Van egy soha nem alvó miniváros, hogy mi zavartalanul utazhassunk – A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér titkos részei

Induljunk üzleti útra, nyaralni vagy egy távol élő családtagot meglátogatni, kevésszer gondolunk bele abba, hogy mennyi apró folyamatot kell összehangolni a repülőtéren ahhoz, hogy zökkenőmentesen utazhassunk. Amíg mi a terminálon a járatunkra várva vásárolgatunk vagy nézelődünk, netán iszunk egy jó kávét, addig a háttérben jókora logisztikai rendszer és sok ember összehangolt munkája szükséges ahhoz, hogy simán eljuthassunk az úti célunkig szállító járathoz. Ellátogattunk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, és betekintést nyertünk ezekbe a folyamatokba, miközben olyan, az utasok elől elzárt részekre is belestünk, ahova amúgy tilos a bejárás.

Megérkezünk

A legtöbbünk számára a repülőtérre való megérkezés azzal veszi kezdetét, hogy csomagjainkkal átlépünk egy forgóajtón és felnézünk a járatinformációs táblára. Azt azonban jóval kevesebben tudjuk, hogy a táblán látható adatok pontossága egy tizenkét órás műszakokban dolgozó, 5 fős csapatnak, a repülőtéri üzemirányításnak köszönhető. Az üzemirányító központ a 2A Terminálban helyezkedik el, fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tartalékhelyiség is van belőle az irányítótoronyban. Működésük sosem állhat le, hiszen ők felelnek a repülőtér erőforrásainak kiosztásáért, attól kezdődően, hogy melyik gép pontosan hova érkezik, a check in pultokon át, a kapuk, a poggyászkiadó szalagok működéséig és a különböző járatokhoz rendeléséig.

A feladatok rendkívül összehangolt munkát követelnek meg a csapattól. Míg mi, laikusok csak különböző színű és méretű nyilakat látunk a számítógépeken, addig az itt dolgozók kis és nagy repülőgépeket, utasszámokat, érkezési és indulási helyeket is ki tudnak olvasni ezek színéből, alakjából. A rendszer nagyon komplex, figyelembe kell venni nemcsak az utasok számát, hanem például a különböző országokból érkezőkre vonatkozó eltérő határátlépési szabályokat is. Fő a biztonság, ezért máshova érkezünk, ha a schengeni övezetből jövünk, mint amikor a régión kívülről.   

Az üzemirányításnál, hatalmas monitorok előtt, más-más kolléga rögzíti a beérkező adatokat, kezeli a repülőgépeket, és szintén máshoz érkeznek a kapukkal és rakodási pozíciókkal kapcsolatos információk. Mindez rendkívül egyszerű lenne, ha nem kéne annyiféle tényezőt tekintetbe venni, például a pályák szennyeződését vagy az időjárási viszonyokat is. A rendszer, amiben az üzemirányításon dolgoznak, az AODB. Ez küldi a szükséges adatokat a reptéren zajló munkafolyamatok helyszínére. Tehát ameddig mi fölnézünk a  járatinformációs táblára, a háttérben öt ember figyel nagyjából 15 monitort és rakja össze az ehhez szükséges adatokat.

Csomagjaink útja

Érkezés után többnyire elindulunk feladni csomagjainkat. Erre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren többféle lehetőségünk is nyílik. Választhatjuk a csomagfeladás hagyományos módját. Ezt talán ismerjük: adategyeztetés és mérés után csomagjaink eltűnnek a futószalagon. Ha viszont gyorsan, sorban állás és kontaktus nélkül szeretnénk bőröndünket leadni, akkor ezt az önkiszolgáló poggyászfeladó rendszer segítségével tehetjük meg. 

Nagyon fontos, hogy bőröndjeinket helyesen címkézzük föl, ugyanis a szállításukkal megbízott cégek munkatársai ennek alapján összegzik az információt. Ez pedig nem egyszerű, hiszen azután, hogy a poggyász eltűnik a szemünk elől,  egy közel 2 kilométer hosszú szalagrendszerre kerül, majd pedig a hatalmas osztályozóba, ahol a földi kiszolgáló cégek megkezdik a szortírozást és az ellenőrzést, kézi leolvasó segítségével a címkéken szereplő vonalkód alapján.. A túlméretes csomagok szállítására pedig külön lift szolgál, hiszen ezek könnyen elakadhatnának a poggyászszortírozóig vezető átadóban.

A szortírozó hatalmas szalagrendszere leginkább egy steampunk film díszletére hasonlít, de nyilván jóval okosabb és összetettebb annál. A megfelelő címke azért is fontos, mert a szalagok fölött elhelyezett kamerák ennek segítségével szükség esetén nemcsak azt látják, hogy az adott csomag melyik járatról érkezik vagy melyikre kerül, hanem azt is, ha például az egyik poggyász a kelleténél hosszabb ideig kering, így a gazdátlan táskákat később könnyebb azonosítani és a következő járattal a tulajdonos után küldeni.

Biztonsági ellenőrzés és indulás

Mialatt poggyászaink tőlünk külön folytatják az utazást, mi is átjutunk a biztonsági ellenőrzésen. Fontos, hogy egyszerre maximum tíz darab, 100 ml-nél nem nagyobb kiszerelésű folyadék lehet nálunk, átlátszó, zárható műanyag tasakban. A laptopot és a kisebb műszaki eszközöket viszont a korábbiaktól eltérően már nem kell kivenni a kézitáskából, amit speciális, röntgensugaras gép segítségével ellenőriznek. A kézipoggyászban nem szállítható tárgyak közül a 100 ml-nél nagyobb folyadékokat külön kukába, míg a légiközlekedésre veszélyes tárgyakat, például nagyobb késeket és ollókat erre kialakított speciális tárolóba helyezik. Nem árt azt is tudni, hogy értékmegőrző szolgáltatás is elérhető a repülőtéren, ahol a kézipoggyászban nem szállítható tárgyakat utazásunk végéig napidíjért elhelyezhetjük. A szolgálatatást az Excess Baggage biztosítja az utasok számára.

Ha átjutottunk az ellenőrzésen, többnyire a Duty Free Shopban és a többi üzletben szoktunk bámészkodni, vagy egy jó adag tejszínhabos kávé társaságában hangolódunk a nyaralásra. A háttérben viszont komoly munka zajlik. Miután az üzemirányítás-rendszerből megérkezik az információ, hogy melyik kapunál fogunk beszállni, a földi kiszolgáló cégek dolgozói megkezdik a felkészülést az utasok beszállítására és a csomagok elhelyezésére.

Az érkezők

A repülőgépek alapvetően önállóan, a légiforgalmi irányítás utasításai alapján közlekednek a futópályákon, gurulóutakon. Azonban a legnagyobb repülőgépek, vagy helyismerettel nem rendelkező pilóták sárga-fekete kockás autót követve érkeznek a parkolóhelyükre. A VIP utasok, vagy rosszabb időjárási viszonyok (például köd) is szükségessé tehetik a felvezetést. A folyamatot az új, 1. utasmólóról néztük meg, ahonnan az eddigi buszozás helyett már gyalogosan is megközelíthetjük a járatunkat. Miután a gép megérkezik, a felvezető autót vezető AOO, vagyis  repülőtérforgalmi felügyelő beintegeti a gépet. Ezt a folyamatot marshallingnak hívják, lényege, hogy nemzetközileg ismert egységes kézjelek segítségével közlik a pilótákkal a gurulás, beállás vagy indulás szempontjából fontos információkat, a fordulás megkezdésétől a megálláson át a hajtóművek  beindításáig, beleértve az olyan különleges eseteket, mint a hajtóműtűz.

Az állóhelyre történő begurulás végeztével a repülőgép kerekei alá féktuskó kerül, a földi kiszolgáló cégek pedig megkezdik az utasok kiszállítását és a csomagok kirakodását. A folyamatok pedig kezdődnek elölről, újabb gépek érkeznek, újra munkába lendül a repülőtér profi logisztikai gépezete, hogy mi minél gyorsabban, kényelmesebben és zökkenőmentesebben utazhassunk.