Címlap

Rovatok

Toplista

Bréking

Programok

Videók
EN
Change language to English
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Kávézók és éttermek - Cikkek

Lepény és hús – megnyílt a Pola Pola

Fotó: László Balkányi/We Love Budapest

2015. május 21., csütörtök — Pákozdi Nóra

Magyarországon nem ismeretlenek a Balkán ízei: tudjuk mi a cevap, a budapesti gasztrofelhozatal követői kóstoltak már pljeskavicát, egész sok helyen vásárolhatunk ajvárt is. A bosnyák-szerb-horvát konyha remekeit ezentúl a Klauzál téren is beszerezhetjük, mert az éppen újuló vásárcsarnok mellett kinyitott a Pola Pola.

A délszláv ízek elég markánsak: sok a fűszer, a húsnak erőteljes jellege van, mindehhez pedig társul a füstösség, a karcos aromák. Viszont semmi sincs túlbonyolítva, hiszen már egy lepény, grillen sült hús és némi hagyma is elég a boldogsághoz. Ezen az úton indultak el a Pola Pola ötletgazdái. Szerették volna a bosnyák-szerb ízvilágot, érzést a fejlődő belvárosba importálni, hiszen legközelebb Banja Lukaban ehetünk például autentikus cevapot. Hosszú hónapok előzték meg a nyitást, mivel az első koncepciót el kellett vetniük. A 40 tonnás, samott téglából épült kemencét ugyanis nem bírta volna el a Klauzál téri ház födémje. Pedig a lakók minden bizonnyal jól jártak volna Pola Poláék giga lepénysütőjével, ugyanis a fűtést megoldotta volna a kemence, az egész háznak. Tehát ezt a speckó, belső égésű objektumot egy kőbányai helyszínen építették fel, s kapacitása miatt akár napi 10 000 lepényt is meg lehetne sütni benne. A VII. kerületi üzlet így a grillkonyhára szakosodik, a pékáruk pedig Kőbányáról érkeznek. Az üzlettér tágas, nincs semmi extra belsőépítészeti megoldás, de nem is ez a lényeg. Hanem a lepény és a hús.

Fotó: László Balkányi/We Love Budapest

A Pola Pola lepények vizes, könnyed tésztásak, néhány másodperc is elég nekik a bosnyák bükkfával felfűtött  550 fokos kemencében. Mikor náluk jártunk, először magát a főszereplőt kóstoltuk meg. Megkenve kajmakkal, ami lényegében egy sós, érlelt tejszínkrém. Ez a lágy, hideg kence keveredett a grillen megmelengetett Pola Pola lepény füstös balkáni ízével – nem találtunk hibát ebben a kombóban. Nem véletlen, hogy ennyire sokat foglalkoztak a tökéletes pékáru előállításával, kóstolónkat követően meg is állapítottuk, hogy a legerősebb tényező ez a kicsit szenes ízű, foszlós balkáni tészta, ami a hússal kiegészülve konkrétan a nyarat idézi. Benne van a napfény, a bohémság, a spiritusz.

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

Pola Poláék szerint a legnehezebb az ideális húsbeszállító felkutatása. Több száz kiló húst „játszottak el” a folyamatos próbálgatások alatt. A cevap, a pljeskavica, a sish mind borjúhúsból készülnek. Fontos, hogy bika húsából, mert finomabb, sokkal jobb állagú húsa van: nyak, lapocka, oldalas, puha hátszín adják a cevap alapját. Minden a grillen készül, ezt várakozás közben akár végig is nézhetjük. Nagyon jó hír, hogy egyáltalán nem kell félni attól, hogy egy gyors ebéd után azt gondolják majd az irodában, hogy egy Kusturica filmben statisztáltunk. Remekül megoldották a szellőzés kérdését. Csak az andalító nyári grill illat csap meg időnként.

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

A csirke-pártiaknak sem kell más helyet választani: a raznjici (csirke saslik, baconbe göngyölve, kápia paprikával 1990 forint), vagy a bőrös filé is jó választás (1590 forint). Mi mégis a cevap (1590 forint/ tál) pljeska (1790 forint/tál) rostiljska kolbasica (1790 forint/tál) hármasnál maradnánk. Sopskával, ajvárral, kajmakkal és hagymával. Őszintén szólva az ipari mennyiségű vöröshagymát annyira nem értettük, mert betongyomor ide, vagy oda, nem lenne tanácsos mind megenni a kínált mennyiséget. Sokaknak száraznak tűnhet például egy cevap tál, hiszen a kencék nem túl nagy adagok. Erre jó megoldás, ha veszünk egy sós joghurtitalt, vagy leöblítjük sörrel az ebédet. Nem a hús és nem is a lepény a száraz, csak a saját konyhánk jellegéből fakadóan a szaftosság fontos dolog. Reggelizni is lehet náluk, már 8:00-tól, akár húsos ételeket is kérhetünk, de a klasszik tojásos reggeliket is elkészítik.

Tippünk, hogy először magában a lepényt (190 forint) kóstoljátok meg. Aztán lepényt kajmakkal és ajvárral kínálva, majd jöhetnek a húsok is. Elvitelre „szendvicset” kapunk 6 cevappal 1290 forintért, 10 darabbal 1690 forintért, ez pedig azért jó, mert már előre meg van kenve ajvarral és sopska saláta kerül bele. Ha helyben ennénk, érdemes Pola Pola módra étkezni, többféle húst, krémet rendelni a lepény mellé és megosztani azokat. A Pola Pola ugyanis nem egy hawaii néptáncot, vagy trópusi papagájfajt jelöl, hanem azt jelenti: fele-fele. Bár bevalljuk, a lepényen nem szívesen osztoznánk.    

Pola Pola
Cím:
1072 Budapest, Klauzál tér 11.
Telefonszám:
+36 70 434 0502
Nyitva tartás:
vasárnap-szerda: 08:00-22:00 csütörtök: 08:00-02:00 péntek-szombat: 08:00-04:00
Pola Pola Facebook

Lájkold a cikket, és mondd el róla a véleményed!