Az atlétikai világbajnoksággal foglalkozó kvízsorozatunk egyes tesztjeinek kielemzését tesszük közzé az alábbi cikkünkben.

Negyedi atlétikai kvízünket is láthattátok már, ennek témája viszonylag tág volt, részletekre és érdekességekre kérdeztünk rá az augusztusban megrendezésre kerülő Budapesti Atlétikai Világbajnokság kapcsán.

Ezt a kvízt 1400 olvasó töltötte ki, 4.5 % kiválóan, vagyis legalább 8 kérdésre helyesen tudta a választ, 38,6% pedig mondhatni, jól felkészült volt a témában, és szintén jól szerepelt, a kitölők közel fele tudta tehát a kérdések többségére a jó választ.

Többek között olyanokat kérdeztünk, hogy hányadik atlétikai vb kezdődik majd idén a fővárosunkban, mettől meddig tart az esemény, de akadtak olyan jellegű kérdések is, mint például hogy egy országból hány versenyző indulhat összesen, vagy hogy hány néző befogadására alkalmas az új stadion. A legkönnyebb kérdésnek az bizonyult, hogy melyik versenyszámban van a legkevesebb induló, ez pedig a hétpróba, a legnehezebb pedig az volt, hogy hányadik atlétikai világbajnokságot szervezik idén.

Ha lemaradtál róla, itt tudod kitölteni. Ha pedig még több atlétikai vb-s tartalom édekel, kattints ide!

A cikk szakmai partnere a 2023-as Budapesti Atlétikai Világbajnokság.

Címkék