Két kedvenc kérdésünk van a szerkesztőségben: melyik a kedvenc helyed most, és tudsz-e valami jó új éttermet mondani? A két válasz és megfejtés általában nem vág egybe, de most igyekszünk egy cikkben összeszedni az elmúlt pár hónap új helyeit. Természetesen kizárólag olyanokat ajánlva, melyeket leteszteltünk, és így a saját tapasztalatainkra támaszkodhatunk. Soroljuk is a frissebb élményeinket.

Éttermek

Farm-to-table koncepciót hozott el a Dohány utcába a TATI – ismerjük, hogy ez a műfaj leginkább a fine dining világában megszokott, de itt most bisztróvonalon hozzák közel a vendéghez a rövidebb elérési láncon keresztül beszerzett alapanyagokból készített fogásokat. Különleges, hogy a koktélválaszték bázisát a frissen préselt zöldségdzsúszoknak köszönhetjük, ami elég forradalmi megvalósítás.

A Tuning szinte fogalom a burgerrajongók körében, Erdélyi Róbert pedig újrahangolta a márka Liszt Ferenc téri egységét: igazán kozmopolita lett a Meat Heaven by Tuning, ahol kifejezetten világkonyhával foglalkoznak.

Nagyon vártuk az érkezését, és természetesen berúgta az ajtót a SHO, hiszen Huszár Krisztián lett a hely executive chefje. A MÁK-ért és a SHO Beachért felelős csapat a MOL Campus tőszomszédságában nyitott egy lazább helyet, ahol remekül megfér egymás mellett a sült malacfül, a tatár és a vaszabival kínált aranyszalagos pisztráng. Ebédre és vacsorára is betérhetünk, emlékezetes az összes íz és tányér. 

Valahogy nagyon mexikóira alakult az év vége, ugyanis egyből három közép-amerikai konyhára és hangulatra felhúzott új (és megújult) hellyel számolhatunk. A szigligeti TacoTruck már évek óta nagy favorit a Balatonnál, ezért eléggé megörültünk, amikor kiderült a budapesti, Nádor utcai nyitás.

A TacoBar Budapest rokonszenves és mérsékelt árszabású hely, vidám hangulattal és szuper mexikói ízekkel. Bár nem új, sőt, a város egyik nagy öregje a Mezcal, most újrahangolták, és ez nagyon jól is áll neki, ezért ha régen jártál náluk, megéri újra lemenni hozzájuk, mondjuk, egy mariachiestre. 
 
Elindult a Hugo's is: a régi Fregatt Pub helyén nyitottak meg, és egyből a szívünkbe zártuk őket, hiszen nagyon odafigyelő a vendéglátás náluk, és az ízek is a helyükön vannak. Akár csipegetni és koccintani, akár nagyobb lakomára érkeznénk, jó ötlet hozzájuk foglalni.

Snack Masakónál üdítőbb színfoltot keresve sem találhatnánk: random futottunk bele az autentikus japán helybe, ami snackbárként aposztrofálja magát, és megmutatja a műfaj minden kedvességét és szépségét. Oszaka utcái helyett a Lövőház utcában keressük Natsuko Watanabe helyét, ahol egy-két pohár szaké mellett japán falatok közül is választhatunk. 

Kávézók, pékségek, reggelizők

Mindig ez a kategória termeli ki a legtöbb új helyet, de nem kérdés, hogy szükség is van rájuk, még a kisebb lakóközösségek közelében, a rövidebb utcákban is. A Városmajor utca nem mondható kurtának, de a gasztrofelhozatal annál kisebb: ezen segít a Babutzi, ami reggeltől késő délutánig él. A tudatos reggelik területén profik, és bowlokból is bátran válogathatunk a világos, fiatalos helyen.

Minimalista, mégis egészen nagyvilági a Rusty, ami Balatonakarattya és Pasarét után most az Opera mellett is letáborozott. Pár perc nyugalomra vágyóknak és hosszabban időzőknek is jó opció, ha fontos, hogy mi kerül a kávéscsészébe. 

Nemcsak Mázli kutya miatt zártuk a szívünkbe a Deszkát: a Veres Pálné utca pici, de annál szerethetőbb reggelizőjében egészen egyedi napkezdő fogások készülnek, ráadásul evidencia, hogy nemcsak narancslé, de prosecco is csusszanhat a bajnoki reggelihez. Ha már kutyás téma, akkor bőven kaptunk mancsokból és szeretetből, ugyanis két, kifejezetten kutya és gazdi elválaszthatatlan párosára hangolt, kedves hellyel is bővült a főváros.

A The Dog Bakery a VII. kerületben csábít nagyszerű péksütikkel, kávéval és jutalomfalat-felhozatallal, míg a Puppychino Újlipótvárosban várja a négy- és a kétlábú vendégeket. Kedves dolog, hogy egyik helyen sem álltak meg a kutyabarátság plecsninél, hanem jóval tovább vitték a gondolatot, és ugyanolyan fontosak a csaholó-csóváló betérők, mint megfáradt gazdáik. 

Ha már Újlipócia, akkor egy további nyitásról is beszámolhatunk: a Green Life - bakery a mentességet tűzte ki célul, ezért laktóz-, tej-, cukor- és gluténmentes tortákkal, péksüteményekkel és remek kávéval várnak.

Lapozzunk a cukrokhoz, mert bőven akad édes fejezet is az elmúlt pár hónapban tesztelt helyek között. Kezdjük a Rengeteg RomKafé költözésével, megújulásával és Szabó Tibor forróital-variációival. A sűrű, isteni forró csokik mellett immár 100-féle marcipánital is készül a legcukibb mackók társaságában.

Szuper hír, hogy már a Király utcában is van Joe&Fredo fánkozó: már 75-féle ízkombót gyártanak, egyszerre pedig 14-félével töltik fel a pultokat. Voltunk egy trópusi csokoládébirodalomban is: a Batthyány téren Gálffi Dezső és a Gallfis olyan édes és izgalmas dimenzióba hív, ahol akár kisvonaton is érkezhet a rendelés az asztalunkhoz. 

Nagytarcsáig menjünk a Csokoládé Akadémia kávézójáért: a Café Gourmand szofisztikált francia desszertes vonalat visz, ráadásul mintabolt is kapcsolódik hozzá, ahol pasztillákat, magkrémeket és egyéb prémium-hozzávalókat is vásárolhatunk az otthoni hobbicukrászkodáshoz.

Ha pedig Pest megye, akkor elmeséltük a legkedvesebb verőcei kalandunkat is: a Zsengélő mindent nyújt, amit egy kuckós, kellemes helytől várhatunk. Mindegy, hogy kirándulás előtt vagy után ütemezzük be, maradandó élmény lesz, és talán törzshely is, közel a Dunához. 

Street food helyek

Nagy örömmel fogadtuk az újabb MOTO pizza egységet, ami a Madách tér és a Bartók után immár a Rákóczi teret és környékét támadja. 

Bárok, pubok


Végezetül ajánljuk a legendás Ibolya kis testvérét, az UltraIbolyát a Ferenciek terén: barátságos és retró, békebeli, mégis mai. Epersört kérjünk a melegszendvics mellé!

Címkék