Címlap

Rovatok

Toplista

Bréking

Programok

Videók
EN
Change language to English

Élmény és kultúra - Cikkek

Tűsarkú? Holdjáró? Ennél van bizarrabb is – cipőkiállítás nyílik a Néprajzi Múzeumban

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

2017. március 3., péntek — Jász Annamária

Carrie Bradshaw piedesztálra emelte a cipőkért való rajongást, de ő a Néprajzi Múzeumban hiába keresne Manolo Blahnik-modelleket. Találna helyette háncssarut, halbőrcsizmát, emeletes fatopánkát, gyékényből, fakéregből készült papucsokat és gyilkosságok alkalmával viselt ausztrál vérbosszúcipőt is. A Néprajzi Múzeum saját óriási, nemzetközi és magyar cipőkből álló gyűjteményéből rendezett kiállítást, ami lábbelik kulturális sokszínűségét tekinti át hat kontinens és több mint ezer év cipőin át.

Néprajzi Múzeum

1055 Budapest, Kossuth tér 12.
+36 1 473 2442

A 800 négyzetméteren, több termen végigvezető kiállításon az egyik legkijózanítóbb élmény látni, milyen lehetőségek álltak az ember rendelkezésére a fast fashion és a plázák előtti időkben. Egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy besétálunk a boltba, és máris meg van oldva a cipőkérdés, helyette ott volt a puszta föld, a rengeteg fizikai munka és persze az időjárási viszonyok kihívásai. A Bocskor, csizma, paduka – kalandozás a lábbeli körül című kiállítás külön egységet szentel a mezítlábasság témakörének, itt értelemszerűen nem látunk cipőket, de a következő teremben már klimatikai viszonyok szerint csoportosítva tárulnak elénk a megoldások az északi és a déli vidékről.

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

A sarkköri tájakon, Grönlandon, Északnyugat-Szibériában a prémeket, a fóka- és rénszarvasbőrt dolgozták fel, és tetszetős, fehér rénszarvasprém mamuszt még 2006-ban is készítettek nomád nyenyec asszonyok, de kizárólag eladásra. Nagy kihívás volt régen túlélni a hideget, ezért mínusz 50 fokban szokás volt vastag rénszarvasprém harisnyát felhúzni, direkt a szőrével befelé, mert annyira dörzsölte és szúrta a bőrt, hogy vérbőséget okozva megakadályozta, hogy megfagyjanak. (Hideg időben Magyarországon kapca vagy harisnya alá tett szalmával oldották meg a szigetelést, vagy a téli cipőre nemezből vagy gyékényből készült védőcsizmát húztak, ha sokat kellett álldogálni.) A csizmákra jégpatkókat erősítettek, hogy megkapaszkodjanak a jeges talajban, de Mongóliában dívott a szőrös talpú csizma is. Kutyacsizmácskákat is látunk, amelyek nem a házi kedvencek trendi outfitjét  szolgálták, hanem hogy a jég ne sértse fel lábukat, és tudjanak szánt húzni.

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

Bocskor, csizma, paduka – kalandozás a lábbeli körül


2017. március 5., vasárnap
2017. november 30., csütörtök

@ Néprajzi Múzeum

1055 Budapest, Kossuth tér 12.
+36 1 473 2442

Mindezzel erősen kontrasztos volt a délen viselt lábbelik divatja, a melegben elég volt jóval egyszerűbb formákat kitalálni, de itt is azokat az anyagot használták, amiből a legtöbb volt a környezetben: kérget, rizsszalmát, fát, újabban autógumit. A tárlatvezetésen megtudtuk, hogy a kérget azon nyomban, hogy lehúzták a fáról, a lábra illesztették, mert a nedvességtartalomnak köszönhetően így tökéletesen idomult a lábfejhez. 

A kiállítás a különböző mesterségekhez kötődő, munkában, ház körül hordott lábbeliktől halad az ünnepekhez, különleges alkalmakhoz illő cipők felé. Kicsit kaotikusnak tűnhet az óriási mennyiségű kiállított tárggyal, és érdemes a szövegeket kibogozni, hogy megértsük a rendezőelvet, és sok kultúrtörténeti és néprajzi érdekességet megtudhatunk elődeinkről és más országok szokásairól. Az argentinok például egész egyszerűen lehúzták a ló lábáról a bőrt, abból készítettek lovaglócsizmát. Láttunk magyar fapapucsot, ami lényegében ovális fatányér kötelekkel; nemezcsizmát, amit mintha egyben öntöttek volna ki, és fogalmunk sincs, hogyan lehetett ebben mozogni. Egy ránézésre posztóból készült bumfordi csizmaszörny arról tanúskodott, hogy az 50-es, 60-as években Nyíregyházán nem voltak elkényeztetve szép holmikkal a fizikai munkát végző nők.

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

Azt gondoltuk, hogy a különböző mesterségekhez, fizikai munkákhoz használatos lábbeliken, a gigászi fonott nádkosárra emlékeztető nádvágó csizmán és az orosz halbőrcsizmán nem tehet túl semmi, de aztán megérkeztünk a muszlim nők tornyos fapapucsához, amelyeket a fürdőkben praktikus okokból viseltek, látványosan jelezte a jómódot. Díszes ruhákkal hordták, és valószínűleg látványosan nagyot lehetett esni róluk egy rosszul kiszámított lépésnek köszönhetően. Bár inkább tipegtünk volna ezekben, mint a kínai lótuszlábakra, vagyis a brutálisan összenyomorított végtagokra készült topánkákban. A kicsi láb trendje évszázadokig dívott, a 19. századra a falusi népességet is érintette, nemcsak az elitet – annyi volt a különbség, hogy nekik dolgozniuk is kellett ezeken a lábakon és ezekben a cipőkben.

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

Az ünnepi lábbelik részlegén több pompás cipellőt is szemügyre vettünk, amelyeknek reprezentatív funkciója volt, és jelzések egész sorát közvetíthették: jelölhették a társadalmi státuszt, családi állapotot, életkort, de akár női „tisztátalanságot” is, legalábbis az obi-ugor hantik a menstruációt, terhességet és a gyermekágyat ennek tekintették, és ekkor a gyönyörű gyöngyös cipőket nem vehették fel a nők. A berber lányok a jövendőbelijüktől kapott cipő felpróbálásával mondták ki az igent a házassági ajánlatra, Eritreában pedig nemzeti szimbólum lett a műanyagszandál, amiket a katonák hordtak az ország függetlenségéért vívott harcban. 1993-tól a szabadság szimbóluma, Asmarában szandálszobrot is emeltek.

A legbizarrabb műtárgynak viszont kétségkívül a vérbosszúcipő bizonyult. Az ausztrál őslakosok mezítlábas kultúrájában akkor, ha egy családtag elhalálozása mögött rontást sejtettek, vérbosszúval vettek elégtételt egy emberi hajból, tollból és vérből összedolgozott cipőben, amelyben észrevétlenül lehetett lopakodni, a mezítlábas lábnyomokból ugyanis következtetni lehetett volna az elkövető kilétére.

A tárlat címe az indiai ujjgombos padukára (fából készült szandál), a montenegrói szőrös talpú bocskorra és az erdélyi hímzett csizmára utalnak, amelyek az előtérben fogadják a látogatót. Búcsút az a videóinstalláció int nekünk, amelyet a Deák téri aluljáróban vettek fel a kamera előtt elhaladó, modern cipőkben suhanó lábakról.  

A kiállított cipők, csizmák mind jó állapotban vannak, és a szépen díszített, egyedi holmik láttán már rohannánk is a városban fellelhető kevés számú cipészműhelybe saját lábbelit készíttetni. Ez a „kézműves” luxus ma már viszont egy vagyon, hiszen kiveszett a hétköznapokból. A Néprajzi Múzeum egyébként azért is valósította meg a kiállítás régóta dédelgetett ötletét, mert a cipők képviselik az útra kelés szimbólumát, hiszen a Városligetibe költözködés miatt év végén két évre bezárnak.

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

Lájkold a cikket, és mondd el róla a véleményed!