A Buda Szóda a II. kerület helyben gyártott, a Fény Utcai Piacon palackozott szikvize.

A Buda Szódát azért hozták létre, hogy saját, kerületi szikvízzel lehessen kiváltani az eldobható műanyagpalackos ásványvizek egy részét, hiszen a Buda Szóda palackjai többször felhasználhatók, újratölthetők, vagyis a szódafogyasztás újabb lépés a fenntarthatóság felé.

A víz ötkomponensű szűrőn áthaladva kerül a saját hűtéssel ellátott palacktöltő készülékbe, majd a tisztított palackokba. A folyamat ráadásul követhető, hiszen amolyan látványtöltőként is működik a Buda Szóda, ahol végignézhető a töltési folyamat, és megismerhetjük, hogyan működik a régen oly népszerű szódás üzem. A Buda Szódát a II. kerületi önkormányzat tulajdonában lévő Fény Utcai Piac Kft. üzemelteti a piac első emeletén, eleinte csütörtökön, pénteken és szombaton 8-tól 14 óráig lesz nyitva.

Tervezik cserepontok létrehozását a kerületben, többek között a Marczibányi Téri Művelődési Központban, a Klebelsberg Kultúrkúriában, a Gyarmati Dezső Uszodában, illetve a közelben elektromos kerékpárral történő kiszállítást is igyekeznek lehetővé tenni. A Buda Szóda eleinte 1,5 literes palackokban érhető el. Ennek töltése 110 forint, a palack betétdíja pedig 560 forint.

A kerület várja éttermek, rendezvényszervezők jelentkezését is, akik szívesen vásárolnának Buda Szódát, akár 1,5 literes kiszerelésben, akár reprezentatívabb, 0,9 literes palackban. A piacon bárki megnézheti az üzemet és megkóstolhatja a szódát.

Címkék