Címlap

Rovatok

Toplista

Bréking

Programok

Videók
EN
Change language to English
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Élmény és kultúra - Cikkek

Új színház alakult Budán - Spirit Színház

Fotó: Spirit Színház

2015. december 10., csütörtök — Dezse Balázs

2011-ben alakult meg a Spirit Színház, ekkor viszont még saját helyszín nélkül volt a csapat. Nemrég változott a helyzet, hiszen végre megtalálták a hozzájuk tökéletesen passzoló helyszínt a II. kerületi Árpád fejedelem útján. Bár előadások már vannak, a színház csak 2016 márciusára nyeri majd el végleges formáját, egy több mint 600 m2 területű játszótéren. Ha már erre jártunk, megnéztük a Sopping and fáking című felnőtt darabot.

Sokan ismerik a Spirit Színházat, hiszen 2011 óta adnak elő városszerte, a csapat munkássága viszont ez idáig elég nehezen  volt követhető, tekintettel arra, hogy nem rendelkeztek állandó lakhellyel. A nomádságban megedződött társulat életében azonban nagy változás következett be 2015 októberében, megtalálták ugyanis azt a helyszínt, ahol legjobban ki tudnak teljesedni. A tervek szerint 2016-ban elkészülő hely egy igazi svájci bicskára hasonlít majd, a lélek és az irodalom találkozási pontján helyet ad előadásoknak, közönségtalálkozóknak, kamaradarabok bemutatóinak, alkotói műhelyeknek, jógaóráknak, ajurvédikus masszázsnak, pszichodrámacsoportoknak, családállításnak és mindennek, ami a test és a lélek harmóniájához szükséges. A kulcsszó minden esetben az interaktivitás.

Fotó: Spirit Színház

A színházi repertoár természetesen a fő irányvonal, ezt pedig úgy határozták meg, hogy az emberek közötti viszonyok sokféleségét bemutató, az érzelmek felvállalására buzdító színház legyenek: foglalkoznak társadalmi problémákkal, családi élettel, a drogprevenció témakörével és a kirekesztettséggel is. Emellett nagy hangsúlyt fektetnek majd életrajzok bemutatására, többek között Popper Péter, Müller Péter, Márai Sándor, Faludy György, Szepes Mária, illetve Szabó Magda életét járják majd körül.

Fotó: Spirit Színház

Mi a több mint 10 év elteltével ismét budapesti színpadra kerülő Mark Ravenhill darabot, a Sopping end fákingot néztük meg, amit utoljára anno a Bárkában láttunk Alföldi Róbert rendezésében, ezúttal ez a feladat Kolti Helgát illette meg. Akik még nem látták, azokra való tekintettel nem akarunk szpojlerezni, a lényeg, hogy a darab néhány fiatalról szól, akik adnak-vesznek, drogoznak, szexelnek, kortól és nemtől függetlenül szeretnek egymásba és alkalmanként hatalmas bajba kerülnek. A korhatáros darab különlegessége az volt, hogy a három helyszínt a nézők választották szét, így mi is gyakorlatilag bekerültünk a történetbe, és tesközelből élhettük át, hogy mi történik.

Fotó: Spirit Színház

Ez egyébként a jövőben is cél lesz, olyan produkciókat szeretnének színpadra állítani, melyek intim teret igényelnek, és melyek megérinthetik az emberek lelkét. Természetesen a nagyobb terek meghódítása is a bakancslistán van: a darabok szándékosan olyanok, melyek kis szereplőlétszámmal, kevés helyigénnyel a legtávolabbi hazai illetve külföldi színpadokra is elutaztathatóak.

Lájkold a cikket, és mondd el róla a véleményed!