Bár a szocializmus nem kedvelte annyira a piacgazdaságot, és mindent egy kézből, a központból igyekeztek irányítani, azt nem tudta a rendszer elkerülni, hogy nálunk is legyenek olyan termékek, amik népszerűbbek és divatosabbak voltak, mint más termékek, és vásárolta is azokat mindenki, aki csak tudta. Összegyűjtöttük a szocialista korszak slágertermékei közül a legnagyobb kedvenceinket, melyek között jó pár alapvetés is megtalálható. Félreértés ne essék, ez egy részben nosztalgikus, részben ironikus válogatás, és nem arra akarunk célozni vele, hogy mennyire hiányoljuk ezeket a termékeket a jelenlegi palettáról. Pláne hogy van, ami még mindig – vagy újra – létezik.
Bambi üdítő
A csatos üveges Bambi üdítőt, ami a szocializmus időszakának legelső népszerű üdítőitala volt, 1947-től 1970-ig gyártották. Bár papíron narancsízzel bírt, de mindössze két hét volt a szavatossági ideje, így az üdítőben lévő narancsolaj gyorsan megromlott, emiatt pedig a Bambi kátrányízűvé vált. Ez volt a termékkel kapcsolatos fő kritika, ami azonban nem volt akadálya annak, hogy széles körben – elsősorban a gyerekek között – hallatlanul népszerű üdítővé váljon. Még a korszak egyik legnépszerűbb slágerében, a Pancsoló kislányban is említést tesznek róla mint fontos érvről a strandolás mellett:
Jaj, úgy élvezem én a strandot,
Ottan annyira szép és jó,
Annyi vicceset látok-hallok,
És még Bambi is kapható.
Pár éve újra gyártani kezdték az egykor népszerű üdítőt, és több ízben is elkezdték palackozni, de ez a Bambi persze már más, mint a régi. Nem az egykor a kátrányosság miatt karakteres ízvilágra, hanem a retró üdítőhöz kötődő nosztalgikus érzésekre építettek, amikor újrateremtették. De az üveg hasonló formájú lett, mint a régi.
Alföldi papucs
Az 1970-es, 1980-as években felettébb divatos termékcsalád a fiatalok körében már-már identitásképző volt. Aki farmert húzott, meg Alföldi papucsot, majd abban stoppolt le, mondjuk, a Balatonhoz, az egy amolyan poszthippi fiatal volt, akinek nem tetszett a rendszer, hosszú volt a haja, és a korlátlan szabadságban hitt, amit azonban az akkori hatalom ahol csak tudott, korlátozott. Sebaj, a lázadás eszköze volt az Alföldi papucs, amit viselője képes volt vastag zoknival télen, nagy hóban is hordani, ha ezzel valamit még ki is fejezhetett, azon túl, hogy a méltán népszerű, kényelmes lábbeli divatos viseletnek számított. Pont ezért a barna színű bőrpapucsot nemcsak a fiatalok hordták, hanem mindenki, akibe csak szorult egy kis lázadásra való hajlam. Éppen ezért billogot is jelentett a hordója számára: aki Alföldiben járt, annak a szeme sem állt jól.
Túró Rudi
A termék, ami túlélte a szocialista rendszert, és még ma is létezik, sőt rendkívül közkedvelt is, bár ma már Pöttyös Túró Rudi névre hallgat. Az 1960-as évek második felében kezdték el gyártani, és bár szinte mindenki meg van győződve arról, hogy hazai fejlesztésű finomság, a kakaós masszával bevont, édeskés-savanykás túróval töltött édesség szovjet mintát követett: a szirok (сырок) névre hallgató túrós desszert továbbfejlesztett verziója volt. Ha valaki az 1980-as években Nyugatra tudott utazni, például hogy titokban meglátogassa disszidens rokonait, két dolgot biztosan vinnie kellett magával: Piros Aranyat és Túró Rudit. Ennek ellenére az első 20 évben egyik üzemből a másikba került a termék gyártása, és csak az 1980-as évek elején kapott önálló gyártórészleget. Aztán jött a rendszerváltás, és ment a szocializmus, de a Túró Rudi maradt, és köszöni szépen, azóta is jól van.
Négercsók
Napjainkban már nem lehetne ezen a néven szabadalmaztatni semmit, de 1980-ban még nagyon más volt a helyzet. Ez a termék sem hazai fejlesztés, csak továbbfejlesztés. Az eredeti édességet még a XIX. század elején a dánok találták ki, és amikor a Magyar Népköztársaság élelmiszeripara gyártani kezdte a Négercsókot, Dániából behozott gyártósorral tették. Ostyalapra tojáshabot tettek, majd bevonták csokoládéval. Egy csomagban hat darab finomság volt, és több ízben (vanília, citrom, kókusz, eper, banán, málna) árusították. A Négercsók csúcsidőszaka az első 10-15 év volt, a rendszerváltás után a termék népszerűsége drasztikusan lecsökkent, és ugyan még gyártották egy darabig, de 2016-ban a történet végleg lezárult.
Kesztölci tapéta
Kesztölc egy apró község Esztergomtól 9, Dorogtól pedig 6 kilométerre. Különösebben nem lenne jelentős település, azonban itt működött a kesztölci Jószerencsét Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, amelyik Magyarország első olyan cégét alapította meg, amelyik tapétagyártással foglalkozott. Erre 1968-ban került sor. Bár az itt gyártott tapétákat kesztölci tapétának hívták, a vállalat és az üzem nem ott volt, hanem Leányváron – ami egyébként mindössze 4 kilométerre van Kesztölctől. A gyártás profi NDK-s gépeken kezdődött meg, és nemcsak a hazai panellakásokat látták el esztétikus tapétákkal, hanem külföldre is szállítottak. Külön izgalmat jelentett az, amikor megjelentek azok a tapéták (már az 1980-as években), amik nemcsak szépek voltak, de semmilyen szennyeződés sem maradt rajtuk: amelyik otthon falait lemosható kesztölci tapétával fedték be, az igazán menő háztartásnak számított.
Trapper farmer
A már érintett Alföldi papucshoz természetesen Trapper farmer passzolt. A cég máig tartó történetével mi is foglalkoztunk, megfordultunk az I. kerületi Fő utcában található üzletben is. A magyar farmer az 1970-es évek második felében jelent meg a hazai piacon. A Budaflax, vagyis a Lenfonó és Szövőipari Vállalat mutatta be az 1977-es őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron a valódi indigóval festett, pamutszálból készült farmervásznát, valamint az abból készült nadrágot, a Trappert, amit aztán a Május 1. Ruhagyár marcali üzemében kezdtek el gyártani 1978-ban. A Trapper farmer nagyon hamar vált széles körben népszerű termékké, és szinte mindenki kívülről fújta a tévéreklám dalszövegét, mely szerint „Trapperban élni jó, jó, jó, jó, jó”.
Limo italpor
Apró műanyag palack dugig tömve színes, édes-savanyú, cukrozott porral – ez volt a Limo italpor, amit szinte senki sem használt rendeltetésszerűen. A cél ugyanis az lett volna, hogy a port vízben feloldjuk, felkeverjük, majd megigyuk. Ám ehelyett minden gyerek a tenyerébe öntötte a port, majd onnan szépen felnyalta. A Limót citrom-, narancs- és eperízben lehetett kapni, és amolyan bűnös élvezet volt ez a szocialista hétköznapokban a gyerekek számára. Egyébként én tényleg nem emlékszem arra, hogy a környezetemben bárki is vízben feloldotta volna az italport, pedig nagyon népszerű volt, sokan éltek vele. A durva az, hogy a retró jegyében ismét gyártják, és ugyanúgy néz ki, mint egykor. Az alábbi videóban mai fiatalok kóstolják meg szüleik egykori kedvencét.
Hahota
A gyerekek nemcsak szeretik, de értik is a viccet – talán ez lehetett az eredeti koncepció az alapvetően gyerekeknek szóló humorzsebkönyv esetében, ami 1980 és 1992 között létezett, összesen 48 számot ért meg, és nagyjából negyedévente jelent meg. Egy Hahotában alapvetően négy dolog fordult elő: viccek, rövid és humoros írások, képregények hazai meg külföldi szerzőktől, valamint 1-2 képes karikatúrák. Bár a zsebkönyv – egy gyerek számára mindenképpen – vastagnak számított, egy elkötelezett hahotás addig nem tette le az adott számot, amíg az első betűtől az utolsó képig végig nem nyálazta az egészet. Aztán feldolgozta persze részleteiben is. Manapság is létezik egy Hahota, korábban is voltak már próbálkozások, de a nevét és a logóját leszámítva ez talán már nem az a Hahota, amit boldogult gyerekkorunkban forgattunk sokat. Persze ma is vannak gyerekek, akik értik meg szeretik is a vicceket.
Pécsi kesztyű
Bár sokan azt gondolják, a pécsi kesztyűkészítés, az ottani bőrgyártás is csak egy volt a szocialista ipar nagyvállalatai közül, ez nincs teljesen így. A pécsi kesztyűkészítésnek olyan komoly hagyományai vannak, hogy egészen a török időkig nyúlnak vissza. Minden a bőrrel kezdődött, sokáig ugyanis csak azt készítettek itt, viszont olyan jó minőségű volt a portéka, hogy az 1760-as években egy kesztyűkészítő mester telepedett meg a városban, akinek köszönhetően az egyébként is hagyományosan erős bőrgyártás mellett fellendült a kesztyűkészítés is. Egy nagy ugrással a közelmúltba kijelenthetjük, hogy a múlt rendszer mindössze folytatta a hagyományt, melynek látványos csúcspontja az 1980-as évtized volt, melynek első felében a Hunor Pécsi Kesztyű és Bőrruházati Vállalat megalakult. Akkoriban vált a pécsi kesztyű modern, menő és a divat számára is értékelhető termékké, köszönhetően a vállalat erőteljes marketing- és reklámtevékenységének is.
Márka
Bár a kóla egészen korán megjelent a szocialista Magyar Népköztársaság élelmiszerboltjainak a polcain, más is volt ott, számos hazai üdítő: Sztár, Traubisoda, Oázis, Deit és természetesen a Márka. A magyar fejlesztésű üdítőital-család 1973-ban robbant be az élelmiszerpiacra, dr. Kállay Miklós és Sárkány Péter feltalálók különleges receptúráját ekkor kezdték el palackozni a Délalföldi Pincegazdaság üzemében. A gyümölcsízű és a dicső magyar mezőgazdaság ízes terményeiből készülő Márka első terméke a szőlőízű volt, amit rövidesen számos további íz követett, köztük a topkedvenc meggy Márka. A magyar üdítő nemcsak itthon, de szinte az egész KGST-piacon népszerű volt. Manapság is létezik, de ma már nem nyomja le se a Pepsit, se a Coca-Colát.
