Ha a januári hideget átvészeltétek, akkor a február már egy szempillantás alatt eltelik, de ez azért is lehet, mert jobbnál jobb kikapcsolódási lehetőségeket kínál a főváros. A február 2. és 8. közötti napokra sokszínű programlistát állítottunk nektek össze, mely segít abban, hogy teljesen magatok mögött hagyjátok a mindennapi problémáitokat! Legyen az egy esti séta az Állatkertben, szépséghibás és akciós könyvek vására a Rákóczi téri Vásárcsarnokban vagy pedig egy olyan izgalmas workshop, amelyen absztrakt textilképeket tudtok készíteni. Ezenkívül a divathét nemcsak a Budapest Central European Fashion Weeket jelenti, hanem a FUGA-ban például a 7. alkalommal megszervezett TEXHIBITION kiállítás a textiliparra hívja fel a figyelmet, a területen tevékenykedő tervezőket és a műfajban rejlő kreatív lehetőségeket bemutatva. Hétvégén lehet lazulni még az Open Art Festivalon a Gödörben, vagy meg lehet hallgatni a Görögországból érkező Deaf Radio aternatívrock-zenekart is. De a következő hét elejét is ti döntitek el, hogy brunchcsal, versesttel, kiállítással vagy koncerttel kezditek!

Február 2., csütörtök

Esti séta az Állatkertben

Állatkerti szakvezetők kíséretében barangolhatjuk be az Állatkertet február 2-án este 6 órától. A gondozók segítségével egészen közelről megismerhetjük az állatokat, sőt, olyan épületekbe is beléphetünk, ahova látogatóknak nem szabad. A szervezők állófogadással kedveskednek nekünk, és meglepetésajándékokra is számíthatunk.

További infók

Budapest Central European Fashion Week AW23/24

A Magyar Divat & Design Ügynökség február 2. és 6. között tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Budapest Central European Fashion Weeket, amely az elmúlt években a régió egyik legmeghatározóbb divateseményévé nőtte ki magát. A programsorozat új helyszíneken és új koncepcióval jelentkezik, melynek fókuszában továbbra is az értékesítésösztönzés és az országimázs tudatos alakítása áll.
 
magyar és a regionális tervezők 2023/2024-es őszi-téli kollekcióit, a nemzetközi trendekhez igazodva, személyre szabottabb, prezentációs formában láthatjuk a főváros több pontján, a BCEFW hétvégi napjain, február 4-én és 5-én. Emellett egész héten át változatos kísérőprogramok közül válogathatunk, a frekventált Fashion Streeten pedig BCEFW pop-up store várja a tervezői darabok rajongóit.  

További infók 

Február 3., péntek

Hírös Gasztroszínház – Fiú, leány, bor

Hírös Gasztroszínház idei első előadásán február 3-án vehetünk részt. A független magánszínház célja, hogy a gasztronómiai remekek (ételek és italok) mellé olyan színházi produkciókat biztosítson, amelyek egymást kiegészítve mutatják meg az érzékelés egy új változatát. A soron következő előadás Szép Ernő Fiú, leány című művét dolgozza fel szabadon, két szerelmes közeledését egy olyan történetben, ahol a bor is kiemelt szerepet kap

További infók 

VII. TEXHIBITION

A 2015-ben Szigeti Szilvia Ferenczy Noémi-díjas textilművész ötlete nyomán megvalósult TEXHIBITION kiállítás a textiliparra hívja fel a figyelmet, a területen tevékenykedő tervezőket és a műfajban rejlő kreatív lehetőségeket bemutatva. Idén 25 alkotó munkái, részben kötési technológiákra tervezett textilek és egyedi alkotások is szerepelnek a kiállításon, és a külföldi meghívott pedig a magyar–holland származású vizuális művész, Ilona Lénárd lesz.

További infók 

Február 4., szombat

Szépséghibás és akciós könyvek vására a Rákóczi téri Vásárcsarnokban

A tökéletes külső nem minden: a belső értékek a legfontosabbak – igaz az állítás a könyvekre is, sőt! Ennek apropóján szervez könyvvásárt az Alexandra Kiadócsoport szépséghibás könyvekkel, február 4-én 10 órától 17 óráig nézelődhetünk több mint 15 000 különféle könyv között már 200 forinttól kezdődően a Rákóczi téri Vásárcsarnokban.

További infók 

Absztrakt textilképek készítése

Február 4-én egy olyan izgalmas workshopon vehetünk részt a TELEP-en, ahol a tervezőgrafika, a képzőművészet, a patchwork és a különböző öltéstechnikák találkoznak egymással. A foglalkozáson a Zsrillanka designs segítségével absztrakt formákkal és képalkotással, szín- és mintakombinációkkal ismerkedhetünk és kísérletezhetünk, majd anyagmaradékokból saját textilképeket alkothatunk. Az eredmény lehet egy egyedi és személyes textilkép, különleges ajándéktárgy, de a workshopon elsajátított varrástechnikákat más módon is kamatoztathatjuk a későbbiekben.

További infók

Emír, király vagy királynő? – tárlatvezetés gyerekeknek

Farsang idején minden gyerek és szülő számára fontos kérdés, hogy milyen jelmezbe bújjunk. Arra pedig nem is gondolunk, hogy akár festmények szereplőitől is szerezhetünk ötleteket. Február első szombatján 912 éves gyerekek és kísérőik járhatják be a Galéria zegzugos tereit egy kalandos tárlatvezetés során, és választ kaphatunk a kérdésekre, amelyek mindig is érdekeltek minket.

További infók 

Open Art Festival

Február 4-én, hosszú kihagyás után újra elfoglalhatjuk a Gödört, és bevethetjük magunkat a művészetek színes világába, karneváli hangulatban. Megnézhetünk kiállításokat, performanszokat, részt vehetünk különböző workshopokon, és a buli sem marad el. Mancika's Boudoir hordható művészeti alkotásokkal érkezik, amiket fel is próbálhatunk, a nagyszínpadon és a kávéházi színpadon pedig nemzetközi line-up vár.  

További infók 

Február 5., vasárnap

Épített titkok – A Füvészkert épületei és szobrai

Magyarország legrégebbi botanikus kertje, a Füvészkert, fő céljához méltó módon, 8000-nél is több növényfajt tár a szemünk elé, és sok olyan titkot is rejt, amelyről nem szól növénytani tájékoztató tábla. Ezeket deríthetjük fel február 5-én, egy vezetett séta során. Épületek, emlékművek, szobrok kerülnek most az előtérbe, amelyek eddig szerényen meghúzódva adták át a főszerepet a növényeknek, pedig bőven tudnának mesélni.

Megtudhatjuk például, hogy melyik nemesi családhoz tartozott a mai igazgatósági épület, hol található a magszoba, és mi volt benne, vagy hogy ki volt Fekete József. A program során több olyan helyiséget is meglátogathatunk, amelyek általában zárva vannak a nagyközönség előtt.  

További infók 

Deaf Radio (GR), vendég: Görbe Bögre

Deaf Radio aternatívrock-zenekar pszichedelikus és stoner elemekkel, egyenesen Athénból. Lendületes, fiatal csapat, akiknek 2017-ben megjelent, Alarm című debütáló albumát a kritikusok is jól fogadták. Budapesten 2018-ban, az Instantban mutatták be a lemezt. Idén megint ellátogatnak a fővárosba, február 5-én, és a Görbe Bögrével együtt felszántják az Auróra színpadát.

További infók 

Február 6., hétfő

Bruncholj a Deszkában, hogy jól induljon a heted!

Nem kell ahhoz hétvégén bulizni, hogy másnap farkaséhesen ébredjünk és csak a bundás kenyérre tudjunk gondolni. De nem is kell a brunch fogalmát csak a hétvégéhez kötni, hiszen egy jó villásreggeli egy nehéz hétfői napon a Deszkában, és máris megalapozzuk a jókedvű hétindítást!

További infók 

Vers-estek a Müpában: Nagy László

Nagy László a XX. századi magyar líra egyik legnagyobb hatású mestere. Nemzedékek sora indult költészetének jegyében, húszezres példányszámban kiadott újabb és újabb köteteinek megjelenése mindenkor eseményszámba ment. Népszerűsége az idővel sem csökkent, bár halála után sok méltatlan támadás érte.

Február 6-án rá emlékezhetünk a Müpa előadásán. A műsort Zalán Tibor állította össze és Rubold Ödön rendezte, Katona Kinga, Rubold Ödön, Herczegh Péter és Kovács S. József színművészek, zongorán pedig Darvas Ferenc működnek közre.  

További infók 

Február 7., kedd

Játék nem játék, <19 Form>

A mindennapi valóságot behálózó digitális világ kiegészíti és átformálja az emberek kognitív képességeit. A játékokkal való tervezés, a játékelmélet, a szimulációk és a történések valós idejű modellezése a hozzájuk kapcsolódó visszacsatolásokkal az emberi gondolkodástól elválaszthatatlanná váltak. A játék, a modellek és a világban megélt narratívák nem választhatók szét többé, a játék nem játék.

Ezt a témát járja körül a Deák17 Galériában nyíló két kiállítás is, Játék nem játék és <19 Form>címmel. Az utóbbi egy Szabadfogású Számítógépverseny olyan alkotásait és megoldásait mutatja fel, amelyek hozzájárulnak a világ újraformálásához. A két kiállítást január 14-én, egy díjátadóval egybekötött workshopon nyitják meg.  

További infók 

Dropkick Murphys (US), vendég: Pennywise (US), The Rumjacks (AUS), Jesse Ahern (US)

Eddigi legnagyobb szabású magyarországi koncertjére készül a kelta punk legnépszerűbb zenekara, a Dropkick MurphysFebruár 7-én a Barba Negra Red Stage-ben mutatják be nálunk a Turn Up That Dial című, tizedik nagylemezük dalait. Vendégként velük tart a szintén meghatározó amerikai punkzenekar, a Pennywise, Ausztráliából a The Rumjacks és a bostoni Jesse Ahern is.

További infók 

Február 8., szerda

Múzeum+: Hantai és El Greco

A Szépművészeti Múzeum nagy sikerű Múzeum+ programsorozatának fókuszában február 8-án két világhírű európai festő, Hantai Simon és El Greco művészete áll. Mindketten hosszú utat jártak be életükben és művészetükben. Utóbbi Krétáról indulva Itáliában, majd spanyol földön vált a késő reneszánsz legegyedibb mesterévé, míg a magyar származású Hantai Franciaországban bontakozott ki és lett a 20. század egyik legelismertebb művésze.

Kár lenne éhségre vagy szomjúságra hivatkozva idő előtt távozni a múzeumból, ezért a Fine Art Bistro gondoskodik a tapas- és borvariációkról. 18 órától a Fine Arts Jazz zenél, majd 19 órától a Frenák Társulat táncelőadását nézhetjük meg. Az Ókori Egyiptom kiállítás Kezet rá! programján lehetőségünk lesz egészen közelről, kézbe véve megszemlélni több ezer éves műtárgyakat, és csatlakozhatunk több tárlatvezetéshez is.

További infók 

Ha további programokat böngésznétek, ide kattintsatok!

Címkék