Futótűzként terjedt el a hír, hogy a Víziváros legendája, az Isolabella, ami Cseh Tamás törzshelye volt, megszűnik. Sikerült kiderítenünk az igazságot: a helyet felújítják, és bár a neve megváltozik, a dicső múlt nem tűnik el a helyről, amelynek sokkal több és sokkal izgalmasabb a múltja, mint azt gondoltuk.

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest
Az Isolabella az 1970-es évek óta működik a Vízivárosban, a Batthyány téri Vásárcsarnok mögötti Iskola utcában, és a legtöbben arról ismerik, hogy Cseh Tamás szívesen töltötte itt az idejét, a törzshelye volt. Nemrég bezárt a hely, majd elterjedt a hír, hogy felújítják, ám a napokban újranyitó hely új nevet kapott, ami azonnal egy pletykát szült: az Isolabella megszűnt. Az igazság azonban az, hogy a hely megmarad, nem történt tulajdonosváltás sem,
mindössze a neve változik meg, és felújítják a helyet, méghozzá a dicső múltat tiszteletben tartva modernizálják.

Fotó: We Love Budapest
A hely új neve Rajkai, ami talán keveseknek mond bármit is, de mint a hely üzemeltetőjétől megtudtuk, Rajkainak az ő ükapját hívták, aki a házat is építtette, és aki a Monarchia időszakának neves vendéglátósa volt a környéken. A régi-új hely, ami a napokban fog újranyitni, nemcsak az Isolabella előtt hajt főt, hanem az épület és a család múltja előtt is. Ennél többet nem is árulunk most el, mert a jövő héten egy nagyobb cikk formájában dolgozzuk majd fel az Isolabella-Rajkai történetét.
Folytatnád az olvasást? Szeretsz mindig képben lenni, érdekelnek a legújabb budapesti hírek, történetek? Iratkozz fel heti hírlevelünkre, az Insiderre, és legyél te a társaság iránytűje, ha éttermet, kirándulóhelyet vagy programot kerestek!