A felújítás miatt 2017 óta zárva tartó, idén 150 éves Iparművészeti Múzeum átmenetileg megnyitja kapuit az Opus 735 című kiállítás miatt, ami a II. világháború végjátékában megsérült és megjavíthatatlan Esterházy-műkincsek közül válogat. A kiállítás szeptember végéig tekinthető meg.
A kiállítás rövid címe az, hogy Opus 735, mégpedig azért, mert az intézmény eddigi 150 éve alatt ez a múzeum 735. kiállítása, ami őrületesen nagy szám. A hosszabb címe a tárlatnak az, hogy Opus 735 – A háború nyomai az Esterházy hercegi kincstár műtárgyain, és a II. világháborúban súlyosan megsérült, felbecsülhetetlen értékű műkincsgyűjtemény megjavíthatatlan darabjai közül válogat. A kiállítás szeptember 25-ig tekinthető meg, de csak előzetes bejelentkezés után, minden héten csütörtökön, pénteken és szombaton, a csoportokat pedig óránként engedik be délelőtt 10 és este 20 óra között. Fontos tudnivaló még, hogy a múzeumba ezúttal nem a főbejáraton, hanem a Hőgyes Endre utca felől, az Iparművészeti Múzeum udvarán keresztül lehet bejutni.
A kiállításon 60 műtárgy tekinthető meg, és van köztük minden: fegyverek, dísznyergek, mindenféle használati tárgy, köztük evőeszközök, dísztárgyak, serlegek és kupák meg egy oszlopos asztali óra is. Persze legyünk egészen pontosak: az eredeti tárgyak megmaradt darabjai láthatók a tárlaton, ugyanis ezek az Esterházy-gyűjtemény azon darabjai, melyeket a restaurátorok már nem tudtak helyrehozni és megjavítani. Az egykori szépségük azonban még így, ebben a roncsolt állapotukban is nyilvánvaló. És éppen ezért nagyon szomorú végignézni a kiállítást, mert a háborúk értelmetlen és barbár pusztítását is nagyon jól érzékelteti.
Az Esterházy család a 16. századtól kezdett felemelkedni, miközben évszázadról évszázadra gyarapodott a műkincsgyűjteményük. Ennek darabjait eleinte ajándékként vagy hozományként szerezték be, aztán később, a török legyőzését követően hadizsákmányként, és ezzel párhuzamosan a tudatos művészetpártolási tevékenység is megjelent a műkincsgyűjtés okaként. Esterházy Miklós 1626-ban szerezte meg a család számára a fraknói várat (ami napjainkban Ausztriában található), ami tökéletesen alkalmas volt arra, hogy az egyre értékesebb gyűjtemények védelméül és otthonául szolgáljon, ugyanis ez a vár kifejezetten korszerű és biztonságos építménynek számított akkoriban.
A következő fontos lépés Esterházy Pál 1695-ös döntése és jogi lépése volt, ami a gyűjteményt családi hitbizományba vette, ami védelmet nyújtott a felbecsülhetetlen értékeknek, mert ezzel a kollekciót nem lehetett felosztani, megbontani, széthordani. Ennek köszönhető, hogy a gyűjtemény évszázadokon át egyben és megmaradt. Az első vészhelyzet az I. világháború utáni zavaros időkben történt: a Tanácsköztársaság kormánya mindent, így a fraknói gyűjteményt is államosította, majd az egészet az Iparművészeti Múzeumba szállíttatta. Az akkori igazgató, Végh Gyula úgy ítélte meg, hogy az a leghelyesebb, ha az egészet biztonságosan elzárja, így saját szolgálati lakása alagsorában rejtette el a gyűjteményt. A tárolóhelyiség ablakait befalaztatta, a műkincseket pedig korszerű páncélszekrényekbe zárta.
A Tanácsköztársaság bukása után az Esterházy család úgy döntött, hálából a múzeumban hagyja a gyűjteményt, ahol 1920. április 20-án meg is nyílt az Esterházy-kincseket bemutató kiállítás, ami aztán egészen 1942-ig várta az érdeklődőket. Amikor 1944 végén a front egyre közeledett Budapest felé, a család úgy határozott, hogy a gyűjteményt a Várba szállítsák, a Tárnok utcai Esterházy-palotába, mert úgy ítélte meg, hogy ott lesznek a legnagyobb biztonságban. Sajnos nem így történt. Az épületet 1945 januárjában súlyos bombatalálat érte. A gyűjtemény ezt követően 3 évig pihent a föld alatt.
Esterházy Pál 1948 decemberében tett bejelentést az Iparművészeti Múzeumban a Tárnok utcai romok alatt található, felbecsülhetetlen értékű gyűjteményről, amit ki is ástak és visszaszállítottak az Iparművészeti Múzeumba. Állami tulajdonba vették és elkezdték leltárba venni. A műkincsek egy elég nagy része megsérült, így kezdetét vette egy 70 éven át tartó restaurálási folyamat, majd időről időre be is mutatták a nagyközönség előtt a megmentett darabokat, és természetesen az épségben maradtakat is.
A közelmúltban megnyitott és szeptember végéig megtekinthető kiállítás az Esterházy-kincstár azon darabjaiból válogat, amiket nem sikerült kijavítani. Ez azért is különösen fájdalmas, mert a műkincsek némelyikének roncsain is látszik, mennyire szép tárgy volt még épségében, és a nagy részükről annak idején fotó is készült, és ezek is megtekinthetők a tárlat részeként. Szinte összefacsarodik az ember szíve, amikor ránéz a képekre, majd a roncsokra. Hasonlóképpen érez akkor is, amikor azokat a helyszíni fotókat nézi, amik a kincstár háborús romok alól való kiásása során készültek.
Öröm az ürömben, hogy a kiállítás végén egy gigantikus, fotóalapú idővonal mutatja be a 70 évnyi restaurálási munka folyamatát. Ezeken a képeken pedig látható az a szinte emberfeletti munka, amit hosszú évtizedeken át a hazai restaurátorszakma véghez vitt. Látjuk, hogy miből, mit és hogyan varázsoltak újjá. Persze mindez nem enyhíti a szomorúságot, amit a kiállítás torzói láttán érzünk, mégis azt sugallja: nincs az a háborús pusztítás, amiből ne lehetne felállni, amit ne lehetne helyrehozni, még akkor is, ha maradnak vissza sajnálatos veszteségeink.
