Amikor nagypapa rocker volt – A legbalhésabb magyar fellépőruhák: az Omegától az Eddáig

Egészen biztos, hogy az Illés, a Metro, az Omega vagy akár a Beatrice és az Edda Művek nélkül teljesen másfajta zenét hallgatnánk ma. Ráadásul a „lázadó” zene és külső egyáltalán nem volt kockázat nélküli még a szocializmus vége felé sem, de a különleges szetteket beszerezni sem volt könnyű. Néhány fellépőruha kiállta az idő próbáját, és akár ma is jól mutathat – mi azonban nem ezek közül szemezgettünk.

Ritka az olyan ember, aki akár a tíz évvel ezelőtti szettjeire vagy a kamaszkorban menőnek tűnt ruháira nem egy kis iróniával gondol vissza. Nincs ez másképp szüleink, nagyszüleink generációjával sem, azzal a különbséggel, hogy míg mi maximum a járókelők rosszallását vívhattuk ki, addig a 60-as, 70-es évek fiataljai a későbbi szakmai vagy iskolai előmenetelüket kockáztatták a túlzottan is önkifejező darabokkal. 

A fiatalok öltözködésére vonatkozó szabályok csak a 70-es évekre kezdtek némiképp lazulni. Ekkor nyílt lehetőség arra, hogy a kedvelt koncerthelyszíneken, például az Ifjúsági Parkban ne csak öltönyös és rövid hajú fiúk fűzzenek minimum térdig érő szoknyás lányokat, hanem akár farmeres, hosszú hajú urak és miniszoknyás lányok is részt vegyenek az eseményeken, amivel párhuzamosan a zene is megváltozott, 

A 60-as években Nyugaton megindul a hippimozgalom, amelynek egyik fő eleme a mainstream divattól való elfordulás, a különböző etnikai csoportok (mexikói vagy indián) viseleteinek átvétele. A mozgalomból néhány év alatt a vasfüggöny mögé is átszivárog valami, másrészt a szocializmus már korábban sem tiltotta a paraszti kultúra jegyeit, így ennek köszönhetjük, hogy a hazai koncerteken, a színpadon és a közönség soraiban is egyre gyakoribbak a népi motívumokat felhasználó ruhadarabok, a 70-es években, a táncházmozgalom felvirágzásával pedig az autentikus viseleti elemek, a tarisznyák, a matyó blúzok, a szűrrátétek is részévé váltak az öltözködésnek.

Az együttesek amúgy is sokat merítettek külföldi fellépőktől, például a Beatlestől, sőt néhányuk előtt rövid időre ekkor már a nyugati határ is megnyílt. Elsőként az Omega jutott ki az Egyesült Királyságba, nekik jelent meg először önálló stúdióalbumuk is, 1968-ban. A színpadi divat terén is hasonlóan úttörők voltak, ők voltak az első magyar együttes, akik egységes fellépőruhában jelentek meg, 

De olyan együtteseket is érdemes megemlíteni, mint az LGT, Presser Gábor kertésznadrágja vagy szemüvege például egy korszakot fémjelez, és természetesen nem maradhatott ki gyűjtésünkből Demjén Ferenc sem, akinek a Bergendy együttessel közös, 1975-ös tabáni fellépésen viselt legendás bőrszerkója például biztosan a legkeményebb színpadi darabok közé tartozik, amit magyar zenész valaha viselt. Egy következő évi tabáni koncerten hordott, (talán) lángnyelvekkel díszített nadrágja is eléggé meredek választásnak tűnik. Későbbi, V’ Moto-Rockban viselt szettjei ugyan már szolidabbak, de azért túlzott visszafogottságtól itt sem kell tartani.

Az együttes az első női beatzenekarként kezdte működését, Feró csak később, 1978 körül került a látókörükbe, majd teljesen átalakította a bandát. Rendszerkritikus dalaik folyamatosan a kultúrpolitika tűrt és tiltott kategóriája között egyensúlyoztak.

Bár legtöbbször a punkkal azonosítjuk az együttest, zenéjük alapvetően nem tartozik ebbe a stílusba, ugyanakkor a perifériára szorult, nehéz háttérből érkező fiatalok képviselete és a rendszerkritikus szövegek miatt sokszor idesoroljuk őket. Koncertjeiket nemcsak a zene miatt volt érdemes látogatni, a fura szettek, a baboskendős, bőrruhás megjelenés, a punk-/csöves-/hobóöltözködés az egyik legfontosabb képviselőjévé tették az együttest. Ha viszont az „igazi” magyar punkokról szeretnénk többet megtudni, akkor ezt a filmet ajánljuk.

Szintén különdíjat érdemel Schuster Lórántnak, a P. Mobil együttes 1985-ös, az afrikai éhezők javára rendezett segélykoncertjén viselt „csinos” fürdőruhája. Bár Schuster sosem játszott hangszeren, zenekarvezetőként a koncerteken is fontos szerepe volt, igazi showmanként a közönséget hozta hangulatba. Nem kételkedünk benne, hogy ebben az öltözékben ez nem okozott különösebb nehézséget. A P. Mobil egyébként kemény szövegei és még keményebb hangzása miatt olyannyira közönségkedvenc lett, hogy végül ennek köszönhetően 1978-ban megjelenhetett első kislemezük, noha ők is sokat küzdöttek a hatalom ellen.

A Miskolcról indult Edda jelentőségét ma már nehéz felmérni, a kilátástalan, nehéz sorsú vidéki ifjúság általuk kapott szószólót. Az együtteshez kapcsolódó rajongásról, jelentőségükről film is készült, amit érdemes megnéznünk akkor is, ha a 70-es, 80-as évekről szeretnénk pontosabb képet kapni. Az 1977 és 1983 közötti időszakban volt a legerősebb a hatásuk, ekkor kezdtek Budapesten koncertezni. Pataky Attila énekes szettjei pedig a színpadon is tökéletesen reprezentálták azt a réteget, amelyet képviseltek, még akkor is, ha a színfalak mögött gyerekek tartották a fotózáshoz szükséges paravánt.

Még számos szereplőt lehetne megemlíteni a 70-es évek végétől a rendszerváltásig, a rockikon Pokolgéptől a Hungáriáig, mi azonban most csak a kedvenceinket válogattuk össze. Ha valaki behatóbban szeretné tanulmányozni a korszak zenéjét, annak a Beatkorszak blogot ajánljuk, szuper sztorikkal és még több tehetséges, lázadó, hosszú hajú zenésszel.

Folytatnád az olvasást? Szeretsz mindig képben lenni, érdekelnek a legújabb budapesti hírek, történetek? Iratkozz fel heti hírlevelünkre, az Insiderre, és legyél te a társaság iránytűje, ha éttermet, kirándulóhelyet vagy programot kerestek!