Június első hete fesztiválokkal indít, amelyek a város különböző pontjain és különböző témákban várnak minket. Ha a meleg elől moziba menekülnénk, a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon szuper vetítésekkel egybekötve tehetjük ezt. A Rákóczi téren is zsongásra számíthatunk, a 15. Belvárosi Fesztiválon pedig ingyenes koncertek mellett lazulhatunk. A történelem kedvelőinek ajánljuk a régészet napját, szerdán pedig az Irodalom Éjszakája startol. A június 1. és 7. közötti ajánlóba válogattunk még túrát, bulimaratont és futógálát is, hogy változatos programokkal léphessünk be a nyárba.

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest
Heti programajánló – Irodalom Éjszakája, Belvárosi Fesztivál, Friss Hús Rövidfilmfesztivál
Június 1., csütörtök
Bring Me The Horizon (UK), vendég: Spiritbox (CAN)
A Bring Me The Horizon koncertje előrébb került, így a brit zenekart június 1-jén hallhatjuk az Arénában az eredetileg tervezett, augusztusi időpont helyett. A banda másfél évtizedes fennállása óta többször szerepelt hazai és nemzetközi sikerlistákon, év elején pedig újabb lemezt jelentetett meg, Post Human: Survival Horror címmel, mely egy sorozat első darabja. Erről az anyagról emelték ki nemrég a DiE4u-t, mely a mérgező rögeszmékről szól, és egy meglehetősen erős klipet is kapott. Az új dalok mellett régi kedvencekkel is érkeznek az Arénába, ahol a férj és feleség által alapított, kanadai heavy metal banda, a Spiritbox kíséri őket.
További infókat itt találtok.
Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál 2023
Új helyszínen, Friss Csillagokkal és a legjobb rövidfilmekkel várnak a 11. Friss Húson. A magyar és nemzetközi versenyfilmes blokkok mellett tematikus vetítésekre és izgalmas szakmai programokra számíthatunk. Idén is lesz pitchfórum, kerekasztal-beszélgetések és workshopok, a magyar és a nemzetközi versenyfilmek mellett pedig Queer Dreams, @Midnight (horror) és nemzetközi dokumentumfilmes vetítések is.
Az idei fesztivál Friss Csillagai Tóth Zsófia és Babinchak Atanáz, akik pályakezdő színészként bontogatják szárnyaikat filmes és színházi szerepekben. A program egyrészt eddigi munkáikra irányítja a figyelmet, másrészt segíti őket az előttük álló feladatokban, például karrierjük tervezésében.
További infókat itt találtok.
Június 2., péntek
Istenek, ideák, hősök – Régészet napja és éjszakája
Kik voltak a letűnt korok kiemelkedő alakjai, akik példaként szolgáltak a közösség tagjai számára? Milyen ideák és eszmék hatották át az egykor élt emberek gondolkodását? Milyen volt az istenképük?
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ az idei Régészet napja és éjszakája, melyen június 2-án vehetünk részt, a Magyar Nemzeti Múzeumban. 10:00 és 17:00 óra között látványfőzéssel, történelmi viseletbemutatóval, kirakodóvásárral, középkori utcazenével és étellel-itallal várnak bennünket, a gyerekek ezalatt a játszótéren szórakozhatnak és különböző múzeumpedagógiai foglalkozásokon vehetnek részt.
További infókat itt találtok.

Fotó: Rockstar Photographers - We Love Budapest
III. Szeláví! Fesztivál
Június első hétvégéjén Pilisborosjenőn indíthatjuk a fesztiválszezont, a III. Szeláví! koncertjeivel. Olyan előadók érkeznek az egri vár másolatába, mint az Aurevoir., a Carson Coma Akusztik, a Budapest Bár, a Galaxisok, Boebeck és még sokan mások.
Napközben a Jenő Műhelyben zöldprogramok várnak: részt vehetünk workshopon, környezettudatos játékokon, jógaórán is.
További infókat itt találtok.

Fotó: Kelemen Gergő Photography
GyereKi a Rákóczi térre!
Június 2-án és 3-án a Rákóczi téren és a mellette lévő Vásár és Víg utcában lazulós hétvégét szerveznek GyereKi néven. Érdemes hallgatni a felhívásra és kimenni tollasozni, vitorlás versenyre, kiállításra, filmet nézni és beszélgetni!
A most nyíló Hullám Stúdió meglepetésekkel vár, a Verkstaden 5. születésnapját pedig újdonságokkal, akciókkal és vendégalkotókkal ünnepli. A Vásárcsarnokban zsibvásáron vehetünk részt, és a Háromezer számozott darab című filmet is megnézhetjük. Becsatlakozhatunk vezetett sétákra, és lesz sárkányeregetés, gyerekprogramok is.
További infókat itt találtok.

Fotó: Rockstar Photographers - We Love Budapest
15. Belvárosi Fesztivál
6 helyszínen – a Szabadság téren, az Erzsébet téren, a Zrínyi utcában, a Bástya parkban, a Károlyi-kertben és a PIM-ben, valamint a V.30 Belvárosi Sportközpontban – várnak különböző programokkal a 15. Belvárosi Fesztiválon. Olyan előadók koncertjein bulizhatunk, mint a Parno Graszt, a Csaknekedkislány, a MORDÁI vagy a
Szabó Balázs Bandája
– hogy a fellépők egy részét említsük. Családi napon is részt vehetünk, ahol hangszersimogatóra, utcaszínházra és dizájnvásárra számíthatunk, a V.30 Belvárosi Sportközpontban pedig aktív programokkal, játékokkal várják a kicsiket és a nagyokat.
További infókat itt találtok.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Budapest
Június 3., szombat
Örökbefogadó nap – Majomhoz
Június 3-án, szombaton a Fogadjörökbe Alapítvány lesz a Majomhoz –
Buda titkos kertje vendége. Persze nem egyedül érkeznek! Ezúttal magukkal hozzák gazdikereső ebeik legjavát is, ideiglenes befogadóik kíséretében, hogy mi is megismerkedhessünk velük. Ha már gazdik vagyunk, kutyával is érkezhetünk a helyszínre, ahol workshopokkal, vásárral és fotózással készülnek a szervezők.
További infókat itt találtok.

Fotó: Getty Images
XI. Kórusok Éjszakája – Hangot a térnek!
A Kórusok Éjszakája egy amatőr kórusfesztivál, testvérével, a Kórusok Téli Éjszakájával évek óta visszatérő eseménye a kóruszenét kedvelő közösségnek. A fesztiválon részt vevő kórusok az ország minden pontjáról és külföldről is érkeznek, hogy aztán a Palotanegyed izgalmas belső és külső tereiben adhassanak különböző műfajú koncerteket, párhuzamosan 8 helyszínen s néhol egy-egy utcán felbukkanva is. Idén június 3-án vehetünk részt az eseményen, ahol megtapasztalhatjuk az együtt éneklés örömét.
További infókat itt találtok.

Fotó: Zöld Nikoletta
A hegyek, a Duna és a történelem találkozása a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban
Tájtörténet, természetvédelem és irodalom: a Nemzeti Parkok Hete alkalmából szervezett tematikus túra főszereplői a táj mellett a Dunakanyar múzsái lesznek. A Nagymarosról Zebegénybe tartó túra vezetője a Börzsöny egyik legavatottabb ismerője, Bezeczky Árpád természetvédelmi őr. A résztvevőket ő fogja megismertetni a Dunakanyar természeti értékeivel és kultúrtörténeti emlékeivel.
Táv: 12 km, de 300 m szintkülönbség leküzdésével
További infókat itt találtok.

Fotó: Rockstar Photographers - We Love Budapest
Lengyel filmzenék koncertje
Második alkalommal rendezik meg a Lengyel Nyár eseménysorozatot a Magyarországon élő lengyel közösségek. Június 3. és 10. között az ország számos nagyvárosában találkozhatunk a programokkal, a megnyitóra június 3-án 18 órától a Savoyai Teraszon kerül sor, ahol a krakkói Brass Riders fúvószenekar koncertjét hallgathatják meg a látogatók. Az este folyamán híres lengyel filmzenékkel találkozhatunk Tomasz Stolarczyk harsonaművész eredeti feldolgozásában. Csodás kilátás és remek nyári italok várnak a teraszon, nem csak filmrajongóknak, nem csak lengyeleknek és nem csak magyaroknak!
További infókat itt találtok.

Fotó: Savoyai Terasz
Június 4., vasárnap
Hannibál tanár úr közönségtalálkozóval az Átriumban
Az Átrium decemberben mutatta be a Fábri Zoltán emblematikus filmje és Móra Ferenc szatirikus kisregényéből készült Hannibál tanár úr színpadi változatát. Nyúl Béla ikonikussá vált történetét Mucsi Zoltán főszereplésével, Vidovszky György rendezésében láthatja a közönség.
Nyúl tanár úr története megdöbbentően pontos, és különösen aktuális társadalmi látleletté vált napjainkban. A Hannibál tanár úrban Mucsi Zoltán mellett feltűnik többek között Gyabronka József, Debreczeny Csaba, Parti Nóra, Makranczi Zalán és Dóra Béla is.
Június 4-én két alkalommal, 15:00 órától és 19:00 órától láthatjuk a Hannibál tanár urat, este pedig közönségtalálkozóra is sor kerül. Az előadásra itt tudtok jegyet vásárolni. (x)
További infókat itt találtok.

Fotó: Lakatos Péter
Lajkó Félix, ContraBayando (RS)
Lajkó Félix zenéjét nehéz műfaji vagy stiláris kategóriába sorolni, ugyanis éppúgy megtalálhatók benne a klasszikus zene, a magyar és más kelet-európai népzenék motívumai, mint a jazz és a blues, ami pedig ezeket a látszólag egymástól távoli elemeket képes összekötni, az Lajkó Félix virtuozitása és játékának sodró ereje, a közönségre ható szuggesztivitása.
Június 4-én ennek lehetünk tanúi az A38 Hajón, az estét pedig a szabadkai francia sanzont, tangót, rumbát, bossa novát és egy csipetnyi etnót játszó ContraBayando nyitja majd.
További infókat itt találtok.
28. ALDI Női Futógála
Barátnők, nővérek, anyukák, nagyik, lányok jelentkezhetnek a június 4-i ALDI Női Futógálára. Több táv közül is választhatunk, kedvünk és felkészültségünk szerint, és profi futónak sem kell lennünk ahhoz, hogy ezen a sportos eseményen jól érezzük magunkat. Lesz egyéni, 2-3 fős váltó, családi futás, és egyes távokra férfiak is csatlakozhatnak.
A választott távot teljesítők a Budapesti Atlétikai Világbajnokságra beváltható, 50%-os kedvezményes jegyvásárlásra jogosító kupont kapnak.
További infókat itt találtok.

Fotó: ALDI Női Futógála
Június 5., hétfő
Tilos Maraton 2023 – Neked szabad
Idén az előző évekből ismert FM és online térben zajló Tilos Maraton-os adománygyűjtő hét összeolvad az évtizedes múltú hagyományos Tilos Maraton fesztivállal.
Június 5-től 9-ig az FM90.3-on és az online térben készülnek tematikus adásokkal, 9-től június 18-ig pedig a Dürer Kertben vehetünk részt egy maratoni adománygyűjtő fesztiválon. A 9 napon át tartó eseményen mindenki talál kedvére való bulit: lesz többek közt pszichedelikus nap, világzene, jazz, reggae, eklektik, sőt családi és gyereknappal is készülnek a szervezők.
További infókat itt találtok.

Fotó: Tilos Rádió
Június 6., kedd
Repertory Farewell Party
A Repertory jelenlegi formájában megszűnik létezni: állandó bolt helyett ezentúl időszakos pop-upok során találkozhatunk az alkotókkal. A csapat szomorkodás helyett inkább egy 5 napon át tartó búcsúbuli keretében ünnepli meg a működését, amelyen június 6. és 10. között vehetünk részt. Olyan márkák közül válogathatunk kedvezményesen, mint a Daige, the Mama Kin, This is Redy, Greenway Candle, Paprika Keramika és az AGNESKOVACS.
További infókat itt találtok.

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest
Június 7., szerda
Irodalom Éjszakája 2023
Az Irodalom Éjszakája olyan kulturális esemény, ahol a város és a világirodalom formabontó stílusban adnak egymásnak három estén át találkozót a közreműködő színházak segítségével. A világirodalmi felolvasások Budapesten évről évre új helyszínre vándorolnak, hogy az irodalmi élményen túl a város kulturális sajátosságaira is felhívják a figyelmet.
Az idei, háromnapos eseménynek a Fővárosi Állat- és Növénykert ad otthont. Különböző pontokon 27 ország 27 szerzőjének művei hangzanak el a kései órákban a Vígszínház színészeinek előadásában, olyan arcát mutatva meg az Állatkertnek, amelyet aligha ismerhetünk.
További infókat itt találtok.
Fotó: Rockstar Photographers - We Love Budapest
+1 program
Co Lee: Vezeték nélkül
A jazzy ütemekre bólogató belvárosi fiatalság nyelvét zsigeri természetességgel megszólaltató Co Lee az elmúlt években nagyon erős alapot épített ki magának az underground hiphop színtéren. Olyannyira, hogy manapság már ő számít az egyik –
nemzetközi szinten is –
leginkább reményteljes hazai hiphopelőadónak. 2022-ben Don C-vel közös, Air című bemutatkozó albumán még angolul rappelt, a Beatrickkel közös, Iceberg című dal nemzetközi sikereket is hozott neki, ám 2023 februárjában már Cirque de L’Homme címmel első magyar nyelvű albuma is megjelent. A Hey, June! fesztiválsorozat keretében elsősorban ennek az első magyar nyelvű lemeznek a dalait adja elő június 8-án a Müpában. (X)
További infókat itt találtok.
Folytatnád az olvasást? Szeretsz mindig képben lenni, érdekelnek a legújabb budapesti hírek, történetek? Iratkozz fel heti hírlevelünkre, az Insiderre, és legyél te a társaság iránytűje, ha éttermet, kirándulóhelyet vagy programot kerestek!