Római-part több mint 100 év alatt – Képgaléria

A Római-part már a XIX. században is a budai vízi sport és úgy általában a vízi élet felkapott központja volt. Sok-sok fotón keresztül követjük nyomon a változását.

Ki kicsoda Újpesten: a főrabbi, a huszárnő, az első ház építője és aki a nevén nevezte a kerületet

2023. augusztus 3., 10:30

Ki kicsoda Újpesten: a főrabbi, a huszárnő, az első ház építője és aki a nevén nevezte a kerületet

Ezúttal a IV. kerületben, Újpest utcáin kóboroltunk, és csupa olyan embert gyűjtöttünk össze, akik fontos, meghatározó alakjai voltak Újpestnek, így nem csoda, hogy utcát neveztek el róluk.

Pesten innen, Budán túl – A Népszigeten barangolunk és hűsölünk podcastünk legújabb részében

2023. május 31., 13:27

Pesten innen, Budán túl – A Népszigeten barangolunk és hűsölünk podcastünk legújabb részében

Podcastünk e heti részében a két kerület határán fekvő Népszigetre látogattunk el Bajor Zoltán, a FŐKERT természetvédelmi vezetője és a Magyar Madártani Egyesület budapesti elnöke vezetésével.

Ismered Budapest hídjait? – Teszteld tudásodat kvízünkkel!

2023. január 17., 11:10

Ismered Budapest hídjait? – Teszteld tudásodat kvízünkkel!

Újabb kvízt állítottunk össze, melynek segítségével kideríthetitek, mennyire vagytok járatosak a fővárosi hidakkal kapcsolatban.

Kis budapesti kerülethatározó – XIII. kerület

2022. július 7., 15:35

Kis budapesti kerülethatározó – XIII. kerület

A kerület sokkal több a folyton nyüzsgő Pozsonyi útnál vagy Újlipótvárosnál: idetartozik a Népsziget egy része, itt épült fel az ország első plázája, és a kerületben ömlik a Dunába a Rákos-patak.

A pesti oldal vadregényes piknikpartja – A Népsziget és helyei

2022. július 5., 13:06

A pesti oldal vadregényes piknikpartja – A Népsziget és helyei

Az egykor és nagyon sokáig lenézett Népsziget – ami valójában egy félsziget – az utóbbi években rohamléptekkel fejlődött, és egy igen hangulatos Duna-parti pihenő- és szórakozóhellyé alakult át.

Az ember, aki körbesétálta Budapest kerületeit, és néha még Térey János költő, drámaíró is elkísérte

2022. január 21., 14:01

Az ember, aki körbesétálta Budapest kerületeit, és néha még Térey János költő, drámaíró is elkísérte

Nem mindennapi vállalkozás végiggyalogolni Budapest kerületeinek határvonalát, de van, aki megtette. Ráment bő 3 éve, de egyáltalán nem bánta. Balázs Jenő várossétálóval beszélgettünk.

Több mint tűzijáték – A legjobb programok augusztus 20-ra

2021. augusztus 18., 10:51

Több mint tűzijáték – A legjobb programok augusztus 20-ra

Az állami programok mellett számos különleges esemény, gasztroélmény, gyermekműsorok, irodalmi és zenei estek, ingyenes kiállítások közül választhatunk az ünnepi hosszú hétvégén.

Budapest 2020: így változott a város idén

2020. december 18., 13:57

Budapest 2020: így változott a város idén

A fővárosi fejlesztésekből, műemléki rekonstrukciókból, átadott épületekből és jó példákból idén sem volt hiány.

Kerékpárral Szentendrére: leteszteltük a felújított bringautat

2020. szeptember 23., 11:29

Kerékpárral Szentendrére: leteszteltük a felújított bringautat

Az idei nyár nem bővelkedett élményekben, pár fegyvertényt mégis elkönyvelhetünk magunknak, például azt, hogy végre elkészült a Szentendréig tartó kényelmes bringaút. Leteszteltük.

Heti programajánló (08.15-08.21.)

2019. augusztus 15., 19:45

Heti programajánló (08.15-08.21.)

Hosszú hétvégének nézünk elébe, így a következő napokban ismét bőséggel válogathatunk a budapesti programok között, zárásként az augusztus 20-i tűzijátékkal.

Vissza a nyári táborba – közösségi szalonnasütés és mulatás a híd alatt

2019. augusztus 12., 13:02

Vissza a nyári táborba – közösségi szalonnasütés és mulatás a híd alatt

Süss szalonnát remek társaságban csütörtökön az Újpesti vasúti híd alatt!

Melyik lesz a nyertes az elmúlt év 5 legjobb épülete közül? – íme az idei Média Építészeti Díjának döntősei

2018. október 25., 16:13

Melyik lesz a nyertes az elmúlt év 5 legjobb épülete közül? – íme az idei Média Építészeti Díjának döntősei

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Média Építészeti Díj eseményt, ahol ezúttal is 5 épület és 5 terv versenyez az elismerésért.

Kis budapesti kerülethatározó – IV. kerület

2018. szeptember 19., 15:47

Kis budapesti kerülethatározó – IV. kerület

Sorozatunkban sorban bemutatjuk a főváros kerületeit, és Buda után most nagyot ugrunk a térben Budapest legészakibb részéhez, Újpesthez.

Felfutó negyedek – Népsziget, ahol ha kiönt a Duna, úsznak a kecskék

2018. szeptember 7., 12:35

Felfutó negyedek – Népsziget, ahol ha kiönt a Duna, úsznak a kecskék

Itt lesz Budapest új Római-partja? A Népszigeten az elmúlt 1-2 évben beindult az élet, a nagy kérdés az, hogy hová fog kifutni.

Újpesti strandbár a Duna szomszédságában – a Wasserben jártunk

2018. július 19., 17:08

Újpesti strandbár a Duna szomszédságában – a Wasserben jártunk

„Kaja, pia, Duna” – hangzik a Népsziget legújabb helyének velős, de annál csalogatóbb mottója. Megnéztük, mi van a szlogen mögött, és a nyár egyik legígéretesebb nyitásával szembesültünk.

Két új Duna-közeli nyári terasz – Kabin és Kadarka Bárka

2017. június 8., 13:23

Két új Duna-közeli nyári terasz – Kabin és Kadarka Bárka

Még csak júniust írunk, de már sorra nyitnak az újabb kerthelyiségek. A Margitszigeten a Kadarka bárja debütál, a Népszigeten a Kabin.

Kiírták a pályázatot az Óbudai Gázgyár területére tervezett Új Budapesti Velodromra

2017. április 3., 14:25

Kiírták a pályázatot az Óbudai Gázgyár területére tervezett Új Budapesti Velodromra

Az olimpia elmarad, mégis új otthont kapnak a pályakerékpárosok az Óbudai Gázgyár területén. Kiírták a 2500 férőhelyes Új Budapesti Velodrom pályázatát.