Keresés EN

Látnivalók és kultúra

Budapesti épületek, melyek akár a Harry Potter-univerzumban is lehetnének

Az a generáció vagyunk, amelyik a Harry Potter-könyvekkel, később pedig a -filmekkel nőtt fel. Elejétől a végéig, álmunkból felébresztve is tudjuk az összes jelenetet, gyűjtjük a sorozat relikviáit és a különleges díszkiadásait, így nem meglepő, hogy Budapesten is megtaláltuk azokat az épületeket, melyekről nagyon is el tudjuk képzelni, hogy a falai mögött sötét varázslatok kivédése vagy bűbájtanóra zajlik.

Toldy Ferenc Gimnázium

Ez a Vízivárosban magasodó épület olyan, mint egy középkori vár, ami túlélt már jó pár csatát, ahol rendszeresek a főúri lakomák, és ahol az úrhölgy epekedve várja az érte mindenkit legyőző lovagját. Másrészt ezekhez a neogót falakhoz egyszerűen nem tudjuk nem társítani a Roxfortot, és annyiban nem csal a képzeletünk, hogy ez a ház a valóságban is egy iskola. A Toldy Ferenc Gimnáziumot még I. Ferenc József alapította 1854 decemberében, ám akkor még Budai Császári Királyi Főreáltanoda volt a neve.

Bástya utca 13.

Az V. kerület egyik különleges épülete ez a Bástya utcai, ami szerintünk lehetne akár egy roxmortsi ház is, de azt is el tudnánk képzelni róla, hogy Piton és Narcissa itt köti meg a Megszeghetetlen Esküt.

József körút 62.

Ez az az épület, ami nemcsak a budapestieket, de a turistákat is lázban tartja, pedig kívülről „csak” egy átlagos bérháznak tűnik. Sőt, a József körút 62. gangos belső udvara annyira népszerű, hogy a képe rendszeresen felbukkan az Instán és a különböző Facebook-oldalakon, de még a Redditen is hatalmas rajongótábora van. A kommenteket végigpörgetve látszik, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik a Harry Potter világát látják az épületben, és minél tovább nézzük a Pecz Samu tervezte neogótikus házat, annál inkább látjuk magunk előtt a gangon sétáló varázslókat.

Szabó Ervin Könyvtár Bölcseleti Olvasóterem

A vizsgára készülést mindig megkönnyítette, amikor a Központi Szabó Ervin Könyvtár palotatermeiben tanulhattunk, hiszen itt, különösen a Bölcseleti Olvasóteremben mindig úgy éreztük magunkat, mintha a Griffendél klubhelyiségében ülnénk. A faltól falig könyvek, a kandalló, a csigalépcső annyira magával ragadó, hogy mindenki ide szeretne bekuckózni.

Batthyány utca 4.

Noha konkrét helyszínt nem tudnánk ehhez a téglaépülethez kötni, megjelenésével mégis a Harry Potter-világot idézi. Érdekesség, hogy az épületet az a dr. Neuschloss-Knüsli Kornél tervezte, akinek leghíresebb alkotása az Állatkert főkapuja.

Kisképző

A Török Pál utca sarkán álló, csúcsíves, rózsaablakos, neogótikus épület akár egy Abszol úti üzlet is lehetne, ha nem a Kisképzőnek épült volna. A Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium a Pesti Rajzoló Oskola és a Felsőiparrajziskola egyesítésével jött létre. A diákok már a kezdetektől valamelyik művészeti ágra szakosodnak, de mellette rengeteg elméletet és szabadkézi rajzot is tanulnak.

Báthory utca 7.

Akinek akkora mázlija van, hogy bejut ebbe a Báthory utcai épületbe, az a kapun átlépve biztosan a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában érzi majd magát, különösen a kőlépcsők és -csipkék láttán. Nagyon is el tudjuk képzelni, hogy Harryék ezeken a lépcsőkön rohannak bűbájtanórára, vagy ez vezeti őket el a tiltott folyosóra. Vajon ezek a csipkekorlátos lépcsők is képesek arra, hogy hirtelen irányt váltsanak? Apró érdekesség, hogy az 1903-ban épült bérház helyén eredetileg a szabadságharc utáni megtorlások kivégzőhelye, az Újépület északi szárnya állt.

Budai alsó rakpart 16.

A város legkeskenyebb házát 1898-ban építették, és mindössze 6 méter 20 centi széles, bár a Döbrentei tér felől nézve csak 5,5 méteres. Bár még nem jártunk az épületben, simán el tudjuk képzelni, hogy az ott lakók tértágító bűbájt használnak, hogy még nagyobb terekhez jussanak.

BME Könyvtár

Valószínűleg senki sem lepődik meg azon, hogy ismét egy neogótikus épületről asszociálunk a Roxfortra, de a Műegyetem könyvtára a varázslóiskola könyvtára vagy akár aulája is lehetne. Szinte látjuk magunk előtt azt a jelenetet, amikor Harry és Ron a házijaik fölött sugdolózik, Piton pedig megragadja őket. A BME könyvtárát egyébként Pecz Samu tervezte, és nemcsak az olvasója ilyen lenyűgöző, hanem az épület és a bejáratánál elhelyezkedő Sóhajok hídja is.

László Fülöp műteremháza

A végére hagytuk a legjobbat: ez a Zichy Géza utcai kastély az, ami leginkább megidézi a Roxfortot. László Fülöp műteremháza eredetileg azért épült, hogy lenyűgözze leendő felesége szüleit. Minderre azért volt szükség, mert a gazdag Guiness sörgyáros lányának udvarolt, és a szülők nem lelkesedtek olyan nagyon a frigyért.

Cimkék

Kapcsolódó írás

látnivalók és kultúra

Akár egy középkori lovagvár is lehetne – A Pekáry-ház, ahol még Krúdy is lakott

A Pekáry-ház egy középkorból itt maradt lovagvár is lehetne Budapest kellős közepén, de valójában ez a pesti romantika egyik legkorábbi épülete, ami a maga korában még hatásvadásznak számított.

Kapcsolódó írás

látnivalók és kultúra

Körberagyogja a fény a megújult Szilágyi Dezső téri református templomot, ahol Ady elvette Csinszkát

Pecz Samu zseniális neogótikus épülete volt Buda első református temploma, ahol Ady Endre is kimondta a boldogító igent.

Hasonló tartalmak

Kultúra

The AI Film Festival (AIFF) 2024

Magyarországon elsőként szervezett nemzetközi, mesterséges intelligenciával készült filmeknek versenyt a The AI Film Festival (AIFF). A 145 beérkezett pályamunkákból rangos zsűri választotta ki a legjobb alkotásokat, amelyeket március 3-án a Bem Moziban nézhetünk meg. Az AIFF-ra öt – látványfilm, dokumentumfilm, kísérleti film, videóklip, vegyes művészeti alkotás – kategóriában, maximum 15 perces, legalább a mű felében mesterséges intelligenciával készült alkotásokkal nevezhettek a készítők.

Kultúra

Jávor Piroska: „Játék Parnasszuson”

Az idén 80 éves szentendrei festőművész, Jávor Piroska kiállítása nyílik a Szentendrei Képtárban március 8-án, 17 órakor Játék a „Parnasszuson” címmel.

Kultúra

Te nem vagy olyan

A Te nem vagy olyan című kiállítás alkotói különböző terepekről érkeznek és más-más aspektusait érintik a női- és a roma elbeszélésnek, ezek közös halmazának, amelyek még inkább hiányoznak a kortárs társadalmi és művészeti diskurzusokból. Ezen attitűdök sorából nem marad ki az a kérdésfelvetés sem, hogy abban a kulturális mezőben, ahol nagyon kevéssé jelenik meg ez a hang, milyen elvárás épül egy fiatal alkotóra, hogy dolgozzon gender vagy etnikai felvetésekkel, szabadulhat-e a társadalmi és kulturális elvárásoktól.

Kultúra

Légrádi Gergely: Falaink – könyvbemutató

Légrádi Gergely új regényében egy csonka családot ismerhetünk meg anya és fia elbeszélésén keresztül. A kisiskolás gyerek jobbára befelé fordulva, a saját maga által megálmodott világban él.

Neked ajánlott

A