Lengyel András festő és tervezőgrafikus február 5-én töltötte be a 71. életévét, a mai napig aktív képzőművész. A Ludwig Múzeum előtte tisztelgő, …minden fent van a felhőben… című kiállítása Lengyel páratlanul gazdag életművét tekinti át, melyben a festményektől kezdve a fotóalapú sokszorosított grafikákon át az ún. mail art művekig minden megtalálható, és ezt a sokféleséget egyetlen tevékenység, a szemlélődés határozza meg. A február 3-án nyitott tárlat május 28-ig tekinthető meg.
A bejárat melletti falon egy idézet olvasható Lengyel Andrástól, ami az egész életművét meghatározza:
bámészkodom, tehát vagyok.
bámészkodom, tehát vagyok.
Ez a bámészkodás, vagyis szemlélődés Lengyel egész élet- és művészetfelfogását meghatározza a kezdetek óta egészen a mai napig, az életművét átfogó kiállításon még egy idei mű is helyet kapott. Az e tevékenységet a 70-es évek óta meghatározó fő motívum a felhő, ami egyszerre megfogható és megfoghatatlan, a kettő határán áll, és úgyszólván benne van a minden meg a semmi is. A legegyszerűbb és legcélravezetőbb, ha hanyatt fekszünk egy réten a fűben, és a felhőket bámulva kirajzolódik előttünk bármi, az élet minden apró mozzanata, a teljes világ.
Lengyel 1972 és 1976 között járt az akkor még főiskola Képzőre, ahol festő szakon kezdett, majd grafika szakon végzett. A diplomázás évében többedmagával megalapította a Rózsa-kört, ami a főiskolához közeli Rózsa presszóról kapta a nevét, ahol az ifjú, szárnypróbálgató művészek rendszeresen összejöttek és keresték az új utakat. Ezek egyike volt a mail art mozgalom, amibe a 70-es évek végén kapcsolódott be, illetve az általa 1982-ben alapított virtuális Felhő Múzeum, ami leginkább rányomta a bélyegét Lengyel teljes munkásságára – ez pedig a Ludwig Múzeum kiállításán is nyilvánvalóvá válik.
Ennyi felhőt, eget, napot és bolygót még nem láttunk kiállításon.
Ennyi felhőt, eget, napot és bolygót még nem láttunk kiállításon.
Persze nemcsak felhőket látni a kiállításon. 50 évnyi alkotói tevékenységbe ennél jóval több is belefér, nem beszélve arról, hogy talán a művész számára is unalmassá válhat egy idő után a sok felhőmotívum. Akkor is, ha Lengyel idetartozó munkáit végignézve mégiscsak arra jutunk, hogy egy egyszerű felhő – vagy hát ha úgy vesszük, akkor az égbolt – mennyi mindenről mesél, mennyi mindenre megihlet, mennyi gondolatot ad. De ami azon túl van, az is nagyon érdekes és izgalmas, kezdve a leselejtezett, megtalált és továbbgondolt Warhol-katalógusokkal, a könyvfestményekkel, a kígyószobrokkal vagy a természet értékeire utaló, kitalált utcatáblákkal. De még pólóterv is látható a kiállított tárgyak között.
Ha úgy vesszük, Lengyel András olyan, mint egy gyerek, és ezt természetesen nem rossz értelemben mondjuk.
Ha úgy vesszük, Lengyel András olyan, mint egy gyerek, és ezt természetesen nem rossz értelemben mondjuk.
Bámulja, szemléli a világot és annak dolgait meg tereptárgyait, majd a számára fontos elemeket kiemeli az egészből, az összképből, és a saját kénye-kedve meg a kreativitása szerint szétszedi, összerakja, átformálja. Hatalmas életmű az övé, ez a Ludwig kiállításából is kiderül, pláne hogy még mindig növekszik, stílszerűen szólva, újabb és újabb felhők teremtődnek Lengyel egén, a művész keze által. Amit pedig mi is úgy szemlélünk és bámulunk, ahogy ő a világot és benne az eget. A rét füvén hanyatt fekve, bámészkodva és rácsodálkozva az összes felhőre, amit csak befogni képes a szemlélődő tekintetünk.
