Az elmúlt 30 évben rendkívül látványos beruházások történtek a IX. kerületben, kulturális központ és lakóparkok nőttek ki a földből, a régi, indusztriális terekben pedig sokszor irodákat alakítottak ki. Újabb fordulatot vett ennek a rendkívül dinamikusan változó környéknek a története. A kerület alapvetően három nagyobb egységre oszlik, az Üllői út vonala és a Duna közti sávot a három itt futó híd, a Szabadság, a Petőfi és a Rákóczi osztja hangulatában jól elkülönülő egységekre.
Elmosta az ár, de megújult
Bár a környék már a 13. században is lakott volt, és már 1792-ben – II. Ferenc osztrák császár (I. Ferenc magyar király) után – Ferencvárosnak hívták, története valójában az 1838-as nagy pesti árvíz után kezdődik. A város egyik legnagyobb katasztrófája a mostani kerület belső részeit szinte teljes egészében elpusztította. A körút nyomvonalán egykor a Duna mellékága hullámzott, így itt különösen mély volt a víz, a legmélyebb pedig éppen Ferencvárosnál, ahol a 2,6 métert is elérte.
A belső, városiasabb részen addig koszt és kvártély várta a Pest-Budára igyekvőket, köztük azokat a marhakereskedőket, akik a nagyvárosban intézték üzleti ügyeiket. Ők olyan hangzatos nevű fogadókban szállhattak meg, mint az Arany Oroszlán vagy a Két kék kecskebak, míg Ferencváros jelenlegi középső részén már falusiasabb környezet fogadta a látogatót, állattartókkal és zöldségtermelőkkel. Ezt a békés világot azonban elmosta az árvíz, ami minden borzalmával együtt is új lehetőségek előtt nyitott utat. Ekkor épült ki Ferencváros igazán városias része, olyan meghatározó helyszínekkel, mint az Iparművészeti Múzeum vagy a kulturális központnak is tekinthető Ráday utca és környéke.
A folyópart és a környék szisztematikus rendezését követően, az elmúlt bő száz évben a víz közelségének inkább az áldásait élvezhette a kerület, legfeljebb múló bosszúságot okoz az áradáskor lezárt alsó rakpart. Túl azon, hogy a folyó menti sétány és a Nehru part remek kikapcsolódási lehetőséget kínál, a környező lakóparkokból, kulturális intézményekből pedig pazar látványt nyújt a Duna, a folyó ezen a környéken elsősorban a kereskedelemben játszott szerepet.
Az árvizet követően kezdtek megtelepedni ezen a részen a különböző ipari üzemek, megalakult a Ráday utcában Röck István gépgyára, a 32-es szám pedig még ennél is híresebb, itt állt Prückler Ignác pezsgőgyára, ami az országban elsőként készítette az alkoholos italok királynőjét. Később – Pest terjeszkedésével – a gyárak, az ipari üzemek egyre inkább Ferencváros külső részeire szorultak, a 19. század végére pedig létrejött a főváros „gyomra″, egy európai szinten is meghatározó élelmiszeripari központ.
Lassanként megépültek a hidak, a Déli vasúti összekötő létrejöttével elnyerte jelentőségét hazánk legnagyobb pályaudvara, a Ferencváros vasútállomás, a Dunán pedig áramlott a fővárosba az élelmiszer és az egyéb áruk. Az alsó rakparti piac és a Nagyvásárcsarnok olyan csodás portékákat kínáltak, mint az azóta a Dunából már teljesen eltűnt kapitális vizák. A Soroksári úton dübörgött a malomipar, megépült az (azóta nagyrészt elbontott) Közvágóhíd, ami a maga korában Európa legmodernebb ilyen funkciójú létesítménye volt, az egykori Fővámház és Sóház (ma mindkettő a része), a Közraktárak (ma köztük húzódik a Bálna) gondoskodtak a szállítmányok, főképp a gabona befogadásáról.
Ehhez persze jelentős mennyiségű munkaerőre is szükség volt, ami lakásgondokhoz vezetett. Ekkor jöttek létre a legszegényebb szükséglakástelepek, a Zita és a Mária Valéria barakk-kórház helyén, épületeiben, de hírhedt volt a Dzsumbuj és a kiserdei telep is. Bár ezek egy részét korábban lebontották, a Mária Valéria-telep sokáig kitartott, nem egy olyan fotót találni a 60-as évekből, ahol a József Attila-lakótelep házai már állnak, előttük pedig ott kucorognak a nyomorúságos szükséglakások is.
Az ipari telepekre özönlő munkásokat azonban kár lenne azonosítani a szegénytelepek lakóival, a legtöbben tisztes körülmények között éltek, a szabadidőt pedig társaságban, értelmes elfoglaltsággal akarták tölteni. Ennek köszönhető, hogy ahol Budapesten munkások voltak, ott általában virágzott a sportélet is, aminek egyik legszebb példája a Ferencvárosi Torna Club (FTC), vagyis a Fradi, ami 1899-ben alakult, de még ma is hasít, a zöld-fehéreknek ráadásul múzeumuk is van a kerületben.
Eltaposta a háború, átalakult
Ám ennek a világnak is pusztulás lett a sorsa, a II. világháborúban ugyanis szinte teljesen szétlőtték, szétbombázták Ferencvárost. Bár a támadások részben az ipari üzemek, létesítmények ellen irányultak, nem kímélték a lakóépületeket sem. A teljes megsemmisülést a környék egyik legjellegzetesebb épületének, az Elevátor-háznak a sorsa is példázza. A 40-es évekre már kevésbé jelentős, ám egykor kifejezetten korszerűnek számító raktármonstrum olyan súlyos károkat szenvedett, hogy teljesen elbontották, a helyén alakították ki a Nehru partot.
A háborút követően a környék lassan talpra állt. A kereskedelem hagyományos útvonalai a szocializmus miatt használhatatlanná váltak, a romos üzemeket államosították. Aztán beindult az ipar, fokozatosan épültek a lakóparkok, a kerület történetének pedig izgalmas eleme, hogy a 80-as években az alternatív kultúra ide is átcsapott a szomszédos VIII. kerületből. A környéken azóta is izgalmasan érhető tetten a város terjeszkedése. A szocializmus alatt lakótelepek épültek, mostanra pedig megjelentek az olyan kulturális létesítmények, mint a Müpa, a Budapest Park, az egykori malmokban, üzemekben irodákat, lakásokat alakítanak ki, a part menti sávon pedig lakóparkok épülnek. Lassanként ismét teljesen megváltozik a IX. kerület képe.
(Borítókép: Kovács Márton Ernő – Fortepan)
