Keresés EN

Látnivalók és kultúra

Karácsonyi történetek az ünnepekre – 13+1 új mesekönyv gyerekeknek

Gyerekeknek szóló válogatásunkban idén megjelent karácsonyi könyveket, szívmelengető ünnepi történeteket, kemény fedelű lapozókat, antológiát, regényeket is válogattunk többféle korosztálynak.

Az adventi várakozásnak gyerekekkel a korcsolyázás, a karácsonyi vásárok, a fénykiállítások és a Fényflotta mellett elengedhetetlen programja az otthoni bekuckózós olvasás. Ilyenkor rengeteg jó gyerekkönyv is megjelenik, amelyek között biztosan találunk majd olyan felejthetetlen kedvenceket, amelyek minden évben előkerülnek majd a polcok mélyéről. Piciknek, kicsiknek, iskolásoknak hoztunk néhány új, ünnepi tematikájú mesekönyvet, de felnőttként is imádtuk az alábbi köteteket, mert nemcsak a mesék varázslatosak, hanem az illusztrációk miatt is jó kézbe venni őket.

1. Nyúl Péter – Karácsonyi csillag (Manó Könyvek)

Az elmúlt években több kötet is megjelent Beatrix Potter mesekönyveiből az összes mesét tartalmazó, vaskos kötettől az évszakokról szóló könyvön át a kisebbeknek szánt húsvéti lapozókig. A Szabó T. Anna fordításában megjelent kemény fedeles lapozót már a legkisebbek is kézbe vehetik. A meséből pedig kiderül, hogy vajon megkapják-e a kisnyuszik, amit karácsonyra kívántak. 1 éves kortól ajánlott.

2. Lucy Brownridge: A cicacsalád karácsonya (Manó Könyvek)

Ez a nagyalakú, kemény fedeles lapozó a 2–4 éves korosztály kedvence lesz. A kis ablakok mögött megannyi izgalmas és vicces dolog rejtőzik. A cicacsaláddal számolhatunk vissza karácsonyig, és 140 ablakocska mögé kukkanthatunk be. Ki bújt el a konyhaszekrényben? A fiókokat kihúztad már? Segítünk a kiscicáknak megsütni az ünnepi finomságokat? Egy havas séta során pedig beleshetünk az összes, ünnepre készülődő család ablakán, miközben karácsonyi dalokat énekelhetünk. Mire a könyv végére érünk, az is kiderül, mit rejtenek a kis ajándékos dobozkák. 2 éves kortól ajánlott.

3. Pásztohy Panka: Pitypang és a Diótörő (Pagony Kiadó)

Pitypang és Lili-sorozat legújabb kötetében Lili és Lotti, a két tesó nagyon várják a karácsonyestét, de az idő most sokkal lassabban telik, mint máskor. Szerencsére anya tud egy jó mesét ‒ miközben készül a diós bejgli, megelevenedik Diótörő herceg története is. Lehet, hogy a karácsonyfa alatt is viszontláthatjuk a kis fabábut? A történetet és a rajzokat is Pásztohy Panka készítette. 2–5 éveseknek ajánlott.

4. Vadadi Adrienn: Kicsimackó karácsonya (Pagony Kiadó)

 

Kismackóval kalandozhattunk már a Balatonon, és született kistesója is, idén pedig megjelent az a mesekönyv is, amelyben kedvenc mackócsaládunk készülődik az ünnepekre. Mackómama és Mackópapa adventi naptárat készít, a mackócsizmákba ajándékot rejt a Mikulás, Málnamaci és Kicsimackó mézeskalácsot sütnek, és a nagymama is átjön, hogy a kincseiből ajándékokat fabrikáljanak Kicsimackóval. Végül a kisharang felkelti a téli álomból a mackókat, hogy álmosan és boldogan megünnepeljék a karácsonyt. Vadadi Adrienn ovisoknak szóló téli meséit Egri Mónika szívmelengető rajzai illusztrálják. 2–5 éveseknek ajánlott.

5. József Attila: Betlehemi királyok (Móra Kiadó)

„Istenfia, jónapot, jónapot! Nem vagyunk mi vén papok. Úgy hallottuk, megszülettél, szegények királya lettél.” – József Attila klasszikus karácsonyi verse Tuza Edit rajzaival jelent meg újra. A kemény fedeles leporellót már a kicsik is bátran lapozgathatják, a QR-kód beolvasásával pedig a Kaláka feldolgozásában megszólal a dal is. 3 éves kortól.

6. Simonfalvi Ancsa: Ali király vacsorája (Pagony Kiadó)

Ali király birodalmában soha senki nem főz, mert tudják, hogy a legfinomabb fogásokat maga a király készíti. Sőt, van egy varázserejű merőkanala, aminek köszönhetően sosem fogy el az étel addig, amíg minden alattvaló jól nem lakik. De éppen karácsony előtt szörnyű dolog történik, mivel valaki ellopja a merőkanalat! A király két unokája és a főkirályi királyi corgi felkeresi a remetét, a jetit, a sárkányt és a Lápi Rittyót is. Vajon melyiküknél lesz a varázslatos merőkanál, és sikerül-e megmenteni a karácsonyi vacsorát? A könyvet Agócs Írisz szuper illusztrációi teszik még varázslatosabbá. 3–6 éveseknek ajánlott.

7. Emma Thompson: Jim varázslatos karácsonya (Pagony Kiadó)

Az Oscar-díjas Emma Thompson zseniális és ízig-vérig angol meséjét Axel Scheffler illusztrátor ugyancsak angolosan humoros és aranyos rajzai díszítik, ráadásul őt már nem kell bemutatni a magyar gyerekeknek sem, hiszen olyan mesekönyvek születtek meg a keze alatt, mint a Graffaló vagy a Pipp és Polli-sorozat. A kötet már november végi megjelenésekor a Pagony Kiadó eladási listájának első helyére került, és már a második kiadása is megjelent. Jim egy múzeumi kutya, aki gazdájával, a múzeumigazgatóval sétálgat naphosszat a múzeumban, és leveleket szállít ide-oda, munka után pedig olvasgat, de sajnos egyre rosszabbul lát… Jim kézbesít Viktória királynőnek egy karácsonyi képeslapot, aki el van bűvölve a laptól és Jimtől is. Ráadásul a kutyus a palotában talál valamit, amiről nem is remélte, hogy létezik: egy fél szemüveget… 3–6 éveseknek ajánlott.

8. Molnár Krisztina Rita: Az angyal meséje (Cerkabella Kiadó)

Az angyalok valójában mind postások, csak nincs zöld egyenruhájuk meg bőrtáskájuk. De mindig üzeneteket hoznak, pont, mintha postások lennének. Csak nem mindig leírva. Lehet ez egy balzsamos dallam, a frissen sült kenyér illata vagy egy magányos hinta az óvoda udvarán, a hűsítő árnyék a nyári melegben. Molnár Krisztina Rita az örömről mesél, arról, hogy nem vagyunk egyedül, amit Szimonidesz Hajnalka gyönyörű rajzai tesznek még ünnepibbé. A könyvön található QR-kód beolvasásával a mesét meg is hallgathatjuk a szerző előadásában. 3 éves kortól, felnőtteknek is.

9. Gáncs Kristóf: Lajos kutya szánkózik (Libertine Kiadó)

Gáncs Kristóf, a Magyar Ökomenikus Szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója, 2 kisgyerek édesapja gyerekkori kiskutyájáról mintázta meg mesehősét, Lajos kutyát. A három testvér és a tacskó ünnepi és téli kalandjait Bertóthy Ágnes rajzai varázsolják teljessé. Az előző két kötetet, a Lajos kutya megérkezik és a Lajos kutya buszra száll című könyvek mulatságos történeteit is nagyon szerettük. Nemrég jártunk a sorozat kiadójánál, a Libertine Könyvesboltban, amelyről itt írtunk részletesebben. 4 éves kortól ajánlott.

10. Finy Petra: Almáspite (21. Század Kiadó)

A gazdagon, Bogdán Viki kedves rajzaival illusztrált kötet nagy ovistól a nagyszülőkig több generációt szólít meg egyszerre, és azt üzeni, szánjunk időt a családra, legyen igazi ünnep, amikor együtt vagyunk, és mi lehetne ennél jobb üzenet kicsiknek és nagyoknak az ünnepekre? 5 éves kortól ajánlott.

 

11. Alex T. Smith: A Grumpusz és gátlástalanul galád karácsonyi terve (Manó Könyvek)

A nagy sikerű Claude-sorozat és A kisegér, aki… könyvek alkotója most fantasztikus, ünnepi hangulatú karácsonyi kalandra hívja az olvasókat főhősével, egy rettentően morgós alakkal. A krampusz és a Grincs alakja ihlették ezt a szívmelengető történetet, amely a karácsony valódi értelméről szól, és ellenállhatatlan, színes illusztrációi teszik igazán ünnepi olvasmánnyá. Az aranyozott borító és a szerző gyönyörű illusztrációi igazi ünnepi hangulatot adnak a könyvnek, amely tökéletes karácsonyi ajándék, és alighanem olyan karácsonyi klasszikussá válik, amelyet évről évre szívesen veszünk majd újra kézbe. 5 éves kortól ajánlott.

12. Marék Veronika: A karácsonyi felhő (Móra Kiadó)

„Figyelem, figyelem! Különleges riasztás! A 458-as ajándékosztó karácsonyi felhőt veszély fenyegeti! Ha Franciska és kezdő angyalcsapata nem végez elsőként, a 458-as hamarosan esőfelhővé lesz minősítve. A felhőn alighanem egy krampuszcsapat is tartózkodik, akik megpróbálnak borsot törni az angyalok orra alá.” – Marék Veronika Boribon- és KippKopp-meséin tényleg generációk nőttek fel. Ezúttal egy igazi karácsonyi történettel jelentkezett, melynek illusztrációit Szabó-Nyulász Melinda készítette. 6 éves kortól ajánlott.

 

13. Ben Miller: Egy karácsonyi manó naplója (Móra Kiadó)

Ben Miller, a Paddington 2. és a Bridgerton család színészének már két mesekönyve is megjelent, Amikor megmentettem a karácsonyt és a Hogyan lettem mesehős? címmel. Ezúttal pedig egy igazi karácsonyi manó naplójába tekinthetünk bele. A könyv naplószerű, sok rajzzal, kevés szöveggel, így a kiskamaszoknak is biztos lesz kedvük elolvasni a téli szünetben. A történet főhőse Tógi, aki egész életében arra vágyott, hogy karácsonyi manó lehessen, de azt nem sejtette, milyen bonyolult dolog a játékkészítés – főleg, ha közben rengeteg kalamajkába is keveredik. 9 éves kortól ajánlott.

+1: Elfelejtett lények boltja hangoskönyv (Cerkabella Kiadó)

A nagy sikerű ünnepváró mesegyűjteményt Pokorny Lia és Vecsei H. Miklós előadásában hallgathatjuk meg. Az elfelejtett lények boltja csupa varázslat: téli titkok és illatok, sürgés-forgás, neszezés. Mézeskalácssütés, hópehelybámulás közben is ideális program. A Cerkabellánál emellett megjelent még egy antológia is, könyv formájában Puhapehely címmel, amiben 13 különleges téli mesét találunk 13 remek szerzőtől (Adamik Zsolt, Boldizsár Ildikó, Dániel András, Kertész Erzsi, Kiss Judit Ágnes, Kiss Noémi, Lackfi János, Majoros Nóra, Maksai Kinga, Mészöly Ágnes, Molnár T. Eszter, Somfai Anna, Várfalvy Emőke), Hanga Réka pompás illusztrációival.

Cimkék

Neked ajánlott

A