Ahogy megzizzennek az első őszi falevelek és beköszönt a hideg, úgy vágyunk egyre jobban behúzódni a kellemes, kuckós és barátságos helyekre. A VII. kerületben található, franciás hangulatú Béchamel pont ilyen, ahol a brunchrajongók akár délután 4-ig is reggelizhetnek. A megszokott finomságok mellett pedig számos izgalmas fogást próbálhatunk ki a megújult étlapról.

Az őszi-téli időszak az igazi brunchszezon Budapesten. A nyári hónapokkal ellentétben ilyenkor elkerülhetjük a turisták tömegeit, és tolongás nélkül ülhetünk be a kedvenc helyeinkre. A VII. kerületi Akácfa utcában található Béchamel erre az időszakra időzítette étlapjának megújítását, ami a klasszikus fogások megtartása mellett azt jelenti, hogy szeptember közepétől többek között pulled pork Benedict, rókagombás omlett és saksuka is rendelhető az étlapról.

Természetesen a régi kedvenceinket is megtaláljuk a fogások között: a pirított kalácson tálalt klasszikus és spenótos Benedictet, valamint az ízletes Croque Madame-ot, a Béchamel angol reggelije pedig a szigetországban elfogyasztott brunchokat idézi.

Ha szeretnénk elkerülni a zsúfoltságot, akkor érkezzünk inkább hétköznap, ha pedig hétvégén mennénk bruncholni, akkor a reggeli és a kora délutáni időszakot részesítsük előnyben. Reggel 10-ig és 13 óra után könnyedén találhatunk asztalt náluk, sőt, a konyha a hét összes napján reggel 8-tól délután 4-ig nyitva tart, így semmi akadálya, hogy a Béchamelben egész nap élvezhessük a reggeli fogásokat.

Címkék

Elérhetőségek

Béchamel 1072 Budapest, Akácfa utca 36. Facebook-oldal