Az internetes kommentszekció olvasgatása hosszú távon biztosan nem tesz jót az egészségünknek. Kevés olyan téma van, ami alatt ne jelenne meg egy-két rosszindulatú, nem építő jellegű, beszólogatós kritika, melynek gazdája sokszor az arcnélküliséget kihasználva fogalmaz meg olyan sarkos véleményt, amit személyesen soha nem merne. Az internetes trollkodás minden fórumon jelen van, de ha főzésről, ételről van szó, akkor különösen cifrán tud fogalmazni az internet népe, lévén a focihoz és a főzéshez ebben az országban mindenki ért.
A szentendrei Teyföl alapító csapata a reklámvilágból érkezik, tavaly nyílt éttermükről mi is írtunk. Az alapkoncepció szerint a magyar konyha fogásait gondolják újra úgy, hogy küllemben megváltoznak, de ízben az abszolút klasszikus, gyerekkori emlékeket idézik, ezenkívül az alapelvekhez a farm-to-fork szemlélet is hozzátartozik. A Teyfölt nyitás óta nagy érdeklődés övezi, több online magazin is felkereste őket, a kész cikkek és videók alatt pedig megjelentek a kommentek – és a trollok is. Szászfai Brigitta alapító szerint leginkább nevetnek ezeken a kommenteken, mert egyetlen alkalmat leszámítva csupa olyan embertől kaptak kritikát, aki nem kóstolta az ételeiket. Az egyébként sokszor bántó megjegyzéseket végül teljesen poénra vették, és Söllei Noémival megfestették a kedvenc kritikáikat. Az alábbi galériában lévő tányérok a tervek szerint az étteremben is helyet kapnak majd – törzsvendégeknél, de ha nagyon szeretnénk, biztos szívesen tálalnak nekünk is ebbe.





