Lassan egyéves az UnoMas, hátuk mögött sok-sok vacsorával vagy vacsorából induló poharazással, megújuló fogásokkal. Számos olyan sztorival, hogy valaki csak kipróbált volna egy új helyet, és annak ellenére, hogy nem a megszokások embere, visszajáró vendéggé vált. Itt nem kiszuperált boroshordók mellett ülünk, billegő bárszékeken, más a miliő. De csukott szemmel ízlelve akár a madridi Mercado de San Miguelre is képzelhetjük magunkat. Ugyanis a fogások autentikusak, épp annyi finesszel, amennyi nem megy át öncélú művészkedésbe, inkább emlékezetessé teszi a tapasokat. Elindították az ebédeket is, persze nem a bácskai rizses hús – csőben sült brokkoli képzavarral, hanem ugyanúgy apróbb tálakkal, egyszerre több ízélménnyel.

2022 augusztusában vette be az UnoMas a Pozsonyi utat, mi pedig az elsők között teszteltük a helyet, ami nem tapasbár, hanem tapas és bár, amit majd a későbbiekben ki is fejtünk. Csizmazia Attila és Dévényi Dániel régóta érlelték a spanyol éttermi koncepciót, aztán testet öltött, és lassan egy év után kimondhatjuk, hogy elég szépen megismertették magukat a várossal. Akik csípik a hasonló műfajt, már biztosan ettek náluk, vagy éppen visszajárnak kóstolgatni. A mai urbánus fajtából való az UnoMas, ami a fizimiskát és az apróságokat illeti, de két falat és néhány korty után elismerően bólinthatunk: ez nagyon rendben van!

Nem a megúszásra játszanak, a néhány szomorkodó leszeletelt ibérico, a padronnak eladott jalapeño paprika kombója helyett tényleg odateszik magukat, a klasszikusok mellett (!) van tér a kísérletezésre, újdonságok beemelésére a séfajánlatra... majd, ha bevált, akár a fix étlapra feltevésre is. Bőven van tengeri tapa, mint például grillezett polipkar, sült apróhal, természetesen fokhagymás-chilis királyrák is vagy a legújabb húzás, a koromfekete, tintahaltintával készített croquetas, amiben szépen jön a szerethető herkentyű semmihez sem hasonlítható aromája. Oké, kicsit elfogultak vagyunk, de mit tegyünk, a mediterrán nyarat jelenti a tintahal, ha a Földközi-tengernél járunk, hiába hívogat a durbincs vagy a szardínia...

Rendben, a tonhal azért nagy favorit, a belőle készült, kézzel vágott tatár is, ami UnoMasra hangolva elég vagányra sikerült. Avokádón ül az apróra szelt tonhal, és füstölt paprika olaja társul harmadiknak. Kellően sós, fűszeres, ízletes, nem a pőre valójában kell értelmezni, ami nagy szó, még sincs szétcsavarva, ami talán még nagyobb. 

Emberes hússal is szolgálnak, a 30 napig érlelt hátszínsteak tempranillóból készülő mártást kap, ez pedig egy szerencsés együttállás. Tetszik, hogy bátrak az ízek, a párosítások, hogy modernebb a kivitel, és nem rusztikus a stílus. 

Írtuk, hogy nem tapasbár, hanem tapas és bár, ami hangsúlyos báréletre utal, 

Írtuk, hogy nem tapasbár, hanem tapas és bár, ami hangsúlyos báréletre utal, 

ezt pedig meg is kapják a vendégek. Spanyol a szelekció, remek borokkal, a kezdő szinttől a haladó tetejéig és különlegességekig. Ami a spiriteket illeti, sok az Ibériai-félszigetről érkező ital. Mi a cava és a vermut vonalon bontakoznánk ki. Utóbbinak kicsit más itthon a híre, mint amiről valójában szól, de nem kell megijedni, az Évák már lepihentek, a spanyol likőrborok kifinomultabb variációit tartják az UnoMas bárjában. Szódával, kis narancspeellel (leheletvékony narancshéj) végre elrugaszkodik a megszokottól.

Délidőben a Pozsonyi úti teraszon nagyobb a zsizsgés, ami a nem is olyan régen bevezetett business lunch (üzleti ebéd) lehetőség miatt érezhető. Úgy döntöttek, hogy ugyanúgy tapasként kínálva, de elindul ez is a vacsorák mellé. 

Az ebédes tálcán találunk egy szezonális levest, húsos vagy vegetáriánus főételt, kis kenyérkét, szezonális kencét, végül pedig egy desszertet. 12:00–15:00-ig érkezhetünk ebédre, az esték pedig éjfélig tarthatnak. 
 
Augusztusban szülinapi ünneplés, addig pedig ebéd, vacsora, vermut, cerveza!

Címkék