A Ludwig Múzeum sorra rendezi meg az izgalmas és kihívásokkal teli kiállításokat, az Előhívás című tárlat sem egy könnyű, ám annál fontosabb témához nyúl hozzá. Miként lehet a művészet eszközeivel feldolgozni a történelmi és személyes traumákat? Hogyan változott az elmúlt évtizedekben a művész részvétele ebben a folyamatban? Miként lehet aktív eszközként használni a művészetet a feldolgozás során? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ a kiállítás, ahol hazai, valamint külföldi kortárs képzőművészek alkotásai között refelktálhatunk – nemcsak a művekre, de saját környezetünkre és belső világunkra is.
Az Előhívás/Emplotment kiállítás célja, hogy az alkotásokon keresztül egy olyan lehetséges értelmezési keretet adjon, amely által mélyebben el tudunk merülni az aktuális, társadalmi szinten is megrendítő folyamatok megértésében, illetve az alkotókat mozgató alapállások vizsgálatában. A kiállítás elsősorban egy platform, amely nem a traumatikus élmények és a tragikus események ábrázolására törekvő műveket mutat be, hanem olyan alkotói folyamatokat helyez fókuszba, amelyek a művészetet a feldolgozás egyik lehetséges aktív eszközeként használják.
A kiállításon bemutatott munkák számtalan olyan kérdést, témát érintenek, amelyek többek között társadalmi tabukhoz, negatív életeseményekhez, félelmekhez, transzgenerációs örökséghez és megküzdési stratégiákhoz kötődnek. A tárlat a trauma fogalmát átjárhatóvá teszi, hogy helyet kapjanak a sokszor kevéssé látható, de mélyen gyökerező kérdések is.
A válogatás húsz művészt, művészcsoportot és művészpárost mutat be tizenhárom országból. Az európai alkotók mellett olyan, a hazai közegben ritkán bemutatott színterekből is beemel munkákat, mint például Kuba, Mianmár és Chile.
A kiállítás nem tekinthető egy lezárt történetnek, hanem szeretné bevonni a nézőt is a folyamatba – ezt segíti elő a kapcsolódó, az Előhívás ideje alatt folyamatosan bővülő microsite is.
