Keresés EN

Ez is érdekelheti

Budapest

Visszatér az Uber Budapestre

A 2016-ban a taxisoknak köszönhetően kiebrudalt cég nemcsak visszatér a fővárosba, de a Főtaxival még össze is bútorozik. Legalábbis ez a szándékuk.

Budapest

Megállóhalmozók – A főváros leghosszabb autóbuszjáratai

A megállók száma alapján vettük górcső alá a nappali budapesti buszjáratokat, hogy megtaláljuk a leghosszabb utat bejárókat. Egy kis spoiler: a legtöbb megállóval bíró járat majdnem eléri a 60-at.

Budapest több mint 200 vonalán rengeteg buszjárat közlekedik, a számuk összesen 300 feletti, de ebben – az alapjáratokon túl – benne vannak az éjszakai buszok meg az alapjáratokhoz kapcsolódó, A és B jelű ún. betétjáratok, az E jelet viselő expresszek és a zónázó járatok is. Az éjszakai buszok egy külön kategória, melyek szinte mindegyike nagyon hosszú utat jár be, és végállomástól végállomásig viszonylag hosszú idő alatt. Például a Hűvösvölgyből induló 956-osnak, ami egészen Pécelig megy, 99 megállója és 111 perces menetideje van, a nappali buszok ezzel nem vehetik fel a versenyt, úgyhogy az éjszakai járatokat nem számoltuk. 

146-os, 162-es és 296-os – 41 megálló

A BKK honlapja szerint jelen pillanatban ez a három járat ugyanannyi megállószámmal rendelkezik. A kereken 20 km-t megtevő, 2008 óta Budapest meghatározott útjait járó 146-os igazi külvárosi járat: Újpalotáról indul, és egészen Rákoskeresztúr városközpontig kanyarog. A 162-es hasonló, csak az útvonal más: e járat is 2008 óta létezik, 20 km-t tesz meg, de Kőbányáról indul, Maglódig megy, és bár van benne 1-2 apróbb kanyar, de a nagy része a térkép szerint egészen egyenes út. A 22 és fél km-es utat bejáró, 2008 óta létező 296-os Pestről Budára közlekedik: Újpalotáról indul, keresztülmegy Káposztásmegyeren, majd meg sem áll Békásmegyerig. 

8E, 140-es, 262-es – 42 MEGÁLLÓ

Az egy megállóval többet futók ugyanúgy hárman vannak a hivatalos BKK-menetrend szerint. A legismertebb járat a 8-as buszt 2016 nyarán felváltott 8E, ami bő 20 km-es útján Kelenföld vasútállomástól Újpalotáig közlekedik, és közben keresztülszeli a belvárost. A 22 km-t megtévő 140-es busz 2001 óta jár, és a Széll Kálmán tértől indulva, Budaörsön át egészen Törökbálintig megy. A 2009 óta létező 262-es busz részben hasonló útvonalon jár, mint a már említett 162-es, csak ennek a rákoskerti Erzsébet körút a végállomása. A járat csak hétköznap, a reggeli meg az esti csúcsidőben közlekedik, valamint állami ünnepnapokon, és ilyenkor egészen Maglódig megy el. 

36-os – 44 MEGÁLLÓ

A 2008-as év nyarának legvégén indult első útjára a 36-os busz, ami ugyan alulról karcolja a 20 km-es távot, mégis rengeteg a megállója. Pestszentlőrinc vasútállomásról indul, és Pesterzsébet érintésével (Sósfürdőnél, a Gubacsi hídon megy át a Dunán) Csepel mélyére tart, Csillagtelep a másik végállomása. A térképet elnézve kimondottan krikszkrakszos az útvonala.

5-ös – 47 MEGÁLLÓ

Az eddigiekhez képest az 5-ös busz igazi matuzsálem, ami 1947 óta rója a budapesti utakat és utcákat, bár ezen a rendkívül hosszú útvonalon csak 2008 szeptembere óta jár. Akárcsak a 36-os esetében, úgy ennél a busznál is sűrűbben vannak a megállók, a teljes táv ugyanis alig éri el a 20 km-es hosszt. A Pasarétről induló járat előbb Budán kalandozik, majd az Erzsébet hídon átkelve átszeli a belvárost, megjárja Zuglót, és a végén Rákospalotán, a Kossuth utcában köt ki.

198-as – 49 MEGÁLLÓ

1977. január 1-jén indult el a legelső 198-as. Igazi külvárosi járat, ami bő 20 km-t tesz meg a Dél-pesti buszgarázstól Rákoscsaba-Újtelepig, érintve Rákoskeresztúrt, Rákoshegyet, a Bókaytelepet, Rákosligetet. A Ferihegy közelében elgördülő buszjárat még városnézésre is alkalmas annak, aki nem ismeri a városnak ezen vidékeit. 

46-os – 51 MEGÁLLÓ

A 2007 óta létező buszjárat elődje, a 192-es 30 éven át közlekedett. Egészen hosszú, több mint 24 km-es utat jár be, aminek egyik vége Újpalotán van, a másik pedig a Helikopter lakópark (Kvász András utcai végállomás), ami Rákoshegyen található, és szinte már olyan érzést kelt, mintha elhagytuk volna a várost. A girbegurba útvonal jócskán érinti Mátyásföldet, Cinkotát és Rákoskeresztúrt is. 

88-as – 57 MEGÁLLÓ

A hivatalos BKK-menetrend szerint ennek a járatnak van a legtöbb megállója, három híján 60 darab. Nem véletlenül van ilyen sok megállója, ugyanis 28 km-t tesz meg az 1963 nyara óta létező buszjárat, aminek menetideje is combos, több mint egy óra, ami azért vicces, mert ha térképen nézzük meg, a két végállomás légvonalban nem esik annyira messze egymástól. Csakhogy a 88-as busz sokat kanyarog, miközben Kelenföld vasútállomástól eljut a Budatétény vasútállomásig: Budaörs, Törökbálint és Diósd érintésével tér vissza Budapestre.  

(Borítókép: Szabó Gábor - We Love Budapest)

Cimkék

Kapcsolódó írás

Látnivalók és kultúra

Ha a megállók mesélni tudnának – A 16-os autóbusz

A Deák Ferenc térről a budai Váron át a Széll Kálmán térre közlekedő 16-os busz olyan, mint egy városnéző turistajárat. A lassan 100 éves 16-os jelenlegi útvonalát 2008 óta járja.

Kapcsolódó írás

Látnivalók és kultúra

Ha a megállók mesélni tudnának – A 70-es troli

Új sorozatunkban a budapesti tömegközlekedés járatait vesszük sorra: a történetüket és hogy milyen látnivalók, történetek várnak bennünket az egyes megállókban. A 70-es trolival kezdünk.

Hasonló tartalmak

Neked ajánlott

A