Az év első hónapjának utolsó hete mindig ad egy reménysugarat, hogy egyre közelebb vagyunk a tavaszhoz, de azért erre még kicsit várni kell. Addig is január 26. és február 1. között szuper programokkal feledtetjük el veletek, hogy még mindig nyakunkon a tél! Ráadásul valahol csak most kezdődik az új év, amihez ti is becsatlakozhattok, ha már január végén egy újrakezdésre vágytok: a Kínai Újévi Fesztivállal erre kaptok is esélyt a hétvégén. Ingyenes programok mindig jól jönnek a hó végén, így azzal is készültünk nektek. Ellátogathattok például az újra muzsikáló margitszigeti Zenélő kúthoz, de az elhagyott cinkotai öreg temetőbe barangolni sem utolsó program, hogy kicsit összegezzétek napjaitokat.

Január 26., csütörtök

Vetítések a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából

Az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadulásának napja, január 27-e a holokauszt nemzetközi emléknapja, amelyhez kötődően az Urániában több filmmel is emlékezhetünk az áldozatokra.

Január 26-án, csütörtökön, Török Ferenc 1945 című, berlini közönségdíjas filmjét nézhetjük meg, amely egy magyar faluban játszódik a II. világháború befejezése utáni hónapokban. Az emléknapon, 27-én Tóth Barnabás alkotása, az Akik maradtak című játékfilm lesz látható, amely két, családját veszett ember, egy özvegyen maradt orvos és egy tizenéves lány megható kapcsolatát meséli el a háborút követő években. Másnap, Ari Folman lenyűgöző erejű, sajátos látványvilágú animációja, a Hol van Anne Frank? látható, amelynek fiktív történetében Anne Frank egy képzeletbeli barátnője, Kitty varázslatos módon életre kel a ma múzeumként működő Anne Frank-házban, és a történtekről mit sem tudva, Anne keresésére indul.

További infók 

Verkstaden pop-up a NOS-ban

Január 26-ától néhány napra beköltözik a Verkstaden NOS-ba. Ennél jobb kombináció nem is igazán juthatna eszünkbe: lesz zene, kis étel-ital, a szokásos NOS vintage és design cuccok, na meg persze szuper sapkák, dzsekik, a Verkstaden kollekció színe-java.  

További infók 

Artur (HU), Hause Plants (PT)

Artur a messzi dél pusztasága felől érkezik, egy ízig-vérig szegedi zenekar, mely jelenlegi formájában 2015 óta létezik. Két kislemez és egy live EP után 2020-ban jelent meg első nagylemezük Mindenki menekül címmel, 2022 márciusában követte ezt a második is, A bölcsesség hegye címmel.

A január 26-ai koncert másik meghívottja a 2020-ban alakult Hause Plants lesz, ami az éjszakai klubokba, bárokba járással, élőzenével és indie rock bandákkal tinédzserkorban eltöltött évek eredménye. Ennek a korszaknak meghatározó zenéjén túl, a banda inspirációja több kortárs művésztől származik, akik, ahogy saját maguk is, újraértelmezik a gitárzenét a 21. században, mint Nilüfer Yanya, Tomberlin, Wet Leg, Turnstile és The Garden.  

További infók

Január 27., péntek

Kollár-Klemencz László: Öreg Banda – zenés irodalmi est vacsorával

Különleges vacsorán vehetünk részt január 27-én a Szuterén Gasztrótérben, ahol az ízek kavalkádja mellett irodalom, zene és színház is keveredni fog. Az estet Kollár-Klemencz László előadása indítja, aki a 2021-ben megjelent első regényéből állított össze zenei műsort. Az Öreg Banda egy történet a múlt századokról, egy sváb faluról és annak közösségéről, akik életében a zene a megmaradást jelentette. Az előadás után egy ötfogásos vacsora következik, amit a Sziegl Pince borai kísérnek.

További infók

Bartha Máté: ANIMA MUNDI – tárlatvezetés és finisszázs

Bartha Márk elektronikus zenész, zeneszerző, rádiós műsorkészítő, sound designer és performer. Alkalmazott zeneszerzőként számos színházi- és táncprodukcióban, valamint filmben dolgozott itthon és külföldön egyaránt. Alkotóművészi érdeklődése szerteágazó; kísérleti zenei projektjeinek egy visszatérő motívuma a vokális improvizáció és az elektronikus zene kapcsolatának kutatása, emellett saját elektronikus zenei kompozícióinak élő audiovizuális interpretációjával is foglalkozik, műsorkészítő egy független budapesti rádióban, és Lohuma név alatt DJ/producerként tevékenykedik.

Ha még nem láttuk a TOBE Galériában lévő ANIMA MUNDI önálló kiállítását, 27-én megtekinthetjük, illetve a finisszázson a kiállító művész zenei performansszal készül, mely a képekre reflektál, és az ahhoz készült hanginstallációk rejtett motívumait bontja ki élőben. 

További infók 

Jégvarázs Napok

Gyerekeknek és szüleiknek lehet részük egy varázslatos hétvégében a Jégvarázs tematikájára építve. Január 27. és 29. között a mesefilm szereplőit süteményekké varázsolják a cukrászok a belvárosi SUGAR! shop-ban: lesznek Elzás és Annás minitorták, Cristoff egy óriás jégkockán, Sven magnum formában, de Olaf is kétféle formában.  

További infók 

Január 28., szombat

Gardrób Közösségi Vásár

Január utolsó szombatján az ELTE Gömb Aulában bocsáthatjuk áruba a gardrób mélyére száműzött ruháinkat, vagy általunk készített termékeket. Ha csak nézelődni mennénk, azt is megtehetjük, könnyen lehet, hogy ami másnak megunt, sosem használt ruha, az nekünk egy kedvencünk lesz.

További infók 

Kínai Újévi Fesztivál 2023 

Kulturális és gasztronómiai eseményekkel köszönthetjük a Kínai Újévet, a Nyúl évét Budapesten. Január 28. és 29. között a Chinatown zsongással és finom illatokkal telik meg: lesznek ünnepi ételek, teaszertartás, kínai orvosi vizsgálat és különböző kézműves programok is. Megnézhetünk tradicionális táncokat, népviseletes felvonulást, és ha a finom falatok mellett a kínai hagyományokba is belekóstolnánk, részt vehetünk kalligráfia és festészet foglalkozásokon, vagy készíthetünk jiaozit (kínai töltött tésztabatyut). 

További infók 

Péterfy Bori & Love Band

tavalyi év könyvslágere volt a Péterfy Boriról szóló kötet, és talán ez az összegzős hozzáállás hozta azt, hogy a zenekar meg idén teszi ugyanezt: új koncertsorozatuk időrendi sorrendben végigveszi az eddig megjelent összes nagylemezt. A januári koncerten mindjárt a cím nélküli, bemutatkozó album dalait játsszák végig, az első daltól az utolsóig, majd egy best of mix túrával vezetik le a bulit.

További infók 

Január 29., vasárnap

 Lucian Freud: Önarckép – Exhibition on Screen

A londoni Királyi Művészeti Akadémia a bostoni Szépművészeti Múzeummal együttműködve első alkalommal gyűjtötte össze és mutatta be 2019-ben Lucian Freud önarcképeit. A kiállítás több mint 50 festményt, nyomtatványt és rajzot vonultatott fel a kortárs brit művészet 2011-ben elhunyt mesterétől, Sigmund Freud unokájától.

Napjaink világhírű festője azok közé a XX. századi művészek közé tartozott, akik évtizedeken át következetesen irányították figyelmüket újból és újból önmagukra, s folyamatosan rögzítették önképük változásait. A kiállításról készült filmet január végétől már megnézhetjük az Exhibition on Screen sorozat keretein belül.

További infók 

Gőzgombóc nap a Majorban

gőzgombócot nem lehet nem szeretni. Ebből kiindulva szentelnek egy teljes napot ennek az édességnek a budaörsi Majorban, január utolsó vasárnapján. Hüttehangulatra, szilvalekváros és nutellás gombócokra számíthatunk.  

További infók 

Január 30., hétfő

Nézd meg az újra muzsikáló margitszigeti Zenélő kutat!

Több év után ismét hallhatjuk a kútnál a századfordulós muzsikát, és az építmény tetején lévő Neptun-szobor is újra körbeforog. A kútban hangszórókat rejtettek el, amelyekből minden órában a századfordulóra jellemző zene szól. Ha fel szeretnénk dobni a hétfőnket, akkor ide kimozdulni ér!

További infók 

Január 31., kedd

Katatonia (SE), Sólstafir (IS)

A 30 éves Katatonia 2020-ban megjelent albumáról is hoz majd eddig élőben sosem hallott dalokat január 31-én az Akváriumba, a Fekete Zaj Fesztivál szervezésében. Ha ez nem lenne elég, a különleges, Twilight Burials elnevezésű turnén a szintén tekintélyes életművel rendelkező, izlandi Sólstafir is csatlakozik hozzájuk. A két melankolikus veterán csapat összefogása tehát a világ legtermészetesebb együttállásának tűnik, aminek mi is szem- és fültanúi lehetünk.  

További infók 

Mitzi a Világ körül – harmadik rész: Palermo

Mitzi egy számunkra is titokzatos, modern, nagyvilági nő. Állandóan utazik, megfordul a világ minden nagyvárosában, és a gasztronómia még a szerelemnél is jobban foglalkoztatja. Utazásai során minden egyes városból hazatér egy recepttel. Diplomaták nagymamáinak féltve őrzött kincsei, a város legjobb éttermének büszkesége, vagy egyszerűen az adott ország nemzeti étele – mindig más fogja meg a képzeletét, de mindig csak egy receptet választ. Január 31-én, kedden Palermo ízeibe kóstolhatunk bele a MITZI-ben.

További infók

Február 1., szerda

Látogass el az öreg cinkotai temetőbe!

Cinkota egykor önálló település volt, ma a XVI. kerülethez tartozik, Ilonatelep pedig Cinkota része. Az itt található, Árpád-kori alapokra épült evangélikus templom mellett egy sűrű és vadregényes, gótikusan romantikus kiserdő áll, és kívülről, az utcáról nem is látható, hogy mit rejt a mélye: egy rég elhagyott temető romjait, ahol híres és hírhedt holtak nyugszanak a földben, a sírokat pedig már sűrűn benőtte az aljnövényzet meg a borostyán. Különleges hangulata miatt érdemes sétálni egyet benne, például egy szürke, ködös szerdai délután!

További infók 

Címkék