Az elmúlt években egyre több az épületrekonstrukció, Budapest elhagyott és régen szebb napokat látott villái és palotái sorra kapják vissza egykori fényüket, aminek valójában csak örülni lehet. Sokszor még akkor is, ha az épület éppen luxusszállodaként újul meg, és mi leginkább csak kívülről csodálhatjuk meg az épületet, mert a biztos lebontás vagy a további pusztulás helyett legalább visszakap valamit belőle a város. Az Andrássy úton és a Városliget környékén az elmúlt években több műemlék épület is megújult, ilyen az egykori Haggenmacher-palota, az Andrássy út 83–85., a Walter Rózsi-villa vagy épp a Drechsler-palota, de beszélhetünk az éppen folyó felújításokról is, mint a Kincsem-palota vagy a Sipeki Balás-villa. Ebbe a sorba illeszkedik a francia reneszánsz kastélyokat idéző Roheim-villa is, melynek rekonstrukciója nem is olyan régen, 2023 elején fejeződött be, és ma a Magyar Corvin-lánc Testület otthona.
Egy palota és egy család története
A 19. században indult be a Liget virágzása, ami egyúttal a környék fejlődését is jelentette: elkezdtek beépülni a környező telkek is. Megjelent az arisztokrácia, melynek tagjai sorra építtették itt a hétvégi nyaralóikat, később pedig már az otthonnak számító villáikat is. Az 1890-es évekre már a Herminamezőn is megszaporodtak az építkezések, a korábbi majorokat pedig felváltották a paloták és a villák, a Borostyán utca és az Erzsébet királyné útja közötti szakaszon pedig olyan reprezentatív épületek épültek, mint a Kobrák-villa, a Roheim-villa, a Sipeki Balás-villa és a Lukács-villa.
Ahogy hallgattuk a villa és a Roheimek történetét, egy egészen érdekes családtörténet bontakozott ki előttünk. Az építtető, Roheim Sámuel és felesége, Schultz Leontin a faiparban és az építőanyag-gyártásban volt járatos, őseik pedig a mai Spanyolország területéről vándoroltak először Norvégiába, majd a 18. századi betelepítések idején már az Osztrák Birodalomba, egészen pontosan Zombor városába. Mivel a dualizmus idején berobbantak az építkezések, Roheimék is sikerre vitték vállalkozásukat, úgyhogy az 1890-es évek végén belevágtak a Hermina úti villájuk felépítésébe.
Arab architektúra és reneszánsz mennyezet
Az épületet egy ma viszonylag ismeretlen építész, Pollák Manó tervezte, aki a maga korában elég menőnek számított. Párizsban tanult és dolgozott, aktív tagja volt a Franciaországban alkotó magyar művészközösségnek, és közeli barátságot ápolt Munkácsyval. Bár az akadémiai klasszicizmus irányát követte, itthon az elsők között volt, aki dolgozott fémmel, üveggel és különféle ritka dolgokkal. Arról sajnos a művészettörténészeknek nincs infójuk, hogy a villa belső terének fafaragásait, bútorait és ólomüveg ajtaját mely művészek készítették, ahogy arról sincs sok infó, hogy a Zodiákus-terem díszes mennyezetét ki készítette.
A Zodiákus-terembe lépve mi is csak ámultunk a kazettás mennyezet láttán, ahol minden kazettában más-más csillagjegy képe van, de senki ne asszociáljon Zsolnay kerámiára, mert bármilyen meglepő, a mintázatok valójában stukkóelemek, aminél a majolikahatást úgy érték el, hogy a lakkot és a festéket összekeverték. Ennél jobban csak a valamikori Arab-szoba (ma Mór-terem) nyűgözött le minket, amelybe belépni olyan volt, mintha egy álomba vagy egyenesen Az Ezeregyéjszaka meséibe csöppentünk volna.
Ezt a földszinti úri szobát a család jó barátja, Tornai Gyula festő hatására alakították ki, az ötszögletű helyiség érdekessége, hogy a többször ismétlődő arab feliratok egy értelmes mondatot adnak ki, szabad fordításban nagyjából: „Allah ura a tervének. Nincs más győztes, csak Allah.” Arra azonban a mai napig sincs egyértelmű válasz, hogy egy zsidó család miért választott ide egy idézetet a Koránból. A szoba minden sarkában áll egy oszlop, ezek fejezetei különböző bányákból származó márványból készültek. Itt eredetileg színes ablakok voltak, amelyeket a rekonstrukció során nem állítottak vissza, és anekdoták szerint már Tisza István is panaszkodott arra, hogy ilyen világítás mellett nem lehet rendesen dolgozni.
Tisza Istvántól az ÁVH-n át az Állami Szociális Otthonig
Az 1910-es évekre csillapodott a pesti építési hullám, amibe a háború is belejátszott, így az építőiparban járatos Roheim család pénze is erősen megfogyatkozott, ezért bérbe adták a ház alsó részét, ahová nem más költözött be, mint Tisza István, az ország egykori miniszterelnöke. A politikus nem töltött túl sok időt a villában, ugyanis 1918. október 31-én este fegyveres katonák agyonlőtték a hallban.
1935-ben a villa már a Waldbott család tulajdonában volt, 1945-ben államosították, majd az 50-es években már egy szociális otthon működött a falai között, ahol az 1970-es évektől 110-en éltek. Ahhoz, hogy elég férőhely legyen, komoly átalakításokat hajtottak végre, emeletes ágyak kerültek az olyan díszes termekbe, mint az Arab-szoba, melléképületeket húztak fel, és egy liftet is kiépítettek itt. Ezekben az években borzasztóan lepusztult a ház, amely végül 2001 és 2018 között teljesen üresen, elhagyottan állt. Egy városi legenda szerint 1949 és 1956 között az ÁVH kémközpontja működött az épületben, ahol különféle papírokat, útleveleket hamisítottak, és ahol a kémeknek szükséges álruhákat is tárolták. Ehhez érdekesség, hogy a villa 1957-ig nem szerepel a budapesti telefonkönyvben, illetve címe sem volt.
A Roheim-villa rekonstrukcióját 2018-ban kezdték meg, ekkor az állagmegóvás miatt egy hatalmas védősátrat vontak a tető fölé, ugyanis annyira rossz állapotban volt az épület, hogy még a teteje is be volt szakadva. A villa a Magyar Corvin-lánc Testület tulajdonában van, ők 2023 elején vették birtokba az épületet, és mivel a testület feladatai között a kultúra, a művészetek és a tudomány ápolása is megtalálható, így a különféle kulturális, művészeti és tudományos programoknak köszönhetően a villa ma már a nagyközönség számára is látogatható.
Cím: 1146 Budapest, Hermina út 45.
