A városi sétákban utazó BudaStep Budán inni világnézet címen futó sétája elsősorban azoknak szól, akik egyaránt szeretik az alkoholokat és a művészeteket, másképp fogalmazva: a kocsma- és az irodalomtörténetet. Arról mesélnek a 2 és fél órás séta során, hogyan ittak és mulattak a XIX. és a XX. században a budai polgárok, köztük a művészek, és őket hogy ihlette meg az alkohol és az alkoholizálás. Miért pont azt itták, amit, és ahhoz milyen hagyományok meg történetek kötődnek. Spoiler: a végére még egy kis szalonspicc is befigyel.
A budai Várhegy lábánál elnyúló Víziváros erre-arra meg le-föl kanyargó utcáin halad a túra, a kiindulási pont pedig a Clark Ádám téren álló 0 kilométerkő. Annak persze semmi köze az iváshoz, de egyfelől találkozási pontnak tökéletes, másfelől pedig a közelében állt egy igazi budai legenda, a Lánchíd kávéház, ami ugyan már rég nincs ott, de tudjuk, hogy pontosan hol állt, és vannak még nyomai. Például a helyén álló Hotel Clarkban van rá utaló emlék, a lobbyban látható oszlopsor, ami ugyan rekonstrukció, viszont az 1864-ben megnyitott és 1990-ben bezárt hely éke meg jelképe volt. A dualizmus korának ikonikus helyszíne kimondottan vegyes vendégkörrel rendelkezett, elvégre inni és mulatozni már akkor is mindenki szeretett, a módos nagypolgároktól kezdve a katonatiszteken át a mindenféle simlis alakokig. Utóbbiak közül ez volt az ún. zémanok gyűjtőhelye. A felbérelhető hamis tanúkat hívták így.
A séta címét (Budán inni világnézet) Márai Sándor írótól kölcsönözte a BudaStep. Márai persze mást írt, azt, hogy Budán lakni világnézet, de akár írhatta volna azt is, hogy inni, és erről tanúskodik is tőle pár rövid szövegrészlet, ami felolvasásra kerül a séta egy-egy állomásán (például az is, mely szerint a budai embernek akkor kezdődik a nyár, amikor kint tud inni a szabadban). De nemcsak Márai „kap szót” a két és fél órás menet alatt, hanem többek között Tandori Dezső, Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső és Ady Endre is. Mert hát nemcsak inni tudtak ezek a jóemberek, de írni is. Vagy fordítva, kinek hogy tetszik. Kosztolányitól például megtudjuk egy kávéház (de nem a mai értelemben vett kávéház) sikerének trükkös receptjét:
előbb be kell csábítani a költőket (ők voltak a kor rocksztárjai), akik majd becsábítják a nőket, akik pedig bevonzzák a gazdag férfiakat.
Krúdytól – aki legalább olyan nagyivó és nagytermészetű ember volt, mint amekkora író – egyszer megkérdezték, hogy a legendás, róla elnevezett fröccsbe (Krúdy-fröccs: 9 dl bor, 1 dl szóda) miért teszi bele azt a kevéske szódát, mire a névadó azt válaszolta, hogy azért, hogy megviccelje vele a bort. Apropó, fröccs. A sétán – sok egyéb érdekes információ mellett – azt is megtudjuk, hogy a fröccs, vagyis a hígított bor nem teljesen magyar találmány, hisz már az ókori rómaiak sem tisztán itták a bort, a középkorban pedig az erre vetődő külföldiek csodálkoztak rá, hogy mi meg tisztán isszuk. Aztán persze jött a nagy feltaláló, Jedlik Ányos, aki kikísérletezte a szódát, majd összeöntötte borral, és elnevezte spritzernek, ám ez annyira nem jött be Vörösmarty Mihálynak, hogy kénytelen volt megalkotni a sokkal jobban és magyarul csengő fröccs szót.
De nemcsak a bort és a fröccsöt érintjük, illetve kóstoljuk a séta során, hanem a sört is. Megtudjuk például, hogy sokáig azt tartották a sörről, hogy jótékony hatása van a férfiakra, mert erősebbek és bátrabbak lesznek, jobban fognak táncolni, és a nőknél is sikert sikerre halmoznak, ha ezt isszák. A sör felfutása a középkorra tehető, amit sokfelé a szerzetesek főztek, méghozzá azért, mert a Vatikán böjti italként határozta meg libidóölő hatása miatt, és pontosan meghatározta azt is, hogy mennyit kell innia belőle az apácáknak meg a szerzeteseknek. Érdekesség, hogy a Batthyány téren álló Szent Anna-templom is eredetileg szerzetesi sörfőzde és kocsma volt, amit később, az 1700-as évek közepén templommá építettek át.
A Vízivárosban megtett séta során több helyet is érintettünk, egy részük ma működő egység, mint például Cseh Tamás egykori kedvenc helye, az Isolabella, a Pater Marcus Apátsági Söröző, a Hunyadi Lakásbisztró, a Boratórium – Mátra Borozó vagy a séta végállomása, a Budai Vigadó, melynek aljában egykor híres-neves italmérés működött gyönyörű szecessziós kocsmapulttal. De érintjük olyan részeit is a Vízivárosnak – ami egyébként a török hódoltságig Buda mulatónegyede volt –, melyek már régen nem léteznek.
A már említett Lánchíd kávéház hűlt helye mellett például megnézzük, hol állt a török kiűzésének örömére megnyitott Fogadó a Két Törökhöz vagy a Fehér Kereszt Fogadó, ahol II. József biztosan megszállt, Casanova pedig nem, és ahol nagy divat volt az ún. zrínyizés, vagyis a fizetés nélküli távozás, pontosabban kirohanás.
Egy városi sétának több előnye is van. Egyfelől mozgás, ami jót tesz a testnek, felfogható egy könnyű kardiózásnak is. Aztán nagy előnye még az is, hogy jobban megismerjük a várost és a környéket, ahol élünk, mert számtalan történetet hallunk menet közben. Ehhez persze szükség van egy jó mesélőkével megáldott vezetőre is, a BudaStep sétáját vezető Bernát Attila pedig pont ilyen. Végig nagy kedvvel sztorizik, figyelmes, spontán, jól improvizál és szellemesen fogalmaz, nem csoda, hogy az egész sétás csapat, nagyjából 20 fő végig vigyorog az úton. De ebben már lehet, hogy az is benne van, ami egy újabb előnye a sétának: nemcsak beszélünk az alkoholról, hanem isszuk is, így a végére a jóleső fáradtság mellé még egy könnyed kis szalonspicc is a jutalmunk.
A Budán inni világnézet mellett a BudaStepnek más izgalmas sétái is akadnak – ráadásul nem ez az egyetlen alkoholos. De aki csak a kultúrára és a várostörténetre vágyik, sör és bor nélkül, annak is bőven van miből válogatnia. Ezekről természetesen a BudaStep oldalán tájékozódhatunk.
Budán inni világnézet séta legközelebb július 15-én 18 órakor lesz, aki menne, itt tud jelentkezni rá, még van hely. Akinek viszont nem sikerült, vagy nem jó az időpont, az se keseredjen el, mert augusztusban is lesz séta, csak még azt nem tudni, mikor, de aki beköveti őket, mindenről időben értesülni fog.
