Cikkeink

2013. november 21., csütörtök

2013. november 20., szerda

  • Kibervendéglő a Nagymező utcában - Kaja.hu

    Aki szeret étteremben az asztalnál kattintgatni, az itt telefon nélkül is kedvére megteheti, ugyanis a Nagymező utcai Kaja.hu Cybergastro nevű étterem modern, elektronikus technológiát kínál a rendelések leadására, valamint a fizetésre.

  • 11 dolog, amit a CNN tud rólunk

    A CNN felfedezte, hogy Magyarország mennyire menő hely, mert a pár nappal ezelőtti budapesti összeállítás után 11, a magyarokra jellemző tulajdonságot gyűjtött össze. És ehhez még az NSA sem kellett.

2013. november 19., kedd

  • Kalicka - Rabul ejtett kultúra

    A Rottenbiller utca 32. alatt található Kalickában a szabadságvesztés gondolata fel sem merül, sőt a dekoratív küllem mellé még finom ízek is társulnak, meg barátságos közeg, tele kulturális programokkal!

  • Budapest arcai - Baán László

    Baán László öt évig szervezte a Caravaggio-kiállítást, legközelebb pedig Rembrandtot hozza el a budapestieknek, a fővárost pedig ugyanúgy átszervezné, mint a Szépművészetit. Interjú.

  • Fröccsterasz Bár – fedett, de mindenre nyitott

    Beütött a tél, a Gödör ráncfelvarrása javában zajlik, így a Fröccsterasz szögre akasztotta a hosszúlépést. Azonban aggodalomra semmi ok, a Király utcában már megnyitott a kabrió rokon koncepcióját és filozófiáját továbbgondoló Fröccsterasz Bár.

  • Különleges lépcsők Budapesten

    Írtunk már szobrokról, utcanevekről, ott felejtett dolgokról, most budapesti lépcsőket mutatunk be. Nem csak szépet és jót, de sutát és lehetetlent is, meg olyat is, amely csak egy művész képzeletében létezik.

2013. november 18., hétfő

Admin mode